Szathmáry
Kálmán Mihály Béla

Szathmáry Kálmán rúdugrásban és távolugrásban is nyert magyar bajnokságokat, valamint több országos rekordot is elért.

Születési hely
Arad
Születési idő
1890. ápr. 6.
Halálának ideje
1953. dec. 8.
Halálának helye
Budapest

Rúdugrásban és távolugrásban is remekelt

Szathmáry Kálmán kezdetben az Aradi Athlétikai Club, majd a MAC színeiben atletizált. 17 éves korában 340cm-rel magyar csúcsot állított fel rúdugrásban, amit pályafutása során még ötször javított meg, egészen 365cm-ig jutva. Távolugrásban ő volt az első 7 méter feletti magyar ugró.
Hatszor nyert magyar bajnokságot rúdugrásban (1908-1913) és háromszor távolugrásban (1910-1912).
1908-ban részt vett a londoni olimpián, ahol rúdugrásban 8. helyezést ért el. 1910-ben az angol atlétikai bajnokság győztese volt rúdugrásban (354cm) és harmadik lett a távolugrásban. Az 1912-es olimpián sérülés miatt nem indult.
Egy újabb sérülés után, viszonylag fiatalon 23 éves korában 1913-ban fejezte be aktív sportpályafutását. Atlétikai karrierje után a Magyar Atlétikai Szövetség pénztárosaként maradt a sportág közelében.

Bridzsben is a válogatottságig jutott

Szintén a MAC sportolójaként bridzsben is válogatott szinten versenyzett, valamint a magyar válogatott kapitányi tisztét is betöltötte. 1925-ben elnyerte a MAC klubbajnoki (örökös bajnoka) címét.

Civil karrier

A sport mellett a bankszakmában dolgozott. 1911-ben került a Magyar Földhitelintézet kötelékébe, majd 1919-ben a Magyar Pénzügyi Szindikátus tisztviselője lett. 1926-ban a Magyar Jelzálog Hitelintézetben töltött be vezető pozíciót, 1936-ban pedig újra az Országos Földhitelintézthez került.

Egyesületei

1907 — 1908
Aradi Atlétikai Club
Arad
1909 — 1913
Magyar Atlétikai Club
Budapest

Eredményei

1908
London
Nagy-Britannia
IV. nyári olimpiai játékok
Ugrószámok rúdugrás
8