Somodi

István

Somodi István Kolozsváron született 1885. augusztus 22-én, édesapja id. Somodi István, a város elismert ügyvédje volt, fiának is ezt a pályát szánta, aki a patinás városi református kollégiumban tanult, ott ismerkedett meg két, később az életét végig meghatározó sportággal, az atlétikával és a korcsolyázással. A Kolozsvári Korcsolyázó Egylet tagjaként 1899 januárjában megnyert egy gyerekversenyt, tehetsége pedig atlétikában is hamar megmutatkozott, 1903 tavaszán a debreceni kerületi tornaversenyen aranyérmet szerzett távolugrásban, nyáron, Kolozsváron pedig egy református diákversenyen síkfutásban, távolugrásban és magasugrásban is diadalmaskodott, utóbbiban a 172 centis eredménnyel, ami három centivel jobb volt a magyar bajnokság győztes eredményénél. Miután 1903-ban leérettségizett, a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem jogi karának hallgatója lett. 1904-től a Budapesti Egyetemi Atlétikai Club (BEAC) atlétájaként rendre az élen végzett a háziversenyeken, 1905-ben pedig 650 centis eredményével megnyerte a magyar bajnokságot is távolugrásban. Érdekesség, hogy Somodi egyébként korcsolyával is 492 centiméteres ugrásra volt képes.

A következő évben, 1906 tavaszán az első újkori olimpia tizedik évfordulóján rendezték Görögországban, Athénban az ún. pánhellén nemzetközi játékokat, amelyre Somodi is kiutazott a saját költségén, és hatodik lett helyből távolugrásban. Ősszel Németországban folytatta tanulmányait, ahol a Männer Turn Verein színeiben magas- és távolugrásban is övé lett a bajor bajnoki cím, és miután doktori címet szerzett, a következő évben hazatérve 183 centire javította a magasugrás magyar rekordját. Somodi a következő évben visszaköltözött szülővárosába, és az erdélyi sportéletet meghatározó Kolozsvári Egyetemi Atlétikai Club (KEAC) tagja lett, kiemelkedő eredményeinek köszönhetően pedig magasugróként beválogatták az 1908-as olimpiai csapatba, és bár Londonban nem tartották esélyesnek, azért titkon meglepetést vártak tőle. A versenyét július 21-én rendezték, amelyen végül hárman is ezüstérmet kaptak, ugyanis a délelőtti selejtezőn a francia Georges André és az ír Con Leahy is 188 centivel jutott tovább, a délutáni fináléban pedig Somodi is megugrotta ezt a magasságot, és az eredményeket akkoriban még összesítették. Óriási ünnepély fogadta a hazaérkezését, a kolozsvári pályaudvarról hintón vitték be a városba. Eredményével kapcsolatban két érdekességet is érdemes megemlíteni, az egyik a forradalmi ugrótechnikája, amely világszerte újításnak számított: szemből nekifutva nem fordult át a léc fölött, szinte vízszintesen vette az akadályt, amit el is neveztek „magyar technikának”. A másik, hogy eredménye hiába volt új magyar csúcs, mégsem fogadták el hivatalosan, ugyanis az akkori szabályok csak azt az eredményt hitelesítették országos rekordként, amely Magyarország határain belül született. Ez volt pályafutása legsikeresebb éve, mivel kolozsvári színekben az országos bajnokságon magasugrásban is a dobogó tetején végzett.

Bár az olimpia után már nem indult annyi versenyen, a következő két évben már nem voltak hasonló gondjai az országos csúccsal, immár az ország területén ugrott 1909-ben 186, 1910-ben pedig 188 centit, amit hivatalosan is elfogadott a hazai szövetség. Az 1912-es stockholmi olimpián ügyvédi vizsgája miatt már nem indult, de nem vonult vissza, sőt, 1911-ben a KEAC atlétikai szakosztályának vezetője lett. Sportolói pályafutásának az első világháború 1914-es kitörése vetett véget, amelyet katonaként maga is végig harcolt. A háború vége, 1918 után a Romániához került Kolozsváron maradt, tisztviselőként dolgozott és közben ujjászervezte a város magyar sportéletét, segített a Kolozsvári Korcsolyázó Egyletnek, és atlétikaedzőként, majd elnökként dolgozott tovább a Kolozsvári Atlétikai Clubban (KAC), évek alatt sikeressé téve a folyamatos anyagi nehézségekkel küzdő klubot. Legsikeresebb tanítványai Péter László, Donogán Gerő, Bíró Ferenc, Somodi István, Welser Tibor és Kormos László voltak. Munkájának egyik leglátványosabb sikere az volt, amikor a KAC 1934-ben megkapta a legjobb atlétikai klubnak járó trófeát, amelyet II. Károly román király adott át neki. Kolozsvárhoz akkor is hű maradt, mikor a második világháború után, a kommunista rendszerben kizsákmányolónak minősítették, így húsz, az atlétikában eltöltött év után nem kaphatott szerepet a sportéletben, a sportpályákról kitiltották és a nyugdíjától is megfosztották. Szegényen, 1963-ban hunyt el, sírja a házsongárdi temetőben található.

• magyar bajnok távolugrásban (1905) • magyar bajnok magasugrásban (1908)