Varjú

Vilmos

Varjú Vilmos Gyulán született 1937. június 10-én, de Endrődön élt, ereje és tehetsége az általános iskola hetedik osztályában vált nyilvánvalóvá, amikor testnevelés órán a tanára, Szabó Ernő bemutatta a súlylökés helyes mozdulatát, majd megkérte a dikákjait, hogy utánozzák. Ez a kis Vilmosnak olyan jól sikerült, hogy a golyó hiányában haszált bazalt kockakövet olyan messzíre hajította, hogy mindenki csak ámult. Az általános iskola elvégzése után hentesnek tanult a szakmunkásképzőben, mikor harmadéves korában az iskolával elmentek megnézni a válogatott atléták edzését, ő pedig egy dobás erejére beállt a súlyökők közé, és elsőre tizenkét méter felett dobott. Abban a pillanatban elköteleződött a versenyszámmal, 1953-től már a KÖZÉRT egyesületének versenyzője volt, 1957-ben behívták a válogatottba, 1958-ban pedig első magyar bajnoki címét szerezte. Pályafutása sorám tizenhét alkalommal javtotta meg a magyar csúcsot, ő volt az első magyar súlylökő, aki nagyobbat dobott tizenhét (1959), majd tizenkilenc (1962) méternél. Csak két nappal ugyan, de az első magyar dobóatléta lett a kalapácsvető Zsivótzky Gyula előtt, aki Európa-bajnoki aranyérmet szerzett, a belgrádi kontinensviadalon ráadásul 19.02-es Európa-csúccsal nyert, hatvannégy centiméterrel előzte meg a szovjet Viktor Lipszniszt.

Tamás László edző tanítványa 1958 és 1972 között tizenháromszor nyerte meg a magyar bajnokságot, csak kettő évben, 1961-ben és 1962-ben tudta őt legyőzni Nagy Zsigmond. Varjú Vilmos már az 1960-as római olimpiára is kijutott, de két héttel az esemény előtt focizás közben eltörte a lábát, így csak a lelátóról szurkolhatott a csapatnak, sportolóként először az 1964-es tokiói nyári játékokon képviselte Magyarországot. Bronzérmével ő lett a második nem amerikai férfi súlylökő a második világháború után, aki olimpiai dobogóra állhatott. Pályafutása során nemcsak a magyar rekordot döntötte meg újra és újra, hanem háromszor az Európa-csúcsot is, amelyet 1966-ben előbb 19.43-ra, majd 19.62-re javított, az elsővel ráadásul megvédte a kontinensbajnoki címét a budapesti Európa-bajnokságon. Ezután az 1968-as mexikóvárosi olimpián, némi csalódásra mindössze egyetlen centivel maradt le a döntőről, így a 13. helyen végzett. Varjú Vilmos 1969-ben klubot váltott, az Újpesti Dózsa súlylökője lett, amelynek színeiben utoljára 1971. július 30-án döntötte meg az országos csúcsot Pozsonyban, egy csehszlovák-lengyel-magyar atlétikai viadalon. A súlygolyót, amivel a csúcsot elérte, haláláig őrizte otthonában, 20.45-ös eredményénél jobbat pedig a következő harminc évben senki sem tudott elérni itthon, 2001. májusában is mindössze két centivel sikerült túldobnia Bíber Zsoltnak. Később mesélte a rekordról:

Részt vett még két Európa-bajnokságon, 1969-ben Athénban és 1971-ben Helsinkiben is bejutott a döntőbe, sőt, a finn fővárosban másodikként jutott a fináléba, ahol negyedik lett, csak öt centiméterrel maradt le az éremről. Utolsó nagy világversenye az 1972-es müncheni olimpia volt, amelyen 20.10-es első kísérletével a nyolcadik helyen végzett. Pályafutását 1975-ben fejezte be, és bár edzőként szeretett volna dolgozni Újpesten, végül nem maradt a sportban, az élet más területén próbálta ki magát, amelyet már sportolóként elkezdett. 1962-ben érettségizett a budapesti Közgazdasági Technikumban, majd 1969-es klubváltásával együtt a Belügyminisztérium alkalmazottja lett, visszavonulása után, 1975-től pedig nyomozóként dolgozott tovább az erkölcsrendészeten. A Rendőrtiszti Főiskolát 1981-ban végezte el, kinevezték főnyomozónak, végül 1983-ban nyugdíjazták őrnagyi rangban. Hosszú betegség után hunyt el 56 évesen, 1994. február 17-én, emlékét a 2007-ben alakult Varjú Vilmos Olimpiai Baráti Kör ápolja.

• olimpiai 8. (1972) • olimpiai 13. (1968) • Európa-bajnoki 4. (1971) • Európa–Amerika-verseny 3. (1967) • Európa Kupa-győztes (1967) • 13x magyar bajnok (1958–1960, 1963–1972) • angol bajnok (1964) • Kiváló Sportoló (1962) • 3x Érdemes Sportoló (1968, 1970, 1972) • Sport Érdemérem Arany Fokozat (1964) • 2x Sport Érdemérem Ezüst Fokozat (1971, 1975) • Finn Köztársasági elnöki díj (1966) • posztumusz Rákosszentmihályért emlékplakett (2002)