Kiss

Balázs

Kiss Balázs gyerekként minden szülővárosában, Veszprémben népszerű sportágat kipróbált, kézilabdázott, focizott és röplabdázott, de saját bevallása szerint mindig is magának való gyerek volt, így az egyéni sportok felé fordult. Tizenkét évesen a kalapácsvetésre esett a választása, miután édesapja levitte az atlétikai pályára, az edzője Szabó Ernő lett, akinek irányításával hamar jöttek is a jó eredmények. Tizenhárom éves korában már második lett a serdülő országos bajnokságon, majd bronzérmet szerzett első nemzetközi világversenyén, az 1991-es ifjúság Európa-bajnokságon, Szalonikiben. Itt szúrták ki az amerikai egyetemek megfigyelői, és miután elvégezte a Lovassy László Gimnáziumot, a Los Angelesi University of Southern California sportösztöndíjat ajánlott fel neki, így a rúdugró Bagyula István után ő lett a második magyar atléta, aki a rendszerváltás után a tengerentúlon folytatta tanulmányait. Edzéseit kint Dan Lange vette át, Kiss Balázs pedig nemcsak jól érezte magát Amerikában, de sokat fejlődött. 1993-ban 75.24 méteres dobással megnyerte az amerikai egyetemi atlétikai bajnokságot (amit egyébként 1996-ig még háromszor megismételt), itthon pedig utánpótlás országos bajnok lett. A legnagyobb eredmény abban az évben mégis talán az volt a pályafutásában, hogy Veszprémben 77.18-as egyéni csúccsal teljesítette a szintet a stuttgarti felnőtt világbajnokságra, más kérdés, hogy sérülés miatt végül nem tudott kiutazni, Magyarországot így csak Gécsek Tibor képviselte. Előtte, még júliusban a dobogó második fokára állhatott a buffalói Universiadén 76.88-as kísérletének köszönhetően, majd Gécsek mögött második lett a felnőtt országos bajnokságon is.

Az 1994-es helsinki Európa-bajnokságon már részt tudott venni, a selejtezőből tovább is jutott a fináléba, ahol végül tizenkettedik lett. Egy év múlva újra kvalifikálta magát a világbajnokságra, ahova jó előjelekkel utazhatott, előtte 81.94-es, majd 82.10-es magyar csúcsot dobott, és a turkui Európa-kupán legyőzte a világranglista éllovasát, az olimpiai ezüstérmes fehérorosz Ihar Asztapkovicsot. Göteborgban, a selejtezőben a harmadik legnagyobb dobással (78.04) jutott be a vb-döntőbe, ahol azonban megint nem jött ki neki a lépés, mert bár 79.02-es kísérettel kezdett, nem tudott javítani, így lecsúszott a dobogóról, amelynek alsó fokára legnagyobb hazai riválisa, Gécsek állhatott. Kárpótlásul itthon megszerezte első felnőtt bajnoki címét a VEDAC színeiben úgy, hogy a mezőnyből egyedül ő tudott nyolcvan méter fölé jutni (80.56), nem sokkal később Veszprémben pedig újabb magyar rekordot állított fel 82.56 méterrel, végezetül Fukuokában megnyerte az Universiadét. Az 1996-os éve sűrűn indult, mivel a kalapácsvetés is a több versenyhelyszínből álló atlétikai Grand Prix-sorozat része lett, amelynek egy ideig éllovasa is volt. Az olimpiai felkészülés hajrájában visszaköltözött az Egyesült Államokba, így nem indult a magyar bajnokságon, de előtte még felkereste Tapolcán Csermák József 1952-es olimpiai bajnokot, aki tanácsot is adott neki. Az atlantai olimpia volt az első, amelyen indultak a szovjet utódállamok sportolói is, minden országból három, ami miatt sokkal sűrűbb lett a mezőny. Magyarországon nem is tartották olimpiai bajnokjelöltnek Kiss Balázst, egyedül a szombathelyi edzőlegenda, Németh Pál jelezte előre, hogy sikeres lehet. Az amerikai Sports Illustrated magazin már bizakodóbb volt, a második helyre várta, Asztapkovics mögé.

Az olimpián első kísérletére teljesítette a döntőbe jutáshoz szükséges szintet, ami aztán élete legjobb versenye lett. Pedig nagy ijedtséggel indult a július 28-i finálé, amelynek egyébként a legfiatalabb versenyzője volt, ugyanis nem vitt magával esőben használható cipőt, de szerencséjére kisütött a nap, így már a második körben nyolcvan méter fölé hajította a kalapácsot (80.50), a harmadikban pedig 81.24 méterre, ami meg is fogta a mezőnyt. Egyedül a hazai közönség előtt szereplő, amerikai Lance Deal utolsó kísérleténél rezgett a léc, ami végül tizenkét centivel kisebb lett Kiss Balázs eredményénél, aki így megnyerte a magyar atlétika kilencedik olimpiai aranyérmét. Zsivótzky Gyula 1968-as, mexikóvárosi sikere óta először állhatott magyar kalapácsvető az olimpiai dobogó tetejére. „Amerikai edzőm tanácsára szinte az utolsó pillanatban, a verseny előtti napon érkeztem Atlantába. A magyar vezetők hozzájárulásával nem költöztem az olimpiai faluba, egy hotelben lakom. Talán ezért sem tudott megtámadni az olimpiai láz. Amikor beléptem a hatalmas stadionba, meglepődve tapasztaltam, mennyire nyugodt vagyok. Jól tudtam összpontosítani, a többiek idegességétől is csak erősebb lettem. Erre szükségem is volt, mert a második dobásomat rosszul kezdtem, mégis meg tudtam állítani a kalapácsot, és újra indítva nyolcvan fölé hajítottam” – mondta a verseny utáni sajtótájékoztatón, és utólag is vallotta, hogy az Amerikában ráragadt szemléletmód, a könnyedebb hozzáállás segítette hozzá élete legnagyobb sportsikeréhez. Szeptemberben, a Grand Prix-sorozat milánói döntőjére betegségből kigyógyulva érkezett, és csak a negyedik helyen végzett, vigaszdíjként viszont újra megnyerte az Universiadét. A következő évben a legnagyobb esélyesnek számított az athéni világbajnokságon, de hiába jutott a legjobb selejtezős dobással a döntőbe, ott megint lecsúszott a dobogóról. Összességében elmondható, hogy az atlantai olimpián kívül nem volt szerencséje a világversenyeken, egyedül az 1998-as, budapesti Európa-bajnokságon szerzett ezüstérmet Gécsek mögött. Az az év egyébként is jól sikerült neki, hiszen megszerezte második magyar bajnoki címét, és a franciaországi Saint-Denis-ben kereken 83 méterrel új országos csúcsot állított fel.

Az 1999-es sevillai világbajnokság előtt hosszú hátsérülés akadályozta, a versenyen pedig nem is jutott be a fináléba. A Sydney-i olimpia éve izgalmasan alakult itthon, hiszen a három nevezhető olimpiai helyre négy magyar klasszis kalapácsvető is jutott, Kiss Balázs mellett Gécsek Tibor, Németh Zsolt és Annus Adrián. Kiss felkészülésébe a világcsúcstartó szovjet-ukrán Jurij Szedih is besegített, és mivel a magyar bajnokságot megnyerte, megváltotta a jegyét az ausztrál városba, de porckorong-sérülése miatt végül nem tudta vállalni az olimpiai szereplést. Bár még többször dobott nyolcvan felett, ezután már nem ért el számottevő sikereket. 2004 nyarán bejelentette a visszavonulását. A sportágtól elszakadt, saját bevallása szerint törést okozott benne, mikor 2003-ban azért nem választották be a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) sportolói bizottságába, mert a kvóta fekete-afrikai nőnek szólt. Magyarországról nem keresték, így az üzleti életben helyezkedett el, és visszavonult a nyilvánosságtól. Veszprémben és Budapesten él, 2019-ben született meg a kislánya, Vilma.

• 3x magyar bajnok (1995, 1998, 2000) • 3x az év magyar atlétája (1995, 1996, 1997) • a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (1996) • Veszprém díszpolgára (1996)