Balla

József

Balla József 1955-ben született a Csongrád megyei Szőregen (Szőreg kis település volt Szeged tőszomszédságában, s bár ma már a város része, sokáig önállóan létezett). A helyi Rákóczi SE-nél kezdett birkózni 1967-ben, a klubnál 1970-ig versenyzett. Pályafutását a Szegedi VSE-nél folytatta (1971–1972), az igazi sikereket pedig a Ferencvárosi TC színeiben érte el, 1973–1987 között. Edzői Vass József, Szabados Ernő, Zsibrita János, Klinga László, Gál Henrik, Kruj Iván, Tóth Gyula, Maróthy István voltak. Balla József mindent megnyerhetett volna, ha nincsenek azok a fránya szovjet óriások. Azonban így is az egyik legsikeresebb szabadfogású birkózóként vonult be a gazdag magyar sportági történelembe: az 1976-os montreali és az 1980-as moszkvai olimpián második lett a szabadfogás +100 kg-os kategóriájában. 1974 és 1987 között háromszor végzett Eb-n és egyszer vb-n a második helyen, s szerzett egy vb-bronzot is. Az 1983-as budapesti Európa-bajnokságon aranyérmet nyert.

A szép nagyra nőtt alföldi gyerek a község helyi klubjában, a Szőregi Rákócziban kezdett el ismerkedni a birkózás alapjaival tizenévesen, aztán 1971-ben átkerült a Szegedi VSE-hez, melynek színeiben alig két év múlva bronz-, esztendővel később pedig már aranyérmet szerzett az országos bajnokságon a szabadfogásúak királykategóriájában. Akkor még +100 kiló volt a nehézsúly megjelölése, Balla pedig fénykorában 130 kilogrammos izomkolosszus volt – sokat elárul róla az az anekdota, miszerint immár szövetségi kapitány korában, kissé hasonló fizimiskájuk okán a külföldiek hajlamosak voltak összetéveszteni a rettegett orosz medvével, Alekszandr Karelinnel. Balla persze nem kötött-, hanem szabadfogást birkózott, és végül eredményességben sem tudta megközelíteni orosz „hasonmását”. Pedig nem sok hiányzott, hogy kétszeres olimpiai bajnok legyen, ám óriási pechjére éppen a szovjetek legyőzhetetlen tornya, Szoszlan Angyijev volt a kortársa, aki abszolút egyeduralkodóként dominálta azt az időszakot. Balla hiába menetelt az olimpiai döntőig 1976-ban, Montrealban és négy évvel később, Moszkvában is – ott ráadásul kőkemény mátraházi felkészülés után parádés birkózással igazi nagyágyúkat legyőzve, például az Eb-címvédő Ivanovot, az NDK-s Gehrkét és a 214 centis lengyel kolosszust, Sandurskit –, a fináléban mindkétszer Angyijev jött vele szemben, és az orosz óriást nem tudta megállítani. A magyar klasszis három évvel később, 1983-ban azzal vigasztalódhatott némileg, hogy az itthoni rendezésű, budapesti kontinensviadalon felállhatott a dobogó legfelső fokára hazai közönség előtt, 1985-ben pedig a szintén budapesti világbajnokságon nyert ezüstérmet. Összesen nyolc nagy világversenyen állhatott fel a dobogóra, a szőnyegtől 1987-ben búcsúzott el egy Európa-bajnoki ötödik helyezéssel.

Aktív pályafutásának befejezése után edzőként kezdett el dolgozni, egy másik szeretett alföldi városában, Kecskeméten. 1987-től volt a Kecskeméti SC edzője. A klubedzői munka mellett négy éven át a szabadfogású juniorválogatott szövetségi kapitányi feladatait is ellátta, majd 1991-től a városi önkormányzat sportosztályát vezette. Rövidesen már a felnőttválogatott mellett dolgozott edzőként, 1996 decemberétől 2000-ig szövetségi kapitányként ő irányíthatta a magyar szabadfogásúakat. 1998-ban mesteredzői címet kapott. Élete utolsó éveire egyre jobban elhatalmasodott rajta betegsége, jó harminc kilóval nyomott már kevesebbet, mint versenyzőkorában, végül hosszan tartó betegség után, szívelégtelenség következtében mindössze 48 esztendős korában elhunyt.

• junior-világbajnoki aranyérmes, 1975 • junior Európa-bajnoki ezüstérmes, 1974 • 11× egyéni és ötszörös csapatbajnok 1974 és 1986 között • az Év magyar birkózója, 1976 • a FILA-érdemrend arany fokozata, 1994 • kiváló nevelőmunkáért díj, 1996 • mesteredző, 1998 • Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt, 2000