Müller

Ferdinánd

Müller Ferdinánd 14 évesen kezdett birkózni a Vasasban. Büszke volt az eredményeire, noha örök másodiknak hívták, mert súlycsoportjában versenyzett az olimpiai bajnok Polyák Imre is. Polyákot nem sikerült legyőznie, és mivel akkoriban az újságban csak a bajnoknak írták ki a nevét, ő csak mint Müller szerepelt.

1967-ben, miután befejezte a pályafutását, nem hagyta el a Vasas edzőtermét, ő lett a vezetőedző. Az 1967 elején – Vágó Wágner Róbert szakosztályvezető és Székely Pál edző közreműködésével és hívó szavára – Szombathelyről a Vasasba igazolt a későbbi idők legendás, világhírű, klasszis birkózója: Hegedüs Csaba. Müller Ferdinánd készítette fel a továbbiakban, sőt, később a válogatottban is dolgozott vele. Mesteredzői címét 1981-ben kapta. A hazai szövetség a nevét viselő edzői programot indított 2023 áprilisában.

Hegedüs Csaba így emlékezett vissza a kapcsolatukra. „Ha nagyon őszinte akarok lenni, akkor azt hiszem, engem a Nándi bácsi inkább tisztelt, mint szeretett. Túl nagy volt a társadalmi különbség köztünk. Egyszerű, de csodálatos székely ember volt és a világ legjobb edzője. Amikor én a Vasasba kerültem, ő akkor hagyta abba a birkózást, egy súlycsoportban voltunk. Közel egy évig minden edzésen elment mellettem és csak annyit mondott: tízszer három perc! Amikor mindenki elment a teremből, mi a négy órás edzés után kezdtük a nehezét. Mérhetetlenül kemény volt, fantasztikus állóképességgel. Jóformán alig éltem, így nem vettem észre, amikor birkózás közben kitörte az ujjaimat, felszakította a számat, orromat, szememet, fülemet, dühömben már sírtam. Néha kiment, szappannal bekente magát, hogy jobban csússzon a teste és eközben megtanított minden csibészségre, minden fogásra, amit tudott. Aztán eljött a pillanat, hogy a kilencedikben időt kért és föladta. Akkor mindketten elkezdtünk sírni. Ilyen kemény kiképzést az amerikai elitsereg katonái sem kaptak, mint én. Aznap voltam húsz éves. Edzés után meghívtam egy üveg italra, majd elmentünk vacsorázni. Öltönyt, nyakkendőt vettem, a zongorista éppen a kedvenc számomat játszotta és akkor azt mondtam a Nándi bácsinak, hogy én tudom, hogy nagy versenyző leszek és egyszer én leszek a sportág vezetője amikor pedig ez így lesz, akkor a Nándi bácsi lesz a kötöttfogású válogatott vezetőedzője. Csak nézett rám szótlanul.” Amikor Hegedüs megkapta a szövetségi kapitányi kinevezését, tartotta a szavát, 1979-ben elment a Vasasba, belépett az edzőterembe, leült az ajtó mellé. Müller meglátta, bólintott, levezényelte az edzést, majd együtt vacsoráztak. Beült az autójába, Hegedüsre nézett, elkezdtek folyni a könnyei, és csak annyit mondott: vállalja. Hegedüs a világ legjobb edzőjének tartotta. Ha nem volt ott mellette, akkor nemhogy kevesebbet dolgozott, hanem még többet. „Mindig számíthattam rá, lelkiismeretes volt, szigorú, következetes, egyben remek barát. Az edzői hivatás minden ízében benne volt. Tizenegy év alatt nyolcvannégy Európa-, világ-, és olimpiai bajnoki érmet szereztünk. Végig egymás mellett voltunk egészen a haláláig. Azt, hogy olyan sikeres tudtam lenni az életben, az élettapasztalatomnak, a Vasasban uralkodó légkörnek és annak köszönhetem, amit a vezetőimtől, edzőimtől kaptam.”