Bencze

Lajos

Bencze Lajos 1918-ban szegény családba született Újpesten, kazánkovács édesapja korai halála miatt félárvaságra jutott. Visszaemlékezéseiben egy alkalommal megemlítette, hogy tízéves kora körül látta fellépni az újpesti vurstliban a híres Czája fivéreket (a nemzetközi hírű profi birkózó, János volt a legismertebb), ekkor szeretett bele a futball mellett a birkózásba, és innentől kezdve a barátaival gyakran „gyúrták” egymást a füvön. Egyikük ötletére keresték fel egy alkalommal a helyi Katolikus Legényegylet klubját, ahol az újpesti birkózók heti három edzést tartottak. Nagyon szeretett volna közéjük lépni, de hiába kérte a felvételét, sokáig csak figyelhette a tréningeket. Ez idő tájt, a nagy gazdasági válság idején, hogy pénzt keressen, kifutófiúként kenyeret hordott nagy kosárban. Hat elemit végzett, 13-14 évesen kezdett el komolyan edzeni az UTE-ban.

Pehelysúlyban versenyzett, tizenhat évesen megnyerte az 1934. évi ifjúsági bajnokságot, amelyet megkésve, 1935 februárjában rendeztek. 1935 novemberében megvédte címét. Ekkor már segédmunkásként gyárban dolgozott kora reggeltől, és munka után edzett. Első alkalommal 1937-ben indult a felnőttbajnokságon, és kötöttfogásban a harmadik helyen végzett. Első jelentős győzelmét az 1938. májusi kötöttfogású Budapest-bajnokságon aratta a felnőttek között, az októberi szabadfogású országos bajnokságon második lett.

1937-től géplakatos-tanuló, majd a szakmát elsajátítva 1939-ben kezdett dolgozni az Egyesült Izzóban. Pályafutása is 1939-ben indult be, ebben az évben szerezte első bajnoki címét, szabadfogásban nyert, míg kötöttfogásban ezüstérmes lett légsúlyban (57 kg). Először szerepelhetett a válogatott tagjaként, egyúttal első alkalommal járt külföldön: a magyar csapat Lengyelországban vendégszerepelt, és 1939. március 12-én 6:1-re nyert a házigazda ellen, másnap Lengyel-Szilézia ellen 6:0-ra diadalmaskodott. Bencze Lajos mindkét meccsén győzött. Április 5-én Budapesten az olaszok ellen 4:3-ra veszített a válogatott, Bencze is kikapott. Mindhárom párharcot kötöttfogásban rendezték. 1939. december 16-án Münchenben 4:3-ra verték meg a magyarok a németeket, Bencze is szállította a győzelmet. Ez már szabadfogású párviadal volt.

A következő évben, 1940-ben már duplázott, ugyanakkor bevonult katonai szolgálatra. „A birkózószövetség nekem – mint fizetés nélkülinek – megadta a villamospénzt, de én inkább gyalogoltam a Budaörsi útról a Sportcsarnokig, mert így megtakarítottam a jegy árát, húsz fillért, és szalonnát vehettem rajta” – tekintett vissza 1970-ben. Ami biztos, Magyarország hadba lépése, azaz 1941. június vége után valamikor kikerült a frontra, így nem vett részt az októberi bajnokságon. Azután 1942 januárjában, a csapatbajnoki döntő előtt így írt az Uj Magyarság: „A harmadik találkozó két régi klubtárs, Bencze és Tóth erőpróbáját hozza. Bencze a közelmúltban érkezett vissza a keleti frontról, Tóthnak tehát több az edzése.” Az IHNETOV (Béldy Alajos) naplója szerint 1941 októbere végén a birkózószövetség kérte hazarendelését a frontról. 1942-ben újra duplázott a bajnokságon, 1943-ban szabadfogásban győzött. Később újra mozgósíthatták, ugyanis 1945 januárjában orosz fogságba került, és a máramarosszigeti szűrőtábor „érintésével” szeptemberben térhetett haza.

Már októberben ott volt klubjában, és Gárdonyi Jenő edzővel, valamint Kálmán Józseffel, Tóth Ferenccel ő indította újra a birkózóéletet. „A felszabadulás hírét Máramarosszigeten, a fogolytáborban hallottam meg. Nem gondoltam én akkor birkózásra, egyszerűen életben akartam maradni és viszonylag egészségesen hazatérni. Amikor Újpestre érkeztem, egyetlen vágyam volt, egyszer jóllakni. Aztán lassan, fokozatosan magamhoz tértem. Találkoztam Gárdonyi Jenővel, egykori edzőmmel, októberben már húszan jártunk edzésre” – mesélte 1974-ben. Megnyerte a szabad- és kötöttfogást is az 1945-ös bajnokságon, a szövetségtől pedig januárban megkapta az örökös bajnok elismerést, tizedik bajnoki aranyára is hivatkozva – más kérdés, hogy még csak nyolcnál tartott, de vélhetően beszámították a két ifi aranyát is.

1946 májusában jött a hír, hogy októberben Svédországban megrendezik a szabadfogású birkózó Európa-bajnokságot. A legnagyobb gondot az élelmezés okozta, ezt enyhítendő az UTE melaszt és babot, a birkózószövetség pedig hetenként háromszor fél liter tejet és kenyeret adott a versenyzőknek a kondíció javítására. A kontinensviadalra Prágából repült el Stockholmba a válogatott, és a légsúlyú Bencze Lajos óriási meglepetésre első lett – ezzel a világháború után ő szerezte az első Európa-bajnoki címet a magyar sportnak. Rajta kívül a nyolc súlycsoportban csak a törökök (3) és az északiak (svéd: 2, finn: 2) dicsőültek meg. Bencze ugyan kikapott Nasuh Akartól, ám így is a második helyre szorította a törököt, akit megvert az általa felülmúlt svéd Kurt Pettersen. Érdekesség, hogy Akar két év múlva győzött a londoni olimpián, 1951-ben pedig világbajnok lett. Bencze Lajos a svéd trónörökös (1951-től VI. Gusztáv Adolf) jelenlétében vette át az aranyérmet és hallgathatta a magyar himnuszt. Még az is lehet, hogy 1946 júniusában született kisfia is inspirálta a kontinensviadalon.

A Népsport olvasótábora egy hónapon át szavazott az 1946-os év legjobb versenyzőire, edzőire, vezetőire, klubjára, és 1947. február 4-én tálalta a végeredményt. Az Újpest birkózója valósággal tarolt. Az év sporthőse: 1. Bencze Lajos (13 982 szavazat), 2. a novemberben Belgrádban 1:1-et játszó labdarúgó Budapest-válogatott (4048 szavazat), 3. Lakat Károly (Ferencváros, 3081 szavazat). A demokratikus Magyarországnak 1946-ban külföldön a sport révén a legnagyobb szolgálatot tette mint sportoló: 1. Bencze Lajos (10 435 szavazat), 2. Lakat (4360 szavazat), 3. Rudas Ferenc (Ferencváros, 2817 szavazat). Az év legkiválóbb egyénei az egyes sportágakban. Birkózás: 1. Bencze Lajos (10 977 szavazat), 2. Bóbis Gyula (BVSC, 4936 szavazat), 3. Sóvári Kálmán (UTE). Bencze Lajos ekkor is még géplakatosként dolgozott az Egyesült Izzóban.

Szeretett volna győzni az 1948-as londoni olimpián, ennek megfelelően két pontozásos győzelemmel kezdett a finn Erkki Johansson (2:1) és a kanadai Norman May (3:0) ellen erősebbik fogásnemében, szabadfogásban. A harmadik fordulóban azonban 3:0-ra kikapott a későbbi ezüstérmes amerikai Gerry Leemantől, így nem jutott a négy közé, és az ötödik helyen végzett. Kötöttfogásban a hatodik helyet szerezte meg. Négy évvel később Helsinkiben néhány hónap híján 34 évesen indult második olimpiáján, de csak szabadfogásban. Mindjárt elsőre összekerült a török Cemil Saribacakkal, és kétvállas vereséget szenvedett. A második fordulóban 3:20 perc alatt tusolta a guatemalai Oswaldo Johnstont, majd elbánt a dán Eigil Johansennel és a későbbi ezüstérmes szovjet–azeri Rasid Mammadbejovval. A nyitányon tussal elszenvedett vereség miatt végül elúszott a négy közé jutás (csakúgy, mint az őt két vállra fektető Saribacaknak), és a hatodik helyen végzett. Az olimpiai érem elszalasztása miatti hiányérzete idős korára is megmaradt.

Az olimpiai csalódások után – 36 évesen! – némi vigaszt nyújthatott az 1954-es világbajnoki szereplése. Csak Mustafa Dagistanli előzte meg Tokióban, akinek ez volt az első világversenye (a török 1956-ban és 1960-ban is olimpiai bajnoki címet szerzett, és még kétszer nyert világbajnokságot). „Bencze szerezhet kellemes meglepetést. Bencze változatlanul egyik legképzettebb birkózónk, nála azonban, sajnos, a fontos mérkőzéseken az idegekkel gyakran baj van” – írta a Népsport 1954. május 21-én. Bemutatkozásként Bencze Lajos 47 másodperc után tussal győzött az új-zélandi Ken Ruby ellen, majd a japán Jonemorit múlta felül. A húszéves finn Tauno Jaskari 3:0 arányú legyőzésével szerezte meg az ezüstérmet, miután pontozással vereséget szenvedett Dagistanlitól. Ő volt a hét közül az egyetlen magyar, aki felállhatott a dobogóra!

Összesen 21 bajnoki címet szerzett 1956-ig, versenyzői pályafutását 1957-ben fejezte be, de már előző évtől edzette a Bp. Dózsa fiataljait. „Most már csakugyan abbahagyom a versenyzést. Persze, arról, hogy szőnyegre lépjek, mindaddig nem mondok le, amíg képes vagyok megmutatni a fiataloknak azokat a fogásokat, míg át tudom adni azokat a tapasztalatokat és módszereket, amelyeket Gárdonyi Jenőtől és Matura Mihálytól tanultam” – magyarázta 1957 áprilisában. 1960-tól mint belügyi alkalmazott főállásban rendőröket oktatott az önvédelmi cselgáncs fortélyaira, ugyanakkor 1970 januárjától esténként ismét foglalkozott a Dózsa ifjú birkózóival. Negyedmagával megalapította a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) cselgáncsszakosztályát, amelynek kiváló mestere lett. A rendőr-főkapitányságok közötti pontversenyt nemegyszer a BRFK cselgáncsozói nyerték meg. Bencze Lajos nyugállományú rendőr őrnagy 1985-ben megkapta a Kiváló Szolgálatért Érdemrend kitüntetést, 1994. július 28-án hunyt el, a Megyeri úti temetőben vettek végső búcsút tőle.

Állítása szerint már nyolcéves korában tornázott, „eleinte csak nyújtón, később már gyűrűn is” nagy mutatványokra volt képes. Versenyzett hosszútávfutóként, valamint a rúdugrást is űzte. Az 1930-as évek végén (valószínűleg 1938-ban) tagja lett az UTE kézilabdacsapatának. Szeretett kirándulni, evezni, 1946-os Európa-bajnoki címe után említést tett róla, hogy harminc-negyven kilométert lapátol naponta, és nem fárad el. Rutinos sportolóként is hangoztatta, hogy a gyorsaság, ügyesség miatt sok más sportot is űzni kell kiegészítésként, többek között a röplabdát is ajánlotta.

Több forrás megemlíti, hogy másik neve Biringer, csakhogy utánpótlás-versenyzőként egy harmadik néven találjuk meg a korabeli forrásokban: Bus vezetéknevet használt! Tizennyolc éves kora után, a leventeversenyeken Biringerként is birkózott, illetve katonaként tűnt fel ezen a néven mint szakaszvezető, akit 1941 októberében a birkózószövetség kérésére hazarendeltek a harctérről (Az IHNETOV naplója, 1941. október 24., péntek). Egy alkalommal 1943-ban is felbukkant Biringerként a sajtóban: augusztusban sikeresen letette a leventeedzői vizsgát (Nemzeti Sport, 1943. október 8.). Hogy miért lett leventeként és katonaként Biringer, illetve miért változtatta meg a nevét Busról Benczére, nem tudni.

• olympedia.org • A magyar sport évkönyve 1937, 1938, 1939 • Magyar Rendőr számai • Képes Sport 1946. október 29. • Népsport 1946. november 21. • Népsport 1947. február 4. • Népsport 1950. december 14. • Képes Sport 1957. április 30. • Népsport 1965. január 17. • Lobogó 1970. április 15. • https://filmhiradokonline.hu/watch.php?id=20212 • Az idézet forrása: Képes Sport, 1957. március–június, 4. évfolyam, 1–14. szám