Rozsnyói

Sándor

Rozsnyói Sándor Zalaegerszegen született 1930. november 24-én, itt kezdett sportolni, a Zrínyi Miklós Gimnázium tanulójaként kosárlabdázott, ahol tehetsége hamar megmutatkozott, így a Zalaegerszegi Torna Egylethez került. Érettségi után a fővárosban, a Testnevelési Főiskolán folytatta a tanulmányait, amelynek egyesületét akkoriban DISZ FSE-nak, majd 1951-től TF Haladás SK-nak nevezték, és ebben kosárlabdázva tagja lett a magyar B-válogatottnak is. Simek Ferenc atléta mesteredző azonban felismerte a tehetségét az atlétikához is, így a kosárlabdával párhuzamosan elkezdett futni is a klub kötelékében, előbb nyolcszáz méteren, majd hamar a háromezer méteres akadályfutásra váltott, mint később elmondta, azért döntött így, mert nem akarta felvenni a versenyt a korszak világklasszis magyar középtávfutóival, az Iglói-tanítvány Iharos Sándorral, Rózsavölgyi Istvánnal és Tábori Lászlóval. Atlétaként hamar bekerült a válogatottba, és a kosárlabdával ellentétben nem a másodvonalba, ugyanakkor egyik sportágat sem hagyta abba a másik kedvéért. Pedig sűrű volt az élete a testnevelő tanári diploma megszerzése után, miközben már a Kandó Kálmán Villamosipari Technikumban tanított, 1954-től a Petőfi Városi Tanács Sport Körben kosárlabdázott tovább, a Budapesti Haladás egyesületében pedig atletizált, ráadásul magas szinten.

Ebben az évben ugyanis rögtön két kiemelkedő eredményt ért el, ráadásul előbb mondhatta magát Európa-bajnoknak, mintsem magyar bajnoknak. Ugyanis augusztusban a magyar csapattal tartott az 1954-es berni kontinensviadalra, ahol finn és norvég ellenfeleit legyőzve aranyérmet szerzett, sőt, 8:49.6-os ideje a versenyszám első hivatalos világcsúcsának számított. Szeptemberben aztán 8:53.4-as idővel megszerezte első magyar bajnoki címét is, amit a következő évben megvédett, ugyanakkor kétszer is megdöntötte az országos rekordot, mielőtt 1956 szeptember 16-án, egy budapesti magyar-cseh atlétikai versenyen a Népstadion éljenző tömege előtt újra megdöntötte a háromezer méteres akadályfutás világcsúcsát. 8:35.6-os rekordja majdnem két évig élt, mikor is 1958-ban a szovjet Szemjon Rzsiscsin egyetlen tizeddel túl tudta szárnyalni. Az 1956-os év emlékezetes maradt Rozsnyói Sándornak, a Melbourne-i olimpián ugyanis vitatott körülmények között szerzett ezüstérmet. A bírák eredeti döntése értelmében riválisa, a brit Christopher Brasher akadályozta őt, így megfosztották aranyérmétől, és Rozsnyóinak ítélték azt, azonban a fellebbezés és a tiltakozások miatt végül visszavonták az ítéletet, ráadásul Rozsnyói maga is minden fórumon azt nyilatkozta, hogy a győztes nem akadályozta őt.

„Csak annyit kellett volna mondanom, hogy Brasher akadályozott, s már enyém is az aranyérem. Ez viszont nem történt meg, így nem mondhattam mást” – nyilatkozta 2007-ben Rozsnyói, mikor, közel ötven évvel később szokatlan és elképesztően sportszerű tettét a Nemzetközi Fair Play Bizottság díjjal jutalmazta. Az 1956-os olimpia után Rozsnyói nem tért haza Magyarországra, és a vasfüggönyön túl telepedett le, előbb a szomszédos Ausztriában, ahol 1957 és 1958 között az osztrák válogatott tagja volt, ötezer méteren még országos csúcsot is futott, de a magyar szövetség nem engedélyezte, hogy osztrák színekben álljon rajthoz a stockholmi Európa-bajnokságon. Visszavonulása után, 1960-ban az Osztrák Olimpiai Bizottságban és az atlétikai válogatott edzőjeként dolgozott. Ausztráliába 1964-ben vándorolt ki, Sydneyben középiskolai testnevelő tanárként és teniszedzőként foglalkoztatták, innen vonult nyugdíjba 1988-ban, és itt is érte a halál 2014. szeptember elsején, életének 84. esztendejében. Utolsó kívánságának megfelelően hamvai egyik felét Zalaegerszegen helyezték el, a másikat pedig Sydneyben.

• Európa-bajnok (1954) • 2x magyar bajnok (1954, 1955) • kétszeres világcsúcstartó (1954, 1956) • négyszeres magyar csúcstartó (1954–1956)