Kiss

Antal

Kiss Antal Gyöngyösön született 1935. december 30-án, ott járt általános iskolába, majd szakmunkásképzőbe, amelyet 1953-ban elvégezve géplakatos szakmát szerzett, és elkezdett dolgozni a Szerszám és Készülékgyárban. Az iskolában, 1951-ben testnevelő tanára, a városban ismert és népszerű Kömlei Károly hatására kezdett el atletizálni, és még abban az esztendőben megnyerte a Normafán rendezett erdei futó országos bajnokságot. Katonai szolgálatra 1955-ben hívták be, a közép- és hosszútávfutást a leszerelése után is ugyanolyan lelkesen és alázattal, egészen 1960-ig folytatta, akkor azonban történt egy váratlan esemény, ami más irányba terelte. A bányászbajnokságot abban az évben Nagykanizsán rendezték, és mivel nagyon kellett a klubjának a pont, edzője benevezte a tíz kilométeres gyaloglásra is, amit meglepetésre mindenféle előképzettség nélkül megnyert. „Már kilenc éve futottam, de a nagy eredmény nem jött. Aztán a Gyöngyös rajthoz állt egy versenyen, de nem volt gyaloglója, beugrottam, az edzőm kérlelt, amiért a mai napig hálás vagyok neki" – emlékezett vissza később Kiss Antal, aki két héttel később rajthoz állt a második gyaloglóversenyén, az országos bajnokságon, amelyen pár hetes felkészüléssel a harmadikként ért célba, és onnantól nem is versenyzett másban.

A fejlődése látványos volt, egy évvel később második lett a magyar bajnokságon, ami után már behívták a válogatottba is, egy évre rá pedig a dobogó tetejére állhatott a húsz kilométeres távon. 1962-ben áldozatot kellett hoznia a sikerért, feladta munkahelyét a gyöngyösi 12-es bányaüzemnél, a jobb sportolási lehetőségek miatt családjával Tatabányára költözött, ott végezte el a Villamos és Gépipari Technikumot, és egészen 1989-es nyugalmazásáig a Tatabányai Szénbányák Vállalatnál dolgozott. Miután több olasz viadalon, így Luganóban és Varesében is bíztatóan szerepelt, 1964-ben bizakodva utazott első olimpiájára, Tokióba, de mivel közben megbetegedett, lejjebb adta a céljait, és csak teljesíteni akarta a húsz kilométeres versenyt, amelyen végül 21. lett. Az 1968-as mexikóvárosi olimpiára már nagyobb reményekkel utazhatott, előtte hatodik lett a budapesti Európa-bajnokságon, majd negyedik az 1967-es előolimpián. Ehhez képest a főversenyén, a főszámában, a húsz kilométeres távon csak a 14. helyen ért célba, többek között azért, mert verseny közben megsérült, kifordult a bokája, de nem akarta ennyiben hagyni. Mivel jó formában érezte magát, és korábban benevezett az ötven kilométeres versenyre is, néhány nappal később újra rajthoz állt, amit a csapatban és az edzői stábban senki sem tartott jó ötletnek, és nem is bíztak abban, hogy Kiss Antal számottevő eredményt érhet el.

A versenyen az egykori klasszis futó, Szabó Miklós folyamatosan tudatta vele, milyen állapotban vannak a versenytársai, például, hogy a címvédő olasz Abdon Pamich és a nagy esélyes szovjet Gennadij Agapov feladták a viadalt. A kiváló taktikával versenyző Kiss pedig szépen jött fel, húsz kilométernél még csak tizenkettedik, de harmincötnél már a harmadik volt, az előtte haladó amerikai Larry Youngnak pedig ugyancsak elfogyott az ereje a végére. „Sohasem bocsátottam volna meg magamnak, ha kiállok, és mint a riválisaim egy része, feladom. A fejem nem is hagyta, ráparancsolt a testemre, hogy ne szórakozzon, ott a feladat, a cél, haladni kell, nem lófrálni – nyilatkozta Kiss Antal 2018-ban, amikor visszatért sikerei színhelyére. – Tudtam, hogy lejtőn érünk a stadionba, és nagyon vigyáznom kell, nehogy elessek a rekortánra lépve. Tudtam, hogy a lábaim már nagyon merevek, ezért inkább azt választottam, hogy nem az egyes, hanem a kettes pályán haladok, így nem fenyeget, hogy megbotlok a szegélyben. Nem maradt sok erő bennem, de a fejem mindvégig tiszta volt.” A négy és fél órás erőfeszítés alaposan igénybe vette, a verseny alatt hét kilót fogyott, és mivel riválisai is hasonló állapotban voltak, az ünnepélyes éremátadást másnapra halasztották. Kisst mentőautó vitte a szálláshelyére, ahol a magyar pólósok vették ki a vállukon és ünnepelték. Hetekig tartott, mire visszanyerte a versenysúlyát, és a lába is rendbe jött. Egyébként azóta sem volt olyan sikeres napja olimpián a magyar atlétikának, mint 1968. október 17-e: remekeltek a kalapácsvetők, Zsivótzky Gyula arany, Lovász Lázár bronzérmet szerzett, Eckschmiedt Sándor ötödik lett, ehhez jött még Kiss Antal ezüstérme.

Egy harmadik olimpiai szereplés is benne volt még a pályafutásában, előtte egy évvel, a helsinki Európa-bajnokságon tizenegyedik lett húsz kilométeren, majd Münchenben újra az ötven kilométeres távval próbálkozott, de akkor már csak a huszonhatodik helyen ért célba. Pályafutását 1974-ben fejezte be tizenkilencszeres válogatottként, hatszor javította meg az országos csúcsot, és tizenegy magyar bajnoki címe mellett - ötször egyéniben és hatszor csapatban diadalmaskodott -, négyszeres hadseregbajnok és hatszoros vidékbajnok is volt. Visszavonulása után sem hagyta el szakágat, 2009-ig edzőként dolgozott tovább a Tatabányai Sport Clubnál, tanítványai közül kiemelkedik két többszörös olimpikon, Urbanik Sándor és Füsti Edina. Fáradhatatlan munkásságát többször is elismerték, 2006-ban megkapta a Magyar Olimpiai Akadémia tiszteleti érmét, melyet az olimpiai eszme terjesztéséért ítéltek oda neki, 2010-ben pedig a Sportegyesületek Országos Szövetsége emlékérmét, Gyöngyös és Tatabánya is díszpolgári címet adományozott neki. Kiss Antal hosszan tartó súlyos betegség után, 2021. április 7-én hunyt el.

• 3x magyar bajnok 20 km-es gyaloglásban (1962, 1964, 1967) • 2x magyar bajnok 50 km-es gyaloglásban (1965, 1967) • 4x magyar csapat bajnok 50 km-es gyaloglásban (1967, 1971, 1972, 1973) • munka érdemrend ezüst fokozat (1968) • Kiváló Sportoló (1968) • magyar atlétikáért bronz fokozat (1983) • magyar atlétikáért ezüst fokozat (1992) • Magyar Atlétikai Szövetség, legjobb utánpótlásedző (2003) • magyar atlétikáért arany fokozat (2005) • Gyöngyös díszpolgára (2007) • Sportegyesületek Országos Szövetsége emlékérem (2010) • Tatabánya díszpolgára (2013)