A kezdetek
Legjobb eredményei: olimpiai bajnok (1992, Barcelona, kötöttfogás, 68 kg), négyszeres Európa-bajnok (1988, Kolbotn, 1989, Oulu, 1994, Athén és 1996, Budapest), világbajnoki ezüstérmes (1995, Prága), világbajnoki bronzérmes (1990, Róma), Európa-bajnoki ezüstérmes (1992, Koppenhága), Európa-bajnoki bronzérmes (1991, Aschaffenburg), tízszeres magyar bajnok
Nevelő egyesülete a Diósgyőri VTK. Itt 1978–1992 között birkózott majd a Diósgyőri BC folytatta 1992–1998 között és 2004-ben.
Nevelő edzője Rusznyák József és Görcsös József, edzői Szalontai Zoltán és Gutman József.
Az egyik legsokoldalúbb magyar birkózóként Repka Attila korosztályos szinten kötött- és szabadfogásban is jelentős eredményeket tudott elérni, pályafutására pedig az 1992-es barcelonai olimpián tette fel a koronát, ahol végig verte a világot, majd emlékezetes döntőben, Iszlam Dugucsijev harapását is kibírva aranyérmet szerzett. Miskolc díszpolgára, a város mai napig egyetlen egyéni olimpiai bajnoka, a diósgyőri birkózás lelke és mozgatórugója, aki az óvodás gyerekektől a felnőtt bajnok klasszisokig szinte mindegyik korosztályt edzette már.
Repka Attila 1968. január 10-én született Miskolcon, a városhoz kezdetektől fogva hű maradt. Szülei a Borsodi Állami Erdőgazdaságban dolgoztak, gyermekkorát a Vasgyár környékén töltötte, ahol akkoriban hatalmas élet volt. (Külön érdekesség: későbbi edzője, egyben a Diósgyőri Birkózó Club megalapítója, Gutman József volt a „vasgyári” néven elhíresült fogás kidolgozója). Repka a birkózással akkor került először közelebbi kapcsolatba, amikor Görcsös József és Rusznyák József iskolai toborzót tartott nekik: lelkesítő beszédük annyira jól sikerült, hogy másnap jóformán az összes gyermek ott volt a szőnyegen, mondván, birkózók szeretnének lenni. Ám ahogy az lenni szokott, az idő előrehaladtával, no meg az edzések komolyodásával és keményedésével egyre több lurkó vesztette el hirtelen támadt érdeklődését, a lemorzsolódók után csak a kitartóbbak maradtak. Repka egyértelműen közéjük tartozott (meg hát amúgy is szeretett verekedni kiskorában…), mint mondta, annyira szerette a birkózóedzéseket, hogy egy idő után már nem is igen akart mást csinálni.
Főleg, hogy hamar kiderült, kimondottan jó abban, amit csinál. Elmondása szerint alig egy hónapja birkózott, amikor rögtön a legelső diákversenyén harmadik lett, a később ugyancsak kiváló birkózóvá cseperedő, Európa-bajnoki ezüstéremig jutó Szuromi József győzte le, akivel aztán szoros barátságot kötött. Miskolcon akkortájt javarészt szabadfogást birkóztak a fiatalok, de az ügyesebbek át-átkacsingattak a kötöttfogásúakhoz (már akkoriban is működött az a „magyaros” trend, hogy a tehetségesebb gyerekeket igyekeztek inkább a nálunk népszerűbb és hagyományosan erősebb szakág, a kötöttfogás felé terelgetni). Repka márpedig egyértelműen az ügyesebbek közé tartozott, olyannyira, hogy bár eleinte szabadfogást birkózott, a kötöttekhez való „átkirándulásai” alkalmával őket is rendre legyőzte. Így alakulhatott ki egy érdekes kettősség: noha a sportágban egyáltalán nem ördögtől való, hogy egy birkózó, főleg a kezdetekben párhuzamosan űzi mindkét szakágat, egy idő után rendre válaszút elé kerülnek, és leteszik a voksukat valamelyik fogásnem mellett. Repkánál azonban erre tulajdonképpen nem volt szükség: a klubjában végig szabadfogást, a válogatottban pedig kötöttfogást birkózott. Utóbbi végül azért válhatott a fő „kenyérkereső” szakágává, mert az ő súlycsoportjában éppen jó barátja, a később tragikusan fiatalon, 49 évesen a DVTK fiataljainak edzésvezénylése közben elhunyt Szalontai Zoltán volt a szabadfogású válogatott, saját klubtársával pedig nem akart rivalizálni. Így előbb kötöttfogású ifi válogatott lett, első nagy nemzetközi sikerét már itt jegyezte azzal, hogy 1986-ban, Schifferstadtban megnyerte az ifjúsági világbajnokságot (azért a „biztonság kedvéért” ugyanezen a vb-n szabadfogásban is nyert egy bronzot…).
Pályája innentől töretlenül ívelt felfelé. Két esztendővel később immár a felnőttmezőnyben brillírozott, a norvégiai Európa-bajnokságon a kontinens legjobbjait végig verve szerzett aranyérmet a 68 kilósok között, s bár első olimpiáján, Szöulban még csak nyolcadik lett, Eb-címét egy évre rá megvédte, 1990-ben pedig a világbajnokságon is felállhatott a dobogóra. Ezt követően újabb Eb-érmekkel hangolt az 1992-es barcelonai olimpiára, ahol aztán már tényleg élete legnagyobb dobását érte el. A szokásos kőkemény, majd’ tízkilós fogyasztás után is ihletett formában birkózott, s azt követően, hogy a rögtön vízválasztó nyitómeccsén a védjegyének számító fordított emeléssel hátrányból felállva legyőzte a vb-bronzérmes bolgár Sztojanovot, nem volt megállás számára. Az olimpiai színekben szereplő, vajdasági Szabó Nándort, a román Cararét, a francia Yalouzt és az amerikai Rodney Smith-t is simán verte, hogy aztán jöhessen az azóta ikonikussá vált döntő a nagy rivális szovjet (pontosabban, akkor már FÁK-színekben birkózó) Iszlam Dugucsijev ellen, aki kétszeres vb-címvédőként, így favoritként várhatta a finálét. A jól védekező Repka ellen azonban öt percen át képtelen volt akciót csinálni, az utolsó percben frusztráltságában előbb szabálytalanul lábat fogott, majd bele is harapott ellenfele karjába – a birkózás már akkor is, fogalmazzunk így, szubjektív sportág volt; Repka hiába mutogatta a bírónak az orosz jól kivehető fognyomait, se a lábfogásért, se a harapásért nem kapott büntetést… Ám végül nem is volt rá szükség, hogy ezzel dőljön el az olimpiai döntő: a hosszabbításban Repkában maradt több tartalék, megcsinálta a kiemelés, földre vitel kombinációt, ezzel megnyerte az ötkarikás aranyérmet.
„Dugucsijevvel az olimpiai döntő előtt már birkóztam kétszer: minimális különbséggel, de mindkétszer kikaptam tőle, szóval akkor és ott úgy voltam vele, most már tényleg ideje lenne legyőzni. Nem én számítottam esélyesnek, de végül jó időben voltam jó helyen, jó formában, le is győztem egy nullára, harapás ide vagy oda. Persze, akkor nem voltunk valami nagy barátok, de ez benne van ebben a sportágban…” – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak évekkel később.
Négy évvel később az olimpiai címvédésért lépett szőnyegre, kiváló előjelekkel, hiszen néhány hónappal korábban megnyerte a hazai rendezésű, budapesti Európa-bajnokságot. Atlantában azonban már nem sikerült olyan jól a fogyása, mint Barcelonában, idő előtt búcsúzott, és bár a 2000-es, sydney-i olimpiára még megpróbált kijutni, ezt utóbb élete legrosszabb döntésének nevezte.
Visszavonulása után maradt a szőnyegek világánál, edzősködésre adta a fejét, ami egy korábbi nyilatkozata fényében külön mókás. „Esetemben egyáltalán nem volt evidens, hogy edzőként folytatom a pályafutásomat. A tanítványaim a mai napig cukkolnak, mert a videómegosztón még mindig fenn van a Helló, bajnok! azon epizódja, amelyben kerek perec kijelentem, hogy márpedig nem leszek edző – ezzel mindig szembesítenek... Miután abbahagytam, tényleg így gondoltam, aztán mégis ment minden a maga útján, és mivel mindig is a birkózás volt az életem, a végén tényleg evidens lett, hogy edző leszek. Kezdtem otthon, Diósgyőrben: jó csoportjaim voltak, magyar bajnokságokat, csapatbajnokságokat nyertünk, és az utánpótlás-világversenyeken is jól szerepeltünk. De amire talán a legbüszkébb vagyok, hogy nemcsak a sportszeretetet sikerült beléjük nevelnem, hanem hogy a sport mellett tanuljanak is, mindannyian neves iskolát végeznek” – emlékezett vissza a Nemzeti Sportnak 50. születésnapja alkalmából adott interjúban.
Repka Attila a Testnevelési Egyetemen szerzett szakedzői diplomát, jelenleg is a DVTK-nál edzősködik, éveken át dolgozott a felnőtt válogatott segédedzőjeként olimpiai és világbajnok klasszisok mellett, majd az utánpótlás-válogatottaknál, a borsod megyei Bekecsen pedig óvodáscsoportot vezetett. Edzői ars poeticáját és a különböző korosztályok sokszínűségét így foglalta össze: „Mindegyiknek megvan a maga metódusa és szépsége. A kicsiknél kiélem a tanítási és alkotási vágyamat. A felnőtteknél nyilván teljesen más jellegű munka folyik, keményebb és szervezettebb keretek között. A gyerekeknél engedékenyebb vagyok – bár nem sokkal! –, néha megy a mézesmadzag-húzogatás, elvégre ott mégiscsak az a legfontosabb, hogy megszeressék a sportágat. És minekutána még egyikük sem szaladt soha haza sírva, bátorkodom azt gondolni, valamit talán jól csinálok...”
Edzői pálya
Vendéglátóipari szakközépiskolát végzett, eredeti szakmája szakács. A Testnevelési Főiskola Miskolci Egyetemi Tagozatán szerzett edzői oklevelet, emellett az egri Eszterházy Károly Főiskola hallgatója volt. A serdülő- és a diákválogatott mellett kezdte el edzői karrierjét, 2001-től a Diósgyőri BC utánpótlás versenyzőit nevelte, majd a klub vezetőedzője lett. 2006-ban megválasztották a DBC elnökének. 2002-től a Miskolci Városi Sportiskola utánpótlás edzője. 2006-ban felkérték, hogy dolgozzon a magyar kötöttfogású válogatott mellett. 2011-től a bekecsi általános iskolában is oktatja a birkózni vágyó gyerekeket.
Díjak,elismerések
1987 és 1996 között tíz alkalommal győzött a magyar bajnokságban (kilencszer kötöttfogás egyéniben, egyszer szabadfogás egyéniben). Háromszor választották az év magyar birkózójának 1994 -1996 között.
A nemzetközi porondon 1986-ban ifjúsági vb aranyérmes lett kötöttfogásban, bronzérmes szabadfogás 65 kg-ban.
1986-ban ifjúsági vb bronzérmes szabadfogás, 65 kg-ban.
1986-ban világkupa 4. helyezett kötöttfogás, 65 kg-ban.
1986-ban Junior Eb bronzérmes, szabadfogás, 68 kg-ban.
1987-ben a Nagydíj bronzérmese, kötöttfogás, 68 kg-ban.
1988-ban Fila nagydíj és gála aranyérmese kötöttfogás, 68 kg-ban.
1992-ben a Nagydíj ezüstérmese, kötöttfogás, 68 kg-ban.
1992-ben megkapta A Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjét.
Miskolc díszpolgára lett 1993-ban.
Az év magyar birkózója volt 1994-ben, 1995-ben és 1996-ban.
Az év magyar férfi sportolója választás, második helyezettje volt 1995-ben.
Az év miskolci sportolója címet 1997-ben kapta meg.
Politikai pályafutása 1990-ben kezdődött, mikor a Fiatal Demokraták Szövetsége (1995-től Fidesz – Magyar Polgári Párt) színeiben indult az országgyűlési választáson. 1994-ben és 1998-ban is szerepelt a párt országos listáján, majd 2002-ben és 2006-ban önkormányzati képviselőjelölt volt.
Repka Attila a Magyar Birkózók Hírességének Csarnokába beválasztott tagja (2024)
A Magyar Birkózók Szövetsége (MBSZ) 2024. évi márciusi beszámoló és egyben tisztújító közgyűlésén ünnepélyes keretek között beiktatták a Magyar Birkózó Hírességek Csarnokába a 2024-es jelölteket, versenyzői kategóriában az olimpiai és négyszeres Európa-bajnok Repka Attilát is. Mások mellett az elismerésről is beszélgettünk vele.
Az olimpiai bajnoki aranyérmére vagy a négy Európa-bajnoki címére büszkébb? – tettük fel a kérdést Repka Attilának.
„Nem tudok különbséget tenni, az összes eredményemre egészében vagyok büszke. Fájó pont, hogy a világbajnoki aranyérem nem jött össze, de hazudnék, ha azt mondanám, emiatt álmatlan éjszakáim vannak” – fogalmaz Repka Attila, akinek nem teljesen igaz a kijelentése, hiszen 1986-ban felállhatott a vb-dobogó legfelső fokára, igaz, „csak” a juniorok között. A felnőttmezőnyben az 1990-es római vb-n bronz-, 1995-ben Prágában ezüstérem jött össze – csakúgy, mint az összes többi dobogós helyezése esetében, a kötöttfogású 68 kilogrammosok között.
Arról, hogy beiktatták a Magyar Birkózó Hírességek Csarnokába, azt mondta: „Lehet, hogy kívülről ez nem látszik, de a birkózócsaládon belül ez hatalmas elismerés, éppen ezért nagyon büszke vagyok rá. Egyébként ezek a szavazások mindig kétélűek, én magam is fel tudnék sorolni még minimum tíz olyan embert, aki bármikor megérdemelné. Ezúttal rám esett a választás, és ez nagyon megtisztelő.”
Repka Attila napjainkban a DVTK birkózószakosztályának vezetőjeként tevékenykedik, s nem kérdés, szívvel-lélekkel végzi a feladatát: „Heti tíz-tizennégy edzést tartok, és a kollégák segítségével gőzerővel dolgozunk a bázisunk építésén. Öt vidéki iskolában, illetve két miskolci suliban kihelyezett központunk van, amelyben testnevelésóra keretein belül tartunk birkózóedzésket. Épp most rendeztünk háziversenyt a gyerekeknek, amelyen nyolcvanhét indulónk volt. Négyen vagyunk DVTK-edzők, plusz Deák-Bárdos Mihály is besegít, és bizony folyamatosan úton vagyunk. Vannak válogatott versenyzőink is, tavaly két érmet nyertünk az utánpótlás-világversenyeken, szóval úgy gondolom, jó úton haladunk. Bízom benne, hogy ugyanezt a jó tendenciát fenn tudjuk tartani” – zárta Barcelona olimpiai bajnoka.