Sleisz
Gabriella

Az egykori vb- és Európa-bajnoki résztvevő birkózóból visszavonulása után nagyon sikeres korosztályos edző lett. 2026 májusában kiérdemelte a Hónap utánpótlásedzője címet.

Születési hely
Budapest
Születési idő
1990. aug. 1.
Becenév
Gabi

Kétszer is érmes lett az egyetemi-világbajnokságon

Sleisz Gabriella 1990. augusztus 1-jén született Budapesten. Az Erzsébeti Spartacus Munkás Testedző Kör (ESMTK) versenyzőjeként 2011-ben, 2016-ban és 2017-ben magyar bajnoki címet szerzett. Nyolc Európa-bajnokságon versenyzett, négyen 2011-ben, 2013-ban, 2016-ban és 2018-ban az ötödik helyen végzett. A 2019-es Eb-n a nyolc közé jutásért szenvedett vereséget. Indult, de az első fordulóban, majd a vigaszágon is vereséget szenvedett a 2015-ös Las Vegas-i vb-n, 63 kg-ban. Ugyancsak kikapott az első fordulóban a 2017-es, a 2018-as és a 2019-es világbajnokságon is, előbbiben 60, utóbbi kettőben 65 kilóban versenyzett. 2015-ben az egykori legendáról, Alekszandr Medvegyevről elnevezett minszki emlékversenyen a 63 kilogrammosok mezőnyében bronzérmet szerzett. A birkózók egyetemi világbajnokságán 2012-ben a harmadik, 2016-ban a második helyen zárva szerzett érmet. 2019 májusában az UWW az olaszországi Sassariban rendezett rangsorolóversenyén a 63 kilogrammosok mezőnyében aranyérmes lett.

Sikeres utánpótlásedző lett a KIMBA-ban

2020-ban hagyott fel az aktív versenyzéssel, majd a visszavonulását követően az akkor induló csepeli központi műhelyben, a Kozma István Magyar Birkózó Akadémián kezdett el edzőként dolgozni, a női szakágat irányító szakmai stáb tagjaként. Kis idő múltán az U15-ös leányválogatott szövetségi edzőjének is kinevezték, immár az U17-eseknél tölti be ugyanezt a posztot. Versenyzői az elmúlt években több érmet nyertek a korosztályos világversenyeken. Legeredményesebb tanítványai közé tartozik a háromszoros korosztályos Európa-bajnok és U17-es vb-bronzérmes Zsitovoz Mária, az U17-es Eb-ezüstérmes Bárány-Almási Bianka, az U17-es vb-harmadik Báger Barbara, az U17-es Eb-harmadik Bereczki Réka, valamint az U15-ös Európa-bajnok, U17-es Eb-ezüstérmes Balázs Éda. Többedmagával foglalkozott még az utánpótlásban szinte minden címet elhódító Elekes Enikővel, illetve az U23-as és U20-as Európa-bajnok Terék Gerdával is. Kollégáival közösen körülbelül harminc utánpótláskorú leányversenyzővel foglalkozik a KIMBA-ban. A tréneri feladatai mellett magasan jegyzett nemzetközi bíró is, a 2024-es, párizsi olimpián is részt vett ebben a minőségében – ráadásul első magyar női bíróként szerepelt ötkarikás játékokon. A háromszoros korosztályos Európa-bajnok Zsitovoz Mária így nyilatkozott edzőjéről:

„Régóta ismerjük egymást, még csak hatéves voltam, amikor először találkoztunk. Akkor kezdtem megismerkedni a birkózással az ESMTK-ban, amikor ő éppen a klub válogatott versenyzője volt. Ami a közös munkát illeti: öt éve már, hogy együtt dolgozom Gabival a KIMBA-n, és sokat köszönhetek neki. Mindig ott van mellettem, a nehéz pillanatokban is lelket önt belém és támogat. Akkor is feltölt a pozitív energiával, és kirángat a gödörből, amikor már nem hiszek magamban. Tényleg a maximumot próbálja kihozni minden egyes versenyzőjéből. Mindegy, hogy kiről van szó, ő mindenkivel ugyanazzal az odaadással és figyelemmel foglalkozik.”

Kiemelkedően sikeres szereplés Szamokovban

Kiemelkedően sikeresen szerepeltek tanítványai 2026 májusában, a bulgáriai Szamokovban rendezett U17-es birkózók Európa-bajnokságon, amelyen a magyar küldöttség öt éremmel zárt. A dobogós helyekből hármat is a lányok szereztek. Sleisz Gabriella akadémista tanítványai közül Zsitovoz Mária arany-, Bárány-Almási Bianka ezüstérmet nyert. A 17 éves Zsitovozon – aki az 53 kilós súlycsoportban a tavalyi győzelmét követően címvédőként érkezett az Eb-re – nem igazán találtak fogást az ellenfelei: a négy meccsét összesítésben 35–0-s pontaránnyal abszolválta, két-két tus- és technikai tusgyőzelmet aratva. Az ESMTK-KIMBA ígérete ezzel már a harmadik Európa-bajnoki címének örülhetett (két U17-es, egy U15-ös arannyal büszkélkedhet). Szintén a döntőig jutott a 16 éves Bárány-Almási Bianka (Kiskunfélegyházi BSE-KIMBA), aki a 73 kilós kategóriában remekelt; három sikere után a fináléban nem sikerült győznie, így neki ezüstérmet akasztottak a nyakába. A két érmes mellett a 65 kilósok között szereplő Veres Szonja (Budapesti Honvéd-KIMBA) ötödik lett. A sikerek elismeréseként Sleisz Gabriella kiérdemelte „A hónap utánpótlásedzője” címet. Szakmai hitvallásáról ezt mondta:

Csakis a becsületesen és következetesen elvégzett, kemény munkában hiszek, ugyanis a sportban, különösen a birkózásban nincs könnyebb és rövidebb út a sikerekig. Minden egyes nap alázatosan kell dolgozni, és muszáj a maximumra törekedni, különben hiába várjuk az eredményeket. Mert, amikor eljön a verseny pillanata, minden kiderül, nem lehet megjátszani a felkészültséget, a szőnyegen egyszerűen mindig megmutatkozik, hogy valójában ki mennyit áldozott a sikerért. A fejlődés nem nagy ugrásokból, hanem apró lépésekből áll. A célom az, hogy a sportolóim lépésről lépésre haladva, minél közelebb kerüljenek a kitűzött céljaik eléréséhez.

Egyesületei

Mogyoródi Községi SE
Mogyoród
— 2020
Erzsébeti Spartacus Munkás Testedző Kört
Budapest

Eredményei

2019
Nur-Szultán
Kazaksztán
női szabadfogású világbajnokság
Szabadfogású 65kg
13
2017
Párizs
Franciaország
női szabadfogású világbajnokság
Szabadfogású 60kg
16
2015
Las Vegas
USA
női szabadfogású világbajnokság
Szabadfogású 63kg
18
2018
Budapest
női szabadfogású világbajnokság
Szabadfogású 65kg
22
2011
Dortmund
Németország
női szabadfogású Európa-bajnokság
Szabadfogású 59kg
5
2013
Tbiliszi
Grúzia
női szabadfogású Európa-bajnokság
Szabadfogású 59kg
5
2016
Riga
Lettország
női szabadfogású Európa-bajnokság
Szabadfogású 60kg
5
2018
Kaspisk
Oroszország
női szabadfogású Európa-bajnokság
Szabadfogású 65kg
5
2020
Róma
Olaszország
női szabadfogású Európa-bajnokság
Szabadfogású 65kg
7
2017
Novi Sad
Szerbia
női szabadfogású Európa-bajnokság
Szabadfogású 60kg
10
2014
Vantaa
Finnország
női szabadfogású Európa-bajnokság
Szabadfogású 63kg
11
2019
Bukarest
Románia
női szabadfogású Európa-bajnokság
Szabadfogású 65kg
13
Összes eredmény
Életrajz utolsó frissítése: 2026. 06. 14. 14:54
Életrajzhoz felhasznált források: A Magyar Birkózó Szövetség közlésewww.nemzetisport.hu/egyeb-egyeni/2015/03…www.nemzetisport.hu/egyeb-egyeni/2019/05…