Szilágyi
Réka

A már utánpótláskorában is szép sikereket elérő gerelyhajító, Szilágyi Réka felnőttként már olimpián, világ- és Európa-bajnoságon is képvislete Magyarországot, legkiemelkedőbb eredményét a 2022-es müncheni kontinesviadalon éte el, ahol végül negyedik lett, de csak az utolsó sorozatban maradt le a dobogóról.

Születési hely
Szolnok
Születési idő
1996. jan. 19.

Sokáig úszott, mielőtt atlétának állt

A szolnoki Szilágyi Réka már hatéves korában elhatározta, hogy egy nap olimpikon lesz, de ekkor még más sportágban akart eljutni erre a szintre, ugyanis általános iskolában szülei beíratták úszásra, amit tizennégy éves koráig űzött is, és szép eredményeket ért el. De hogy szintet tudjon lépni, középiskolába Budapestre kellett volna költöznie, amit a család túl nagy lépésnek tartott, így új sportágat kellett keresnie. Korábban sok mindent kipróbált, de végül az atlétikát azt választotta, azon belül is hamar a gerelyhajítást. A váltás zökkenőmentes volt, három év múlva Doneckben negyedik lett az ifjúsági világbajnokságon, csak két centivel maradt le a dobogóról. Varga Lőrinc tanítványa minden évben indult valamilyen korosztályos világersenyen, negyedik lett a svédországi junior Eb-n, majd kilencedik az U23-as Eb-n, és húszévesen kijutott első felnőtt világversenyére.

Három évig Szlovéniában folytatta az edzéseket

Már kétszeres országos bajnokként érkezett a 2016-os amszterdani Európa-bajnokságra, amelyen nem jutott a döntőbe, majd vállfájdalmai miatt meg is torpant a fejlődése, és úgy érezte, új impulzusra van szüksége, ezért 2018-ban klubot és edzőt váltott. Három évre Szlovéniába költözött, ahol Andrej Hajnsek irányította a felkészülését. Az utolsó pillanatban kijutott a 2019-es dohai világbajnokságra, majd a 2021-es tokiói olimpiára is, de mindkét világversenyen a selejtező volt számára a végállomás. Miután a válla rendbejött, 2021-ben visszaköltözött Magyarországra, és újra Varga Lőrinccel dolgozott tovább, de ekkor már más klub, a Debreceni Sportiskola színeiben. 2019 és 2022 között sorozatban négyszer nyerte meg a magyar bajnokságot, 23 év után újra hatvan méter feletti dobással. Eddig legnagyobb sikerét a 2022-es müncheni Európa-bajnoságon érte el, úgy lett negyedik 60.57-tel, hogy az utolsó körig második helyen állt. A 2024-es évet remekül kezdte, de sérült válla miatt lemaradt az olimpiáról, majd két műtét után 2025 októberében bejelentette a visszavonulását.

A sport megtanított arra, hogy mindig lehet jobban csinálni, mindig van egy út, amin ha elindulsz, még jobb lehetsz. Megadta nekem annak a vágyát, hogy még jobb legyek, még többet tudjak, és soha ne elégedjek meg.

Egyesületei

2011 — 2014
Szolnoki Sportcentrum-Sportiskola
Szolnok
2014 — 2016
Törökszentmiklósi Diák Atlétikai Klub
Törökszentmiklós
2016 — 2018
Szolnoki MÁV
Szolnok
2019 — 2025
Debreceni Sportcentrum-Sportiskola
Debrecen

Eredményei

2020
Tokió
Japán
XXXII. nyári olimpiai játékok
Dobószámok gerelyhajítás
25
2019
Doha
Katar
XVII. atlétikai világbajnokság
Dobószámok gerelyhajítás
25
2016
Amszterdam
Hollandia
XXIII. atlétikai Európa-bajnokság
Dobószámok gerelyhajítás
21
2022
München
Németország
XXV. atlétikai Európa-bajnokság
Dobószámok gerelyhajítás
4
2023
Budapest
XIX. atlétikai világbajnokság
Dobószámok gerelyhajítás
20
Összes eredmény