Tasnádi

József Rezső

A magyar birkózás első szabadfogású Európa-bajnokainak egyike (a másik a későbbi olimpiai aranyérmes Kárpáti Károly, szintén 1930-ból). Tidrenczl József Rezső néven született Pakson. Hivatalosan 1929-ben magyarosított Tasnádira egy aktuális belügyminiszteri rendelet alapján, de szerepelt Tasnádyként, sőt, Tiedvenszkyként is. Ami biztosnak tűnik, hogy édesapja Tidrenczl József késes segéd volt, és a mai atomváros 45. számú házában laktak, a régi házszámok átszámítása alapján a Csónak utcában. Nem itt, hanem már Cegléden, a híres helyi MOVE szakosztályában Nagy Sándor keze alatt ismerkedett meg a birkózással, aztán Budapestre került, és az egyik leghíresebb klubba, a MAC-ba (Magyar Athletikai Club) szerződött, az első székely olimpiai bajnok, Keresztes Lajos mellé.

Eredeti civil foglalkozása vasmunkás volt, és mindössze húszévesen kivívta a jogot, hogy szerepelhessen az 1924-es párizsi olimpián. Itt sok méltánytalanság érte a magyar birkózókat, így a kötöttfogású 58 kilósok 25 fős mezőnyében induló Tasnádit (valamint Magyar Armandot) is. Erről így számolt be a Sporthírlap 1924 júliusában: „Magyarnak van Marén holland bajnok ellen, különösen pedig Tasnádinak Hansson (svéd) elleni győzelme szinte magával ragadta a nézőket. Előbbi négy, utóbbi pedig hat győzelem után esett ki a további mérkőzésekből. Tasnádi végeredményben ötödik helyre került. (…) Igazság szerint Tasnádinak és Magyarnak második-harmadik helyen kellett volna végezniük.”

Az első paksi születésű olimpikon a játékok után októberben Bécsben megküzdött a Wiener Messe vándordíjáért, majd kiváló klubtársával, Keresztessel együtt a németországi Kreutznachba utazott. A Sporthírlap egyik cikke már a MAC birkózó-szakosztályának szétesését vizionálta emiatt, de mint kiderült, bemutató mérkőzéseket vállaltak egy Sulczbach nevű német menedzser invitálására, és végül hazatértek. Tasnádi ezután különböző kis súlycsoportokban kilenc éven át viselte a válogatott mezt, még 1933-ban is ott volt a párizsi Eb-n, és csak azért nem nyert érmet, mert egy szőnyegen kívüli kétvállas helyzetet ellene ítéltek. A MAC-cal egyébként három csapatbajnoki címet szerzett (több is lehetett volna, de néhányszor bírói machinációknak estek áldozatul a korabeli sajtó szerint), egyéni országos bajnok lett kötöttfogású pehelysúlyban 1926-ban és 1929-ben, szabadfogású könnyűsúlyban 1932-ben.

Érdekesség, hogy legjobb eredményét, az 1930-as Európa-bajnoki címet gyakorlatilag véletlenül nyerte, Kárpáti Károllyal csak tanulni mentek ki Brüsszelbe, hogy megismerjék a másik szakág, a nálunk még kevésbé űzött szabadfogás specialitásait, erre mindketten elhozták az aranyérmet. Nem véletlenül kaptak hivatalos elismerést a vallás- és közoktatásügyi miniszter előterjesztésére Horthy Miklós kormányzótól. Előbb voltak szabadfogású Európa-, mint országos bajnokaink, első magyar bajnokságot ugyanis csak 1931-ben rendezték. Tasnádi egyébként a belga fővárosban a 61 kilósok között egy hazai, valamint francia, svéd és brit riválist előzött meg.

Miután visszavonult a versenyzéstől, nem távolodott el a sporttól, hiszen a negyvenes évek első felének sajtója szerint menedzserként profi ökölvívó és birkózómeccseket szervezett, ő magyarosította ókori görög mintából a pankráció elnevezést, és űzte is ezt a szakágat. 1941 novemberében a Magyarság című lap méltatta szervezői tevékenységét, azt írván, hogy a vidéki, így a debreceni, kassai és miskolci versenyek mindig több ezer főnyi közönséget vonzottak. 1944 februárjában az Esti Újság is megemlítette, hogy az egykori birkózó amerikai mintára a hivatásos boksznak és a pankrációnak szentelte az erejét. 1946 februárjában pedig a Világosságban nyilatkozott arról, mennyit keres egy “pankrációs birkózó”. Ám hozzátette, neki és a műfaj akkori nagyságának, Radu Lukácsnak van tisztességes polgári foglalkozása, ők nem a pénzért csinálják, hanem kedvtelésből. Tasnádi József nőket is megtanított a pankrációra, akik a Lida Kinsky, Miss Bellars, Tamara Tarzan művészneveket viselték. Állítólag hetven hölggyel kezdte, de többen elvesztették a fejüket a képzés közben, és agyba-főbe verték egymást.

Az 1946. szeptemberében megjelenő Szabad Szóból kiderült, hogy az Egyesült Államokba szerződött, oda, ahol korábbi MAC-beli klubtársai, akikkel éveken át levelezett, Virág-Ébner Ede, Szabó Sándor és Mérei József már szép karriert futottak be. Tengerentúli életéről nem sokat tudni, csak azt, hogy egy idő múlva Dél-Amerikában bukkant fel, és 74 évesen, 1977-ben a kolumbiai Bogotában hunyt el.