Pálóczi
Gyula

Negyvenhét éves korában elhunyt Pálóczi Gyula, fedett pályás Európa-bajnok távolugró. A Magyar Atlétikai Szövetség honlapja szerint a 80–90-es évek egyik legeredményesebb ugróatlétája volt.

1
1
Európa-bajnokság
Születési hely
Szamosbecs (Magyarország)
Születési idő
1962. szept. 13.
Halálának ideje
2009. jan. 29.
Halálának helye
Budapest (Magyarország)

Távolugrásban és hármasugrásban is bajnok

Pálóczi Gyula a magyar atlétika kiemelkedő képességű ügyességi versenyzője volt. Könnyű mozgása, dinamikus elugrása, technikás légmunkája esztétikai élményt adott a sportág kedvelőinek. Aktív pályafutása során meghatározó atlétája volt a korában igen erős hazai távol- és hármasugró élvonalnak. A sportágat Nyíregyházán, az NYVSSC-ben kezdte el. Tizenkét éven át a magyar válogatott tagjaként 38 alkalommal képviselte a nemzeti színeket. Kilenc rangos versenyen állt rajthoz, 1985-ben Európa bajnoki címet szerzett fedett pályán, 1983-ban – szintén távolugrásban – ezüstérmes lett tető alatt és 1988-ban is döntős volt a versenyszámban. A fedett világjátékokon (a fedett vb-k elődjén) 1982-ben ugyancsak a második helyen végzett. Pályafutása során két szabadtéri vb-n és két Eb-n állt rajthoz, három fedett Eb-n, egy fedett világjátékokon és egy főiskolai vb-n szerepelt. Ifjúsági korában az 1981-es korosztályos Eb-n két ugrószámban volt döntős. 1984 és 1994 között tizenegyszer nyert egyéni bajnokságot (ebből háromszor fedett pályán), távolugrásban négyszer, hármasugrásban hétszer volt az ország legjobbja. Hármasban főleg aktív éveinek harmadik harmadában versenyzett többet. Legjobb eredménye távolugrásban 825 cm (1985), hármasugrásban 16,87 m volt (1993). Távolban 1985-ben fedett pályás országos csúcsot ugrott (815 cm). Versenyzői évei alatt testnevelő tanári oklevelet szerzett.

Egyesületei

1976 — 1980
Nyíregyházi Vasutas Sport Club
Nyíregyháza
1981 — 1982
Honvéd Kun Béla Sport Egyesület
Kiskunfélegyháza
1983 — 1985
Nyíregyházi Vasutas Sport Club
Nyíregyháza
1986 — 1993
Tatabányai Sport Club
Tatabánya
1994 —
Budapesti Honvéd Sportegyesület
Budapest

Eredményei

1983
Helsinki
Finnország
I. atlétikai világbajnokság
Ugrószámok távolugrás
18
1993
Stuttgart
Németország
IV. atlétikai világbajnokság
Ugrószámok hármasugrás
38
1982
Athén
Görögország
XIII. atlétikai Európa-bajnokság
Ugrószámok távolugrás
21
1986
Stuttgart
Német Szövetségi Köztársaság
XIV. atlétikai Európa-bajnokság
Ugrószámok távolugrás
16
1983
Budapest
XIV. fedett pályás atlétikai Európa-bajnokság
Ugrószámok távolugrás
2
1985
Athén
Görögország
XVI. fedett pályás atlétikai Európa-bajnokság
Ugrószámok távolugrás
1
1988
Budapest
XIX. fedett pályás atlétikai Európa-bajnokság
Ugrószámok távolugrás
7
Összes eredmény