Bódi
Jenő

Bódi Jenő Európa-bajnok kötöttfogású birkózó, később edző. Olimpián 4. helyezést ér el 1988-ban, 5. helyet 1992-ben. Európa-bajnoki aranyérmes 1988-ban lett, további három Európa-bajnoki ezüstérmet szerzett 1990-ben, 1992-ben, és 1993-ban. 1987-ben pedig Európa-bajnoki bronzéremmel gazdagította éremgyűjteményét.

1
2
2
Európa-bajnokság
Születési hely
Nagykőrös
Születési idő
1963. aug. 10.

Ifi és junior világbajnok, a felnőtteknél Európa-bajnok

Nagykőrösön született, tízéves korában kezdett el birkózni, ez akkor teljesen ideális kornak számított. Persze eleinte inkább csak a játékról szólt az edzés, amibe belecsempésztek némi birkózást is. Akkoriban a gyerekek úgy 13-14 évesen kezdték el „úgy igazából” odavágni egymást a szőnyeghez. 1981-ben már ifjúsági világbajnok, két év múlva junior világbajnok, majd 1988-ban már a felnőttek verte meg Európát. A döntőben a bolgár Nencsevet múlta felül A szöuli olimpián hajszállal maradt le a dobogóról, a későbbi ezüstérmes bolgár Vangelovval szemben az első meccsét elveszítette, utána viszont háromszor jött le győztesen a szőnyegről. A koreai An Dae Hjunnal szemben a bronzmeccsen alulmaradt. Barcelonában három győztes meccs után a török Akiffal szemben kikapott, és a kubai Maren is legyőzte, így az ötödik helyre futott be. A Ceglédi SE, majd a Kiskőrösi Petőfi Spartacus, a Bp. Honvéd, a Ganz Mávag és végül a Bp. Spartacus sportolója volt. Legjobb eredményei: olimpiai 4. (1988, Szöul), olimpiai 5. (1992, Barcelona), kétszer vb-5. (1989, Martigny, 1993, Stockholm), Európa-bajnok (1988, Kolbotn), kétszer Eb-2. (1990, Poznan, 1993, Isztambul), kétszer Eb-3. (1987, Tampere, 1992, Koppenhága), junior világbajnok (1983), ifjúsági világbajnok (1981), 6-szoros magyar bajnok (1987, 1988, 1990, 1991, 1992, 1993).1994 és 2015 között a Vasas edzőjeként, majd szakosztály-igazgatójaként dolgozott. A válogatottak sora került ki a Vasasból. Később a Magyar Birkózó Szövetség szakmai bizottságát vezette.

Felhasznált irodalom

• https://drpapplaszlo.ewk.hu/bajnokok-klubja/
• https://www.fight.hu/birkozas/bodi-jeno-ma-mar-csak-modjaval-birkozom-hellip-
• Kozák Péter: Ki kicsoda a magyar sportéletben? Sportolók, edzők, sportvezetők, sportújságírók, sportorvosok, sportszakemberek

Egyesületei

1973 — 1974
Cegléd VSE
Cegléd
1975 — 1975
Kiskörösi Petőfi Spartacus
Kiskörös
1976 — 1982
Budapesti Honvéd Sport Egyesület
Budapest
1983 — 1987
Ganz-Mávag SE
Budapest
1988 — 1994
Budapesti Spartacus
Budapest

Eredményei

1988
Szöul
Dél-Korea
XXIV. nyári olimpiai játékok
Kötöttfogású 62kg
4
1992
Barcelona
Spanyolország
XXV. nyári olimpiai játékok
Kötöttfogású 62kg
5
1988
Kolbotn
Norvégia
kötöttfogású Európa-bajnokság
Kötöttfogású 62kg
1
1990
Poznan
Lengyelország
kötöttfogású Európa-bajnokság
Kötöttfogású 62kg
2
1993
Istambul
Törökország
kötöttfogású Európa-bajnokság
Kötöttfogású 62kg
2
1987
Tampere
Finnország
kötöttfogású Európa-bajnokság
Kötöttfogású 62kg
3
1992
Koppenhága
Dánia
kötöttfogású Európa-bajnokság
Kötöttfogású 62kg
3
1989
Martigny
Svájc
kötöttfogású világbajnokság
Kötöttfogású 62kg
5
1993
Stockholm
Svédország
kötöttfogású világbajnokság
Kötöttfogású 62kg
5
1987
Clermond-Ferrand
Franciaország
kötöttfogású világbajnokság
Kötöttfogású 62kg
7
1983
Kijev
Szovjetunió
kötöttfogású világbajnokság
Kötöttfogású 62kg
17
1994
Tampere
Finnország
kötöttfogású világbajnokság
Kötöttfogású 62kg
17
1991
Varna
Bulgária
kötöttfogású világbajnokság
Kötöttfogású 62kg
18
1986
Piraeus
Görögország
kötöttfogású Európa-bajnokság
Kötöttfogású 68kg
9
Összes eredmény
Életrajz utolsó frissítése: 2026. 06. 21. 19:31