Hatos

Gábor

Hatos Gábor 1983. október 3-án született Egerben, örökbefogadó szülei Szombathely mellett, Vépen éltek, így hároméves korában ő is odaköltözött, ott nőtt fel. Elmondása szerint nagyon jó gyermekkora volt, folyamatosan kinn játszott a barátaival, bújócskáztak, faházat építettek. Ez azonban egészen addig fért bele az idejébe, amíg el nem kezdett birkózni. „Édesapám jó barátja volt Halmosi Zoltán – ő a harmincötszörös válogatott labdarúgó, Halmosi Péter testvére. – Jó kötésű gyerek voltam, Zoli javasolta apukámnak, hogy vigyen le birkózni. A debütáló edzésemen találkoztam Veréb Istvánnal. Az első egy évben még csak heti három foglalkozáson vettem részt, de gyorsan fejlődtem, ezért tizenegy esztendős koromban már délelőtt és délután is edzettem, napi hat-hét órát, nyáron is – már ekkor tudtam, hogy sikeres szeretnék lenni, elmagyarázták nekem, hogy ez csak úgy valósulhat meg, ha kőkeményen edzek. 1994 őszén kezdtem birkózni, 1997-ben már korosztályos országos bajnoki címet ünnepeltem” – emlékszik vissza a kezdetekre Hatos Gábor.

Amondó, a szorgalma és a magába vetett hite vitte előre. Soha nem kérdőjeleződött meg benne, hogy alkalmas-e a világraszóló eredmények elérésére. Pedig utánpótlásban sokáig nem jött ki neki a lépés, 1998 és 2002 között hét világversenyen indult – a korosztályos események mellett a 2001-es budapesti felnőtt Európa-bajnokságon is lehetőséget kapott –, ám a dobogó egyszer sem jött össze. 2003-ban azonban megtört a jég, 74 kilóban bronzérmet nyert a junior-világbajnokságon. „Türelmetlen voltam, utolsó éves juniorként nagyon vágytam már az eredményre. Nyomás volt rajtam, minden szempontból, a szüleim felé is, hiszen el kellett dönteni, hogy milyen irányba halad az életutam. Ekkor dőlt el, hogy valóban élsportoló válik belőlem. Vízválasztó volt ez az érem, mégsem tartottam nagy eredménynek, úgy voltam vele, hogy megérdemlem, mert rengeteget dolgoztam érte.”

A 2004-es athéni olimpiára Szabó Gergő szerzett kvótát a szabadfogású 66 kilogrammosok között, ő azonban rendhagyó botránya miatt ellehetetlenült az indulástól. Az ekkor már 78-80 kilós Hatosnak ajánlották fel az így megüresedett ötkarikás helyet. „Az egyik szemem sírt, a másik nevetett. Brutális fogyást vállaltam be, de nem ijedtem meg a lehetőségtől, és Görögországban sem nyomott össze a teher. Az első körben három egyre nyertem a szlovák Fernyák Stefan ellen, a második összecsapásomon helyt álltam, ugyanilyen arányú vereséget szenvedtem a török Ömer Cubukcuval szemben. Ekkor még nem töltöttem be a huszonegyet.” Hatos a 2005-ös budapesti világbajnokságon is bevállalta a 66 kilót. A 74 kiló klasszisa, a kétszeres Európa-bajnok Ritter Árpád ez idő tájt lépett fel a 84 kilogrammosok közé, Hatos elmondása szerint amúgy is 74-re váltott volna, ám így elkerülték az egymás elleni rivalizálást a címeres mezért. (Krasznai Bence)

2006-ban, Moszkvában jött az első felnőttbravúr, bronzérem került a nyakába az Eb-n. „Rengeteg nehézség, fogyasztások és a súlycsoportváltás után Eb-harmadik lettem, már-már felfoghatatlan volt, különösen azért, mert rengeteg jó hetvennégy kilós volt a mezőnyben. Hihetetlen élmény volt egyazon dobogón állni a kategória legendájával, a háromszoros olimpiai, valamint hat-hatszoros világ- és Európa-bajnok Buvajsza Szajtyijevvel.” Négy nehéz év következett, világversenyen egyszer sem jött össze az éremszerzés, a 2008-as olimpiát pedig egy pekingi kórházban végezte fülgyulladása miatt, nem tudott indulni, Veréb István fogyott le a súlycsoportjára. Hatos mindehhez hozzátette, hogy minimálisan könnyebben vette a birkózást, ugyanannyi időt edzett, mint korábban, ellenben az életében olyan tényezők sorjáztak, amelyek elterelték a figyelmét. 2010-ben aztán megtört a jég, világbajnoki bronzérmet nyert Moszkvában: „Ekkor tényleg elkezdtem elhinni, hogy jó vagyok” – fogalmazott Hatos. S milyen jól tette! Az ezt követő időszak karrierje legsikeresebbje volt, 2011-ben és 2012-ben egyaránt harmadik lett az Európa-bajnokságon, így kellő önbizalommal lépett szőnyegre a 2012-es londoni olimpián. A nyolcaddöntőben a kínai Csang Csung-jaót, majd a vb-harmadik kazah Abdulhakim Sapijevet győzte le, így már az elődöntőben tudhatta magát. Ott azonban pontozással kikapott a későbbi ezüstérmes, kétszeres vb-második, Ázsia-bajnok iráni Szadegh Gudarzitól. Jöhetett a bronzmérkőzés, mégpedig az üzbég Szoszlan Tigijevvel szemben. A rivális egy-egy ponttal mindkét menetet elvitte, így Gábornak el kellett fogadnia, lecsúszott a dobogóról, az ötödik helyen zárt az olimpián. „Tudtam, hogy van keresnivalóm a versenyen, és noha rengeteget fogytam, jól birkóztam, beosztottam az erőmet. Büszke voltam a kínai és a kazah srác elleni győzelmemre, utóbbitól az olimpiát megelőző vébén kikaptam. Az iráni srác bődületesen erős volt, az üzbégen viszont éreztem, hogy elfáradt, és közel vagyok hozzá. Nem akartam elhinni, hogy nem sikerült megvernem, ha lett volna harmadik menet, biztosan én nyerek – mégsem így alakult.” Nem sokkal játékok után jött a fordulat! „Néhány héttel később, szeptembereben Veréb István felhívott: »Gratulálok, bronzérmes vagy!« Ötletem sem volt, hogy hol, nem értettem. Elmagyarázta, hogy az üzbég megbukott a doppingteszten, így engem illett a medál. Mesés pillanat volt, ugráltam örömömben. Tudtam, hogy nem úgy kellett volna alakulnia a versenynek Londonban, ahogy alakult – elégtételt kaptam. Győrben vehettem át az érmet, persze, más lett volna az olimpián dobogóra állni, de őszintén, nem éreztem hiányát.”

Hatos Gábor révén Magyarország 32 év után ünnepelhetett ismét szabadfogású olimpiai érmet, előtte hazánk egyetlen szabadfogású világbajnoka, Kovács István volt képes ugyanerre, ő az 1980-as moszkvai olimpián lett szintén harmadik a 82 kilogrammosok között. Hatos 2013-ban még Európa-bajnoki ezüstérmet nyert, 2015-ig felváltva versenyzett 74 és 86 kilóban. Három évig egyáltalán nem szerepelt nemzetközi megméretéseken, 2018-ban azonban ismét próbára tette magát, 92 kilóban előbb a katonai világbajnokságon lett harmadik, majd képviselte hazánkat a Budapesten rendezett világbajnokságon. A fővárosba költözött, a Budapesti Honvéd SE birkózószakosztályában a női szakágat vezeti, emellett az utánpótlás-válogatottak felkészülését is segíti. A célja az, hogy tanítványai olyan szép pillanatokat élhessenek át a szőnyegen, amelyekhez neki is szerencséje volt – kőkemény munkával, alázattal, szorgalommal és hittel. Díjai, elismerései: az év magyar birkózójának választották 2010-ben és 2012-ben a Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetést vehette át.