Első magyar bajnoki címeit hármasugrásban szerezte
Szűcs Szabina tízévesen kezdett el atletizálni szülővárosában, a Kecskeméti Sportiskolában, először hosszútávfutóként Kónya Ákos irányításával, majd egy év után átkerült Adamik Zoltánhoz, és megismerkedett több versenyszámmal is. Megszerette a többpróbát, amelyben első nemzetközi tapasztalatait a 2018-as győri U18-as atlétikai Európa-bajnokságon szerezte, amelyen 8. helyen végzett hétpróbában. Két évvel később, 2020-ban megszerezte első és második felnőtt magyar bajnoki címét, azonban még nem az összetett számban, hanem mindkettőt hármasugrásban, előbb fedett pályán, majd szabadtéren. A fő versenyszáma azonban a többróba maradt, a következő évben 12. helyen végzett hétpróbában a tallinni U20-as kontinensviadalon, majd ugyanabban az évben remek eredményt ért el a kenyai U20-as világbajnokságon, amelyen a dobogó harmadik fokára állhatott fel 5674 pontos egyéni csúccsal.
2024-ben a legjobb hazai U23-as atlétának választották
Miközben egyre sikeresebb volt itthon is többpróbában, fedett pályán és szabadtéren is országos bajnokságokat nyert, Kecskemétről Budapestre költözött, és a BHSE atlétája lett, edzéseinek irányítását a világbajnoki bronzérmes Zsivoczky Attila vette át. 2024 januárjában megdöntötte Krizsán Xénia U23-as magyar rekordját, amelyet két héten belül újra meg tudott javítani, így második helyre ugrott a világranglistán. Ebben az évben 10. lett a glasgow-i fedett pályás vb-n, és szabadtéren 16. a római Eb-n, amelyekért a Magyar Atlétikai szövetség az év legjobb hazai U23-as női atlétájává választotta. Ezt követte eddigi két legjobb nemzetközi eredménye: a 2025-ös nankingi fedett pályás világbajnokságon hatodik lett, majd a németországi egyetemi világjátékokon ezüstérmet szerzett 6081 pontos egyéni rekorddal. 2026-ban pályafutása harmadik fedett pályás vb-jén indulhat, a lengyelországi Torunban.
Fontos számomra, hogy tényleg nagyon szeretem a többpróba minden számát, nem csak rám lett erőszakolva. A különböző versenyszámok változatossága miatt az edzéseket is élvezem.
„„
Díjai, eredményei
• magyar bajnok hármasugrásban (2020)
• fedett pályás magyar bajnok hármasugrásban (2020)
• 2× magyar bajnok hétpróbában (2021, 2022)
• 2× fedett pályás magyar bajnok ötpróbában (2022, 2024)
• 2× magyar bajnok hétpróba csapatban (2021, 2022)
• U20-as világbajnoki 3. hétpróbában (2021)
• Universiade-ezüstérmes hétpróbában (2025)
• az év magyar U23-as női atlétája (2024)
Forrás
• https://hiros.hu/a-kecskemetrol-indult-szucs-szabina-otprobaban-indul-a-vilagbajnoksagon/
