Bajkó

Károly

Bajkó Károly 1944. augusztus elsején Békésen született, de versenyszerűen nem itt kezdett sportolni, hanem tizennégy éves korától, 1958-tól Szigetszenthalmon, a Csepel Autó színeiben. A kezdetekről így beszélt a Népszava egyik 1967. júniusi számában: „ –Mindenki meg akart verni az iskolában. S ami a nagyobb baj, majdnem mindenki meg is vert. Alig 50 kilós voltam … Ekkor határoztam el, hogy erős leszek. Mindenkit én verek meg!" – A szigethalmi iskolában tartotta első edzéseit a Csepel Autó birkózószakosztálya, s a fiatal fiú jelentkezett Devecsai János edzőnél. Három évig tanulta a fogásokat, gyakorolt, gyakorolt, amennyit csak lehetett. S közben szépen erősödött, izmosodott. Már 1960-at jelzett a naptár, amikor 62 kilós testsúllyal elindult élete első serdülő versenyén. Második lett, ezüstérmet szerzett. Ez az érem végképp bűvöletébe kerítette. – Ekkor döntöttem végleg: birkózó leszek! – S az is lett. Méghozzá jó birkózó. – A következő évben megnyertem az első ifjúsági bajnokságot, majd 62-ben két aranyérmet szereztem. Kötött- és szabadfogásban egyaránt első lettem.

"(…) Azt hiszem, először 1963- ban, az olimpiára jelöltek névsorában figyeltek fel igazán a nevemre. A magyar csapat legfiatalabb tagjaként megnyertem az olimpiai reménységek tornáját kötöttfogásban." – S ezt a győzelmet megismételte 1964- ben is. A budapesti nemzetközi versenyen pedig a világbajnok jugoszláv Horváthot győzte le. "Következett a magyar bajnokság, amelyen nagyon szerettem volna bizonyítani. Nem sikerült. Negyedik lettem. Amolyan "csakazértis" hangulatban indultam el a szabadfogású bajnokságon, amelyet megnyertem. Zsibrita és Tóth Gyula előtt! Aztán Romániában, 12 ország legjobbjai között második lettem, s így kerültem az olimpiára ..." – Tokió bizony nem a legkellemesebb emlék Bajkó Károly számára. Három ellenfele a világbajnokság első, második és negyedik helyezettje volt, hiába győzte le pakisztáni ellenfelét, kiesett.

1967-ig még a Csepel Autót erősítette, a Magyar Sporthíradó 1962. októberi adásában (a címe: Üzemi sportkör a Csepel Autógyárban) konkrétan is megnevezik a tehetséges ifjú birkózót, igaz, a felvezetés hangneme erősen mozgalmi, a valóságtól elrugaszkodott: „A kohó mellett nyolc órát dolgozni, feszült figyelemmel bonyolult gépeket szerkeszteni, bizony elfárad a test. Egy kis sport ilyenkor felüdíti az embert. Meglazulnak az izmok, fürgébb lesz a mozgás, új erőre kap a test. Az üzemi sportkörök nagy figyelmet fordítanak a fizikai és szellemi dolgozók rendszeres testedzésére. A Csepel Autógyárban évente sok százmillió értékben készülnek a speciális tehergépkocsik. Az ismert gyári jelzés nem csak a szép kocsikat, hanem a jól működő sportkört is fémjelzi. A minőségi laboratóriumban szereli a motorokat Bajkó Károly 18 éves ifjúmunkás. Könnyedén forgatja a 300 kg-os motortesteket, de jól pörgeti ellenfeleit a birkózószőnyegen is. Ő már többszörös ifjúsági válogatott, a harminctagú birkózó-szakosztály egyik legjobbja. Eddig ezernégyszázan kapcsolódtak be az üzemi sportéletbe. (…) A Csepel Autó az ország egyik élenjáró sportköre. Legjobb versenyzőit és szakosztályait az egész országban ismerik.” Azért az leszűrhető, hogy a Csepel Autóban bizonyos szint felett már nem lehetett maradni, Bajkó Károly 1967-ben váltott, a kedvezőbb sportolási lehetőségeket keresve új egyesület után nézett, barátja, Kozma István, a népszerű Pici invitálására a Vasasba igazolt. S jól tette, hiszen sikertörténet vette kezdetét, hat világversenyes érmet szerzett gyakorlatilag zsinórban. Az 1967-es isztambuli Eb-n a 78 kilósok között lett bronzérmes, az 1968-as szkopjei kontinensviadalról ezüstöt hozott haza. Ezek szabadfogású sikerek voltak (Bajkó nagyszerűen támadott lábra), de a másik szakágat sem hanyagolta, olyannyira, hogy az 1968-as a mexikóvárosi olimpián a kötöttfogású 78 kilósok mezőnyében állhatott a dobogó alsó fokára. Az 1969-es szófiai Eb-n újra szabadfogásban, de már 82 kilóban szerzett ezüstöt (s elnyerte az Év birkózója címet), egy év múlva Berlinben pedig még egyet feljebb lépve, 90 kg-ban ismételte meg ezt a sikert, s az 1971-es világbajnokságon ötödikként végzett.

Bajkó 1972-ben Münchenben, pályafutása immár harmadik olimpiáján megszerezte újabb ötkarikás bronzérmét. Az utolsó mérkőzésen csak pontozással szabadott kikapnia a favorit szovjettől, ezt elérte. Ahogy a Népsport 1972. szeptember elsejei számának helyszíni tudósítása fogalmazott: „Arcán a vereség szomorúsága és a fáradtság mögött lassan kirajzolódott egy boldog mosoly: – Mexikóban kötöttfogású bronzot szereztem. Azóta vártam a nagy lehetőségre, és egy ilyen szabadfogású éremre. Csodálatos érzés…” 1973-ban vállfájdalmai miatt kihagyta a lausanne-i Eb-t, majd feleségével együtt ott volt az autóban Hegedüs Csaba súlyos baleseténél, ő is megsérült. 1974-ben vonult vissza úgy, hogy abban az évben még magyar bajnok volt, összesen tizenegy hazai aranyat szerzett. Maradt a „kaptafánál”, sportvezető lett, 1982-től 1988-ig a Vasas technikai vezetőjeként dolgozott, 1985-ben a budapesti szabadfogású világbajnokságon ő felelt a közönségszervezésért. Még nem töltötte be az 53. életévét, amikor 1997. június 9-én, fájóan fiatalon elhunyt, a magyar birkózás összesen hat világversenyes érmet szerző nagy alakjaként.