Polyák

Imre

Polyák Imre első edzője Lajosmizsén a budapesti születésű Marton László volt, aki Czája János segítségével kezdte a birkózást még fiatalon. Később felnőttként, Lajosmizsére kerülése után összeszedte az utcán játszó gyerekeket, és elkezdte tanítani őket birkózni. Így került a kezei közé Polyák is, akiben látta a szorgalmat, ezért tovább egyengette az útját Budapestig. A Budapesti Dózsában Matura Mihály lett az edzője. 1951-ben a berlini főiskolai vb-n ezüstérmet szerzett.

1952-ben érte el első nagy sikerét, a döntőig remekül menetelt, első ellenfelét tussal verte, utána háromszor pontozással győzött. A döntőben azonban a szovjet Punkin megfékezte a lendületét, kihasználta rutintalanságát, és tussal legyőzte. Négy év múlva már világbajnoki aranyérmesként (1955, Karlsruhe) érkezett a melbourne-i olimpiára, a finn Mäkinennel találkozott az utolsó előtti mérkőzésén, aki pontozással felülmúlta. A holtverseny után a végső győztes is a finn lett. Az 1960-as olimpia előtt begyűjtött egy újabb vb-aranyat (1958, Budapest), de az olimpián megint nem volt szerencséje. A hazai vb-t a Margitszigeten rendezték, imponáló versenyzéssel nyert, a török Sillét verte a döntőben. A római olimpián újra Sille várt rá, akit nemcsak a vb-n, hanem már korábban is háromszor vert tussal. Az olimpián azonban a bírók a riválisát hozták ki győztesnek, és a holtverseny a töröknek kedvezett. Az újabb ezüst után még a helyszínen azt nyilatkozta, hogy befejezi, de végül másként döntött, és negyedszerre is vállalta az olimpiai felkészülést, és az azzal kőkemény munkát, valamint a fogyasztást. A fanatizmusát jól leírják az alábbi mondatai:

1961-ben és 1963-ban nem vb-aranyéremmel, hanem ezüstökkel hangolt, 1962-ben Toledóban ugyanakkor világbajnok lett. Az 1964-es tokiói olimpián aztán három tusgyőzelemmel, és egy pontozásossal jutott el a döntőig, a jugoszláv Martinovics nem állt ki ellene. A fináléban a szovjet Roman Rurua volt az ellenfele, aki kereken 10 évvel volt fiatalabb nála, és akinek ez volt az első nagy nemzetközi versenye, ugyanis a vb-n még nem ő képviselte a szovjeteket. Polyák azzal a tudattal mehetett fel a szőnyegre, hogy neki elég a döntetlen is. Négy évvel korábban is ugyanez volt a helyzet, de akkor a már említett török túljárt az eszén. Most mondogatta magának: „Imre, nehogy megint elkapkodd a dolgot.” Rurua nem tudott mihez kezdeni a rutinosan és szívósan küzdő, hol támadó, hol a fogásokat bontó Polyákkal. Az első öt perc döntetlennel zárult. A következő öt percben sem volt látványos birkózás, de ez már senkit sem érdekelt. A második öt perc is letelt, de a bírói ítélethirdetésig még hosszú másodpercek teltek el. Meg kell lennie a döntetlennek, ezt harsogta folyamatosan Szepesi György a közvetítésben. Meg is lett. A játékvezető mindkét versenyző kezét egyszerre emelte a magasba, ami azt jelentette, Polyák az aranyérmes! A helyszínen szurkoló magyar táborból odaszaladtak hozzá a pólósok, az atléták és az öttusázók, hogy a magasba dobálják, hogy együtt ünnepeljék a kitartás nagy diadalát. A Népsportban így méltatták:

Kacérkodott a gondolattal, hogy ott lesz a mexikói olimpián, de visszavonult, és edzősködni kezdett. 1964-től az útlevélosztályon dolgozott. Rendőrakadémiát végzett és a Testnevelési Főiskolán birkózószakedzői oklevelet szerzett. 1965-től az Újpesti Dózsa edzője, később szakosztályvezetője, szaktanácsadója volt. 1979-ben a válogatott szaktanácsadójának kérte fel Hegedüs Csaba, az akkor kinevezett szövetségi kapitány. 1982-ben a Belügyminisztérium dolgozójaként vonult nyugdíjba. A Dob utcában lévő Olimpia borozója fogalommá vált. 1997-ben nyugállományú rendőr alezredessé léptették elő.

A Nemzetközi Birkózó Szövetség jelölte a Hírességek Csarnokába, 2003-ban iktatták be. A kötöttfogású birkózás történetében az orosz Alekszandr Karelinnal együtt a legeredményesebb olimpiai résztvevő, négy éremmel. 2004-ben lett a Nemzet Sportolója. Halála előtt alig három hónappal még részt vett a római olimpia fél évszázados jubileumi ünnepségén az olasz fővárosban, 2010 novemberében hunyt el.

• Tizenegyszeres magyar bajnok • Az év férfi sportolója (1958, 1964) • Az év birkózója (1964) • Magyar Köztársasági Érdemrend Középkereszt (1994) • A köztársasági elnök aranyérme (1996) • Az évszázad birkózója • A Nemzet Sportolója (2004–2010) • MOB-érdemrend (2005) • Róla nevezték el a sportcsarnokot Lajosmizsén

• Arcanum • Deák Zsigmond: 100 év szövetségben – a magyar birkózás csodálatos világa (1921–2021) • Dénes Tamás: A 184 magyar olimpiai arany története • Szekeres István: Polyák, az évszázad birkózója