Élete
Fodor Zoltán Budapesten született 1985. július 29.-én. Az Ferencvárosi TC sportolója volt. Munkáját edzőként Fodor János, Közép László, Tőkés János, Macsek Ottó, Széles József, Petrezselyem Antal, Sike András, Struhács György és Takács Ferenc segítette.
Életpályája
2007-ben vett részt először világversenyen, ekkor az Azerbajdzsánban megrendezett birkózótornán a 8. helyen végzett. Az ugyanebben az évben megrendezett Európa-bajnokságon pedig a 16. helyet szerezte meg.
A 2008-as olimpián meglepetésre többek között a világbajnok, háromszoros Európa-bajnok, többszörös világkupagyőztes török Nazmi Avluca legyőzésével döntőbe került. Szoros küzdelemben az olasz Andrea Minguzzi az utolsó fél percben véghez vitt akciójának köszönhetően legyőzte, így Fodor ezüstérmet szerzett.
A 2011-es világbajnokságon keresztszalag-szakadása miatt nem indult. 2013 januárjában sorozatos sérülései miatt bejelentette visszavonulását.
Polyák és Fodor olimpiai ezüstérme
Ahány életút, annyiféle. Áll ez a sportban megfutott pályafutásokra, a sikerekre és a kudarcokra egyaránt. Két, nagyon jó példa „ígérkezik” a fentiek alátámasztására. A Lajosmizséről indult Polyák Imre már 1951-ben felnőtt válogatott volt, világszínvonalon birkózott, mégis három olimpián (1952, 1956, 1960) egyaránt be kellett érnie egy-egy ezüstéremmel, hogy azután negyedik nekifutásra végre felállhasson az eredményhirdetéskor a dobogó legfelső fokára. (1964, Tokió).
A 2008-ban Pekingben olimpiai ezüstérmet szerzett Fodor Zoltán életútja a legszögesebb ellentétben van azzal, amit Polyák befutott. Fodor ugyanis a pekingi ötkarikás játékokat megelőzően semmi extrát nem tudott felmutatni. Sem a vezetők, sem ő maga nem gondolhatták komolyan, hogy az olimpiai mezőnyben mindenképpen rutintalannak számító, mindössze 23 éves birkózó komolyabb siker elérésére is képes lehet!
Azután mégis megtörtént a csoda, hiszen Fodor Zoltán kínai, azeri és török rivális legyőzése árán eljutott a fináléba, ahol az olasz Minguzzival mérhette össze erejét, birkózótudását. Néhány méterről láthattam, amint Fodor a döntőben sem ijedt meg sokkal rutinosabb ellenfelétől és már csak mindössze 10 másodpercre volt a hatalmas meglepetéstől. Ekkor azonban az olasz ereje végső megfeszítésével összefogta, kiemelte és elhajította a magyar legényt, s ezzel elvitte az aranyérmet.
Bár a közgondolkodás némi változáson ment át az utóbbi tíz-húsz évben, de azért még mindig óriási a különbség az olimpiai bajnokok és az olimpiai ezüst-, vagy bronzérmesek társadalmi megítélésében. Mivel Fodor az „ezüstösök” táborát gyarapítja, így őrá sokkal kevésbé kíváncsiak az emberek, életét nyugodtan, különösebb közszereplések nélkül élheti. Az utcán nem súgnak össze az emberek, nem rohamozzák őt szelfik készítésével vagy éppen aláírások kérésével. Miként kezdő korában, azóta is Budapesten, a XVIII. kerületben, közelebbről Pestszentimrén lakik. Családos ember, akinek két kisfia is van. Ma így emlékezik vissza elég rövidre sikeredett pályafutására:
"Természetesen nagyon örülök, hogy eljutottam a pekingi olimpiára és onnan elhozhattam egy ezüstérmet, de összességében nem vallhatom magamat szerencsés birkózónak. Alig-alig adódott egy-egy rövidebb időszak, amikor nem kellett a sérüléseimmel bajlódnom. Egy ideig még megpróbáltam ezeket túlélni, de rá kellett jönnöm, hogy – valószínűleg a fizikai adottságaim nem megfelelő volta miatt – ezt a vonalat fel kell adnom."
Fiatalok és az edzői pálya
Egy interjúban kérdezték a fiatalokról és az edzői pályafutásáról. Ő így nyilatkozott róla:
– Talán szerencsére, mondhatnánk, mert így már idejekorán elkezdhetett fiatalokkal foglalkozni.
– 2013-ban végleg feladtam az egyoldalú küzdelmet és visszavonultam. Miként a birkózást, az edzősködést is a Ferencvárosban kezdtem el, majd lassan, de fokozatosan mind több helyen is dolgozhattam. Így a Mr. Tusnál, a kadét válogatott keret mellett, az FTC felnőtteknél, a Kozma István Magyar Birkózó Akadémián, végül pedig a junior válogatottnál is igényelték a tevékeny ottlétemet.
– Véleménye szerint mikor optimális elkezdeniük a gyerekeknek a birkózás alapelemeivel ismerkedni?
– Ez egy érdekes kérdés. Ami biztos, korábban kezdik megpróbálni megnyerni a gyerekeket, mert irtózatosan nagy a konkurencia. Tucatnyi sportág harcol azokért a gyerekekért, akikben látni egy általános sportbéli nyitottságot, rátermettséget. Ezért a legjátékosabb formában, de már az óvodákban is megpróbáljuk a kicsik figyelmét ráirányítani sportágunkra, mert az általános iskola első-második osztályában gyakorlatilag minden sportolni vágyó gyerek „elkel”.
– Ön duplán is érdekelt, hiszen két kisfia 7 és 9 évesen szintén érdeklődik a birkózás iránt.
– Igaz ugyan, hogy egyik edzésről a másikra rohanok, de amikor őket vihetem tréningre és végig nézhetem, miként barátkoznak a sportággal, a legfontosabb alapismeretekkel, hogyan gazdagodnak alkalomról alkalomra, akkor nagyon örülök.
– Saját edzői munkásságában hogyan halad?
– Élvezettel végzem a dolgomat! Ahhoz, hogy valakivel az ember elérjen bizonyos sikereket, minimum 7-8 éves közös munkára van szükség. Jelenleg van egy komolyabb ígéretem. Ő Váncza István, 23 éves és kötöttfogásban, a 67 kilósok között jelentős nemzetközi sikereket is elérhet a következő években, idén Eb-ezüstérmes lett. Számomra természetes, hogy ő is a Fradiban edz és versenyez.
– Felesége, Fábián Viktória is aktívan sportolt.
– Ő a sumo-zóknál érte el legjobb eredményeit. 2009-ben a 65 kiló alattiak mezőnyében kijutott a nem olimpiai sportágak Világjátékára, Tajvanra. Amióta megvannak a fiaink, ő már nem lép dódzsóra, visszavonult. Talált magának olyan munkát, amelynek van köze a sporthoz: saját tervezésű sportruhákat készít. Elég jó a fogadtatása a termékeinek.
– Ha néha előfordul, hogy nem valamelyik birkózóedzésen van, mivel tölti a szabadidejét?
– Nagyon szeretek horgászni, de erre évente csak egy alkalommal tudok egy hetet elkülöníteni. Ami viszont rendszeres programom, az a sportesemények követése a tévében. Első a foci és a Ferencváros! Mellette elsősorban a vízilabda és a női kézilabda köti le a figyelmemet.