Kárpáti

Károly

Szerencsés embernek mondhatja magát az, aki ismerte Kárpáti Károlyt, Karcsi bácsit. Bár korántsem lehet tudni kalandos életének minden, említésre méltó eseményéről, de azért a mozaikokból alapvetően összeáll egy érdemi információkkal szolgáló kép. Noha Egerben született, bárhol megnyilvánult, mindig debreceninek vallotta magát, oda kötötték fiatal éveinek meghatározó eseményei, élményforrásai. Nem volt könnyű élete, már fiatalon belekóstolt a kemény fizikai munkába, hiszen Nagykállóban élt népes családja – ő az ötödik gyermeke volt szüleinek – másként nem tudott volna talpon maradni. Szülei iskoláztatták, így Debrecenben tudott érettségi bizonyítványt szerezni. Kárpáti Károly orvosi tanácsra kezdett el sportolni. A Debreceni Úszó Egylet műugrója volt. Ebben a sportágban 1924-ben vidékbajnokságot nyert. Talán soha nem lett volna belőle – méghozzá rendkívül sikeres! – birkózó, ha nem jut el 1923-ban egy cirkuszi bemutatóra, ahol a profi birkózók között is a legjobbak, a Czája fivérek (József, Bertalan, Gusztáv és János) tartottak a későbbi életét alapvetően befolyásoló mérkőzéseket. Addig ugyanis a sportot számára a korábban elkezdett műugrás gyakorlása jelentette. A Czája fivérek azonban alaposan felborították az addigi értékrendet Kárpáti Károlynál, aki mind gyakrabban látogatott el a Debreceni TE birkózóedzéseire. 1925-ben pedig elkezdődött konkrét birkózó-pályafutása, méghozzá gyors sikerekkel. Még abban az esztendőben ő nyerte meg Békéscsabán a vidékbajnokságot, és az országos ifjúsági bajnokság győztesének járó érem is az ő nyakába került. Tehetségére hamar felfigyeltek, és a már akkor is működő „elszívó hatás” révén 1926-ban Budapestre költözött, az UTE sportolója lett. Egy évvel később átesett a nagy nemzetközi viadalok számára első erőpróbáján: a budapesti rendezésű Európa-bajnokságon mindjárt az előkelő 2. helyet szerezte meg, bár a hazai szőnyegeken akkor még csak rendre a második helyezésekig jutott.

Az Eb-n szerzett ezüstéremmel a tarsolyában az 1928-as, amszterdami ötkarikás játékokra is kijutott, ám ott még nem tudott érmes helyezést kiharcolni: be kellett érnie a 4. hellyel. Viszont ott látott először szabadfogású birkózást, és ettől kezdve versenyeinek döntő többségén ebben a fogásnemben tette próbára önmagát. Az 1927-től 1936-ig tartó időszakban összesen tizenkilenc alkalommal szerepelt a magyar válogatottban. A magyar birkózók közül ő volt az első, aki a kötöttfogású mellett szabadfogású birkózásban is jelentős eredményeket ért el, őt tekintik a magyar szabadfogású birkózóstílus kialakítójának. Már az 1932-ben, Los Angelesben megrendezett olimpián is közel állt az ötkarikás győzelemhez, de az ekkor már szabadfogásban versenyző Kárpátinak még négy évet kellett várnia ahhoz, hogy a dobogó legmagasabb fokára állhasson. Az 1936-os, berlini játékokon a zsidó származású magyar versenyzőnek jókora ellenszélben kellett megmutatnia magát, ám semmilyen külső körülmény nem tudta megakadályozni végső győzelmében. Kárpáti az olimpiai bajnoki győzelemmel be is fejezte az aktív versenyzést. A berlini olimpia után tanárként dolgozott, később a Testnevelési Főiskolán is előadott. Az évek múlásával egyre több gondja támadt a zsidótörvények miatt. A kritikus időszakban munkaszolgálatos volt egy erdőgazdaságban, ahol egy alkalommal megszökött a csoportjából, onnan kezdve egészen a világháború befejezéséig bujkálásra kényszerült.

Kárpáti döntőjét augusztus 4-re, a játékok negyedik versenynapjára írták ki. Mindössze kétórás pihenőideje volt, nem véletlenül irányították így a sorsolást a németek. Ellenfele, Wolfgang Ehrl szintén két tusgyőzelemmel jutott el a fináléig, a japán Kazamát, a titkos favoritot is két vállra fektette. Kárpáti az egy súlycsoporttal lejjebb olimpiai bajnok finnt győzte le tussal. Mindketten ezüstérmesek voltak négy évvel korábban. Kárpáti Az aranyérem két oldala című könyvéből az is kiderült, hogy a Führer várható érkezése miatt sorfalat álltak a katonák, de a döntőben mégis magyar siker született. Igaz, a három bíró a hatperces játékidő után nem tudott dönteni, ezért határoztak a folytatás mellett. Már az első hat percben is a magyar volt aktívabb, de nem merték kihozni bajnoknak. A tudósítások szerint olyan is előfordult a döntőben, hogy mindkét birkózó lezuhant az emelvényről, de amíg Kárpáti mosolyogva ment vissza, addig Ehrl vicsorogva. A 14. percben ért véget a küzdelem, az utolsó akció, egy lábkiemelés is a magyaré volt, aki remekül védekezett, amikor térdelő helyzetbe küldték. Amikor kiderült, hogy a német veszített, Hitler visszafordult.

„A nácik és a velük olyan gyorsan azonosuló egyes honfitársak kétséget kizáróan jelezték, hogy a kor levegője egyre kevesebb oxigént termel a hozzám hasonlók számára” – írta önéletrajzi könyvében. A memoárból tudjuk, hogy olimpiai bajnoki aranyérme miatt nem vitték el a debreceni gettóba, a munkatáborba pedig önként jelentkezett, fát termelt ki sorstársaival a Debrecen melletti bánki erdőben. Az erdészek ameddig tudták, bújtatták, de a nyilasok valahogy a nyomára bukkantak, ezért a budapesti rokonaihoz menekült, ott találkozhatott újra a már várandós feleségével. Nemsokára megszületett gyereke, aki a Radich Krisztina álnevet kapta. Az ostrom alatt is bujkált, túlélte a háborút.

A szabadfogású birkózásban mindmáig legeredményesebb magyar birkózó 1945-től aktivizálta magát szeretett sportága javára. Ő alakította újjá a Magyar Birkózó Szövetséget, majd a magyar birkózóválogatott vezetőedzője lett, egészen az 1952-es, helsinki játékok befejezéséig. 1950-ben a Budapesti Honvéd birkózószakosztályának vezetőedzőjévé nevezték ki. A válogatottban, majd a Honvédban olyan kiváló versenyzőket nevelt és oktatott, mint Polyák Imre, Szilvásy Miklós, Gurics György, Varga János, Fuszek Ferenc, Tóth Gyula, Klinga László és mások. Érdemes idézni, hogyan emlékezik az 1947-ben született, olimpiai bronzérmes Klinga László Kárpáti Karcsi bácsira: „1966–1967-ben, 19-20 éves koromban Karcsi bácsi a fiatalabbak közül többször is meghívott a Honvéd legjobbjainak edzéseire. Ott pedig szép lassan arra vett rá, hogy gyakoroljak 1-2 percig az akkor már világklasszis Varga Jánossal. »Ramszesz« idősebb és erősebb volt, annak rendje és módja szerint össze is csomagolt engem, de ilyenkor Karcsi bácsi mindig vigasztalt, és azzal biztatott, hogy lassan, de fog ez menni jobban is. Mind jobban terhelt és tényleg igaza lett, mert folyamatosan javultam. Nagy pedagógus volt, élmény volt vele kapcsolatban lenni!” Karcsi bácsi időskorára is megmaradt kellemes beszélgetőpartnernek. Nyolcvannyolc éves korában is adott interjút, sok minden más mellett elmesélte, hogy még ennyi idősen is képes minimális segítséggel megcsinálni az előre szaltót. Az 1936-os olimpia bajnoka néhány hónappal az 1996-ban bekövetkezett halála előtt még átvehette a MOB Életmű Fair Play-díját és a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét.

Edzői pályafutását még sportolóként kezdte, majd 1937-ben birkózómesteri vizsgát tett a Testnevelési Főiskolán. Nyugdíjba vonulása után középiskolai testnevelő tanárként dolgozott, majd a második világháború után bekapcsolódott a magyar sport újjászervezésébe. 1945-től haláláig a Magyar Olimpiai Bizottság tagja. 1948-ban megbízást kapott a magyar birkózóválogatott felkészítésére az 1952-es olimpiára. Ezzel egy időben, 1950-től a Budapesti Honvédség birkózószakosztályának vezetőedzője lett. Tanítványai közül Hódos Imre és Szilvásy Miklós olimpiai bajnoki címet, Polyák Imre ezüst-, Gurics György pedig bronzérmet szerzett. A sikerek ellenére a helsinki olimpia után lemondott a válogatott vezetőedzői posztjáról. Pályafutását 1967-ig a Budapest Honvéd vezetőedzőjeként folytatta. 1961-ben mesteredzői címet kapott. 1967-től szaktanácsadóként tevékenykedett. Az 1972-es olimpián a Magyar Televízió szakkommentátora volt. Tudományos alapossággal foglalkozott a sportággal, 1949-től 1953-ig a Testnevelési Főiskola oktatója is volt.

• Toldi-érdemérem (1936) • Testnevelési Főiskola emlékérem (1936) • Mesteredző (1961) • FILA-érdemrend arany fokozat • NOB-érdemrend bronz fokozat (1981) • Sportérdemérem arany fokozat (1981) • Zsidó Hírességek Csarnokának tagja (1985) • FILA jubileumi emlékjelvény (1988) • Magyar Birkózó Szövetség tiszteletbeli elnökségi tag (1990) • A Magyar Köztársaság aranykoszorúval díszített Csillagrendje (1991) • MOB olimpiai érdemérem bronz fokozat (1992) • MOB életmű Fair Play-díj (1996) • A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (1996)

• Kárpáti Károly: A ferde cipősaroktól a görbe hátig: az emberi test mechanikája és javító tornája. Debrece: szerzői kiadás (1940) • Kárpáti Károly: Birkózás. Nova Irodalmi Intézet (1947) • Kárpáti Károly: Görög-római és szabadfogású birkózás(1949) • Kárpáti Károly: Az aranyérem két oldala. Budapest: Medicina (1962) • Kárpáti Károly: Az idő sodrában: Sportról, olimpiáról, munkáról, életről, békéről. Budapest: Sportpropaganda Vállalat (1985)