Kliment
László

Kliment László tanítványai korosztályos országos bajnoki címeket nyertek birkózásban, az utánpótlás-világversenyeken és később a felnőttek mezőnyében is sikereket értek. Szőke Alex és Losonczi Dávid edzőjét 2023 márciusában a hónap utánpótlásedzőjévé választották Magyarországon.

Születési hely
Budapest
Születési idő
1983. máj. 15.

Tanítványai pályáját kiskoruktól végigkísérte

1992-ben kezdett birkózni a Ferencvárosnál, korosztályos bajnoki címei mellett 2000-ben a pozsonyi ifjúsági Európa-bajnokságon ezüstérmet szerzett, és később is szép eredményeket ért el. A Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karán 2007-ben kapott főiskolai diplomát. 2008-ban az ESMTK-nál kezdte edzői pályafutását, eleinte a nyolc-kilenc évesekkel foglalkozott, végigkísérte a tanítványait, akik számos országos bajnoki címet nyertek és az utánpótlás-világversenyeken is sikereket értek el. A kezdetektől fogva egyengeti Szőke Alex pályáját, aki 2021-ben a felnőttek világelitjébe is berobbant, a vb-n ezüstérmes, a tokiói olimpián ötödik lett, majd U23-as világbajnokságot is nyert. Kliment a nevelőedzője Tösmagi Attilának és Losonczi Dávidnak is, egyesületi munkája mellett az U20-as kötöttfogású válogatott szakmai munkájáért felelt. Losonczi U23-as Európa-bajnoki címe és Szőke ezüstérme után Kliment Lászlót 2023 márciusában a hónap utánpótlásedzőjévé választották.

Azt a helyzetet is muszáj kezelnünk, hogy a fiatalok egyre kényelmesebbek a mai világban, miközben a birkózás a legkevésbé sem a kényelemről szól. Természetesen nem lesz mindenkiből világklasszis, de szeretnék olyan mentalitást átadni a versenyzőimnek, hogy később az élet bármely területén megállják a helyüket.

Egyesületei

1992 — 2012
Ferencvárosi Torna Club
Budapest
2012 —
Erzsébeti Spartacus Munkás Testedző Kört
Budapest

Eredményei

2007
Baku
Azerbajdzsan
kötöttfogású világbajnokság
Kötöttfogású 60kg
12
2005
Budapest
kötöttfogású világbajnokság
Kötöttfogású 60kg
5