Stankovits
Szilárd

Stankovits Szilárd jelentős szerepet játszott a Magyar Atlétikai Szövetség (1897. március 21.) és a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (1912. július 17.) megalakításában is.

Születési hely
Budapest
Születési idő
1873. jún. 18.
Halálának ideje
1938. szept. 24.
Halálának helye
Bécs

Az Európa-bajnokság megálmodója

A budapesti születésű rövidtávfutó, Stankovits Szilárd az 1875-ben Alapított Magyar Atlétikai Club (MAC) atlétája volt. Nagy feltűnést keltett, amikor elsőként alkalmazta a térdelő rajtot Közép-Európában. Legjobb eredményét 1893-ban érte el, amikor magyar bajnokságot nyert. Stankovits 24 évesen a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) első főtitkára lett, 1912-től a szövetség alelnöke, majd 1919-től haláláig elnöke volt. A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) megszervezésében is részt vett, vezetésében 1913-tól szintén közreműködött. Szakértelmével, alaposságával, nyelvtudásával nemzetközi tekintélyt szerzett, 1926-ban a szabálybizottság titkárává választották. Már 1926-ban javasolta az Európa-bajnokság kiírását, de azt az IAAF vezetése elutasította. Stankovits hatévi, szívós sportdiplomáciai munkával elérte, hogy 1932-ben hozzájárultak az Európa-bajnokság megszervezéséhez. A következő évben megalakult Európa-bizottság elnöke lett, és nagy szerepe volt a kontinens bajnokság szabályzatának kidolgozásában.

Úttörő a gyermeknevelésben is

Stankovits nagyon fontosnak tartotta a fiatalok testi nevelését is, 1913-ban jelent meg „A testgyakorlás kézikönyve, elemi és polgári iskolák számára” című tanulmánya. Ebben már a huszadik század elején felhívja a figyelmet arra: „A modern nevelők mind nagyobb jelentőséget tulajdonítanak a gyermekek testi nevelésének és mindinkább belátják, hogy a gyermeknevelés csak akkor teljes és tökéletes, ha nemcsak a gyermek szellemi és erkölcsi képzésére, de testi egészségére is kiterjed. A modern életviszonyok ugyanis, amelyek közt a mai gyermek felnő, nagyon hátrányosan befolyásolják egészségét és testi fejlődését, és a helyes egyensúly a gyermek fejlődésében csak akkor fog helyreállani, ha ezeket a káros külső hatásokat hathatós ellenszerekkel, a testi érdekek rendszeres és észszerű gondozásával fogjuk megjavítani.” Stankovits Szilárd 1937. május 23-án súlyos autóbalesetet szenvedett Kaposvár közelében, amit túlélt. Felépülése után viszont 1938-ban kétoldali tüdőgyulladást kapott, életét az osztrák orvosok sem tudták megmenteni, 1938. szeptember 24-én hunyt el Bécsben.

Forrás

• Száz év atlétika (1998) • 8 Órai Újság

Egyesületei

Magyar Atlétikai Club
Budapest