Komáromi

Tibor

A világbajnoki címekkel megtűzdelt pályafutásának kezdete is tanulságos, egyben gyakori. A tízéves Tibor mind mozgékonyabb és egyre nehezebben fegyelmezhető legényke lett. Édesapja ki is adta a jelszót: márpedig a gyereknek valamit sportolnia kell! Mivel a szóba jöhető küzdősportok közül édesanyja az ökölvívást megvétózta, így maradt a birkózás. „Miután édesapám hatalmas Fradi-drukker volt, így más klub nem is jöhetett szóba, csak a Ferencváros. Nagyon jó helyre kerültem, hiszen olyan kiváló edzőktől tanulhattam a Fradiban, mint Kruj Iván, Giczy Jenő, Törzsök József, Vatai László, Gál Henrik és Szőnyi János. Szépen haladtam előre, egy évvel később, 1975-ben a Ganz-Mávagban egy úttörőversenyen megszereztem az első aranyérmemet, mégpedig a 38 kilósok között.” Mivel Komáromi lendülete egy pillanatra sem hagyott alább, folyamatosan a versenyek első-második helyén végzett, így a felnőtteknél is hamar „képbe került”. Az olimpiákat rendszeresen követő frissítésnél 1981-ben már őt is behívták a bő válogatott keretbe, ahol közelről figyelhette Rácz Lajos, Tóth István, Kocsis Ferenc, Növényi Norbert, Gáspár Tamás és Rovnyai János szőnyegmunkáját, ők is lehettek a példaképei. S ha már ott volt, igyekezett is felvenni a legjobbak fordulatszámát. Két évvel később, egy Világkupa-forduló mérkőzései során a 74 kilós olimpiai bajnokot, Kocsis Ferencet is sikerült legyőznie. Az 1984-es, Los Angeles-i olimpia kiesése neki is nagyon hiányzott, elsősorban az elmaradt rutinszerzési lehetőség miatt. „Az olimpia helyett megrendezett Barátság-versenyeket nem lehet összehasonlítani az igazi olimpiával, ahol egyébként a harmadik helyet szereztem meg. A következő négy évben sorra nyertem a versenyeket, közöttük két világbajnokságon is első lettem, így jogosnak tűnt a bizakodásom. Miután számomra tragédiával felérő módon elúszott a szöuli aranyérem, 1989-ben harmadszor is világbajnok lettem. Ekkor egy súlycsoporttal feljebb lépve, immár 90 kilósként háromszor is a dobogó harmadik fokára állhattam az Európa-bajnokságokon. Ezzel véget is ért a nemzetközi karrierem.” Komáromi pályafutása során a Ferencváros színeiben összesen tízszer, 82 kg-ban hétszer (1983, 1984, 1985, 1986, 1987, 1989, 1994), 90 kg-ban pedig háromszor (1990, 1991, 1992) nyert egyéni magyar bajnoki címet. Bár aktív évei során egy pillanatig sem gondolt az edzői munkára, miután 1994-ben befejezte a birkózást, mégis erre az útra lépett. Két évig a Ferencvárosban, a következő két szezonban pedig a válogatott kapitányaként dolgozott. Négy civilként eltöltött év után visszakanyarodott a sportágba, konkrétan pedig a kötöttfogású válogatott élére, ahol a 2001–2007-es időszak legnagyobb sikerét a 2005-ös világbajnoki szereplés jelentette. Ekkor ugyanis a magyar válogatott nyerte a nemzetek pontversenyét.

A magyar és a nemzetközi birkózóéletbe igazi üstökösként berobbant Komáromi Tibor pályafutása a három világbajnoki cím, hét Európa-bajnoki érem és a rengeteg hazai és nemzetközi siker ellenére sem lett teljes, hiszen a szöuli olimpián „csak” az ezüstéremig jutott, pedig előzőleg ő tűnt az abszolút esélyesnek a végső győzelemre. A második ötkarikás próbálkozása (Barcelona, 1992) pedig már eleve nem sok jót ígért, mivel az új, választott súlycsoportjában, a 90 kilósok mezőnyében eleve nem számított a legerősebbek közé. Ez a második nekifutás már csak amolyan ráadásnak számíthat, főleg azok előtt, akik ismerik Komáromi pályafutását. A roppant erős és még annál is szorgalmasabb szőke fiatalember ugyanis embertelen mennyiségű munkát végzett el a dél-koreai ötkarikás játékokat megelőző hónapokban-években. Saját bevallása szerint el sem tudta képzelni, hogy Szöulban bárki más szerezze meg az olimpiai aranyérmet. A legjobb ajánlónak számító két világbajnoki elsőséggel érkezett a dél-koreai fővárosba, ahol méltán kezelték esélyesként. El is menetelt a döntőig, ahol viszont fatális taktikai hibát követett el a kellően ravasz és rutinos szovjet Mamiasvili ellen. Így maradt az ezüstérem.

A sportág markáns egyéniségeinek egyike mindmáig a birkózás közelében él. A 2015-ös elnökváltást követően néhány évig a szövetség szakmai alelnökeként tevékenykedett, és jelenleg is aktív szerepet vállal az MBSZ-nél. Feladata az egyesületek látogatása, az ott folyó munka szaktanácsokkal történő támogatása, illetve értékelése. A Monor SE birkózóinak felkészítését irányítja. Nemcsak gyakorlati tudását, de elméleti felkészültségét is folyamatos fejleszti. A Testnevelési Egyetem mesterképzésének hallgatója. Szakértelmét a mesteredzői cím és a Csík Ferenc-díj is tükrözi. További díjai és kitüntetései: a Ferencváros Aranydiplomáját 1998-ban kapta meg. Az év edzőjének választották 2001-ben, 2003-ban és 2004-ben. 2004-ben a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést is átvehette.