Györgyei
Ferenc

Györgyei Ferenc 1926-ban országos bajnoki címet szerzett könnyűsúlyban, részt vett az 1924-es párizsi olimpián. Pályafutása végén dorogi birkózóként és edzőként oroszlánrészt vállalt a dorogi birkózás sikereiből, valamint elvitathatatlan szerepe volt abban, hogy az általa vezetett csapat néhány év alatt az ország legjobb birkózó egyesületévé nőtte ki magát.

Születési hely
Újpest
Születési idő
1899. nov. 29.
Halálának ideje
1970. aug. 26.
Halálának helye
Dorog

Magyar bajnoki cím és részvétel az olimpián

Györgyei (született Gyergyief) Ferenc sportkarrierjét 1915-ben az ULI labdarúgójaként kezdte . Az első háború utáni felhagyott a futballal. 1921-ben a birkózásra váltott, immár a Testvériség versenyzőjeként. Egy évre rá pedig átigazolt az Újpesti TE együttesébe. 1923-ban már a göteborgi kis-olimpiádon képviselte a magyar színeket. 1924-ben országos bajnoki második lett, valamint részt vett a párizsi olimpián. Mivel a hazai válogatókon kétszer is legyőzte Keresztes Lajost, úgy volt hogy könnyűsúlyban indul. Ám ebben a súlycsoportban három birkózót vitt ki a szövetség s Györgyei csak az utolsó pillanatban tudta meg, hogy neki kell közülük egy súlycsoporttal feljebb, a kisközépsúlyban indulni, mert nemzetenként csak két versenyző állhat egy csoportban starthoz. A jóval könnyebb súlyú Györgyei emiatt az elsö két mérközését elveszítette és kiesett. 1926-ban országos bajnoki címet szerzett könnyűsúlyban.

A Dorogi birkózás letéteményese

Az 1930-as évek elején Dorogra költözött, ahol az 1930-ban megalakult Dorogi AC birkózó szakosztályához igazolt. A versenyzés mellett a csapat edzője, majd szakosztályvezető is lett. Oroszlánrészt vállalt a dorogi birkózás sikereiből, valamint elvitathatatlan szerepe volt abban, hogy az általa vezetett csapat néhány év alatt az ország legjobb birkózó egyesületévé nőtte ki magát. 1933-ban, majd 1934-ben is megnyerték Nyugat-Magyarország csapatbajnokságát, 1937-ben pedig a Kerületi bajnokságot úgy, hogy minden súlycsoportban a dorogiak diadalmaskodtak. Tanítványai közé tartozott Beke Imre és Kripkó Antal. A II. világháború után a dorogi kórház alkalmazásában állt nyugdíjazásáig, ahol a betegszállító gépkocsi vezetője volt. Fia, Györgyei Lajos szintén országos bajnok birkózó. Veje az egykori legendás dorogi labdarúgó, Pfluger Dezső volt.

Egyesületei

1921 — 1922
Testvériség SE
Budapest
1922 — 1930
Újpesti Torna Egylet
Újpest
1931 — 1934
Dorogi AC
Dorog

Eredményei

1924
Párizs
Franciaország
VIII. nyári olimpiai játékok
Kötöttfogású 75kg
20