Iharos

Sándor

Iharos Sándor 1930. március 10-én született Izrael Sándor néven, pályafutása Pestszentimréről indult, és előbb a BEAC, majd a Budapesti Haladás egyesületeiben atletizált. Amikor 1950-ben a Budapesti Honvédhoz igazolt, megváltozott az élete, világhírű edzője, Iglói Mihály szerint csak akkor, húszéves korában kezdett el igazán futni. Gyorsan jöttek a sikerek, elsősorban hihetetlen akaraterejének, szorgalmának és munkabírásának köszönhetően, utóbbira pedig igencsak szüksége volt edzője forradalmi intervallumos módszerei miatt, ami azonban meghozta az eredményét, a tehetséges közép-és hosszútávfutó hamarosan a hazai, majd az európai élvonalba került. Itthon 1952-ben futotta az első országos rekordját kétezer méteren, ami után a magyar válogatottba is bekerült, első világcsúcsát pedig 1953-ban állította fel a 4×1500-as váltóval. Ebben az évben ezerötszáz méteren az első magyar bajnoki címét is megszerezte, sőt, ezen a távon 1954-ben már Európa-rekordot futott. Futótársai Rózsavölgyi István és Tábori László voltak, akikkel 1953 és 1956 között három világcsúcsot értek el a váltóval, ő maga pedig nyolcat állított fel egyéniben, nem véletlenül alakult ki egy mondás akkoriban Budapesten:

Talán mert akkorra érett be Iglói munkája, mindenesetre az 1955-ös esztendő kiemelkedett Iharos egyébként is sikeres pályafutásából, egyéniben hatszor (3000 méteren, 2 mérföldön, 1500 méteren, kétszer 5000 méteren és 3 mérföldön), váltóban pedig egyszer (4×1500 méter) javított világcsúcsot, de nemcsak ezek miatt volt népszerű és vonzott tömegeket, hanem mert élvezet volt nézni könnyed mozgását. „Eredményét papírra vetni, Lapban kinyomtatni nem szabad,/Mert mire a hír megjelenne, Iharos még jobbat szalad" – írt róla verset a Népsport. A következő év nyarára megcsinálta, ami előtte csak a finn Paavo Nurminak sikerült, egyszerre tartotta a világcsúcsot ezerötszáztól tízezer méterig valamennyi versenyszámban, a futásokat pedig remek csapatmunkával építették fel csapattársaival, Rózsavölgyivel és Táborival. Az 1955-ös teljesítményéért a Helms-alapítvány neki ítélte a rangos World Trophy-díjat, mint Európa legjobb sportolójának, és a világ legismertebb sportújságírói a United Press amerikai hírügynökség szavazásán a világ legjobb sportolójának választották. Bár négy évvel korábban, Helsinkiben ezerötszáz méteren helyezetlenül végzett, előző évi teljesítménye alapján 1956-ot joggal tartották Iharos évének, főleg azután, hogy júliusban újabb két világrekordot döntött meg.

Iharos az 1956-os Melbourne-i olimpia fő esélyesének számított öt- és tízezer méteren, itthon benne látták az első magyar olimpiai bajnok futót, de óriási csalódásra október 31-én bejelentette, hogy lemondja a szereplést, csak a Magyar Rádió tudósítójaként utazott volna ki, amit viszont nem engedtek neki. Mindenki csak találgatta a döntés okait, valószínűleg fizikailag sem érezte olyan formában magát, hogy megfeleljen az elvárásnak és az ezzel járó hatalmas nyomásnak, ami mentálisan is megviselte, bár tény, hogy sérülése miatt valóban nem tudott részt venni egy, a Népstadionban rendezett szeptemberi magyar–csehszlovák viadalon. A forradalom kitörése után nem jelent meg a tatai edzőtáborban, és csapattársai hiába jöttek fel érte Budapestre. A háttérben magánéleti okokról is suttogtak, beleszeretett a gerelyhajító Laczó Ilonába, akivel a forradalom leverése után el is hagyták Magyarországot, előbb Bécsbe mentek, majd Belgiumban összeházasodtak. Azonban Iharos honvágya miatt 1957 tavaszán végül mégis hazatértek, ő pedig folytatta a sportolást, de már nem tudott arra a szintre visszatérni, mint előtte, az 1956-os kudarc végleg derékba törte a karrierjét. Az olimpiáról nem tért haza edzője, Iglói Mihály és klubtársa, Tábori László sem, ráadásul az itthon maradt Rózsavölgyivel sem tudott sokáig együtt dolgozni, a kapcsolatuk megromlott.

Bár még volt egy nagy dobása, 1959-ben a 4x1 mérföldes váltóval utolsó világcsúcsát futotta meg Kovács Lajossal, Szekeres Bélával és Rózsavölgyi Istvánnal egy csapatban, de már nem volt a régi. Az 1958-as stockholmi Eb-n hatodik lett ötezren, az 1960-as római olimpián a középmezőnyben végzett öt és tízezer méteren egyaránt, az 1962-es belgrádi kontinensbajnokságon pedig ötezer méteren már a futamából sem jutott tovább. A sikertelenség nagyon megviselte, mint ahogy az is, hogy kilenc év házasság után elváltak Laczó Ilonával. 1964-ben, negyvenszeres válogatottként döntött a visszavonulás mellett, egy ideig az 1963-ban alakult Központi Sportiskola (KSI) edzője és atlétikai szakágvezetője lett, de konfliktusai miatt előbb a sportággal szakadt meg a kapcsolata, majd lassan a világgal is: a hetvenes években benzinkutasként is dolgozott, majd visszahúzódott óbudai magányába, kerülte a társaságot, és egyre inkább eluralkodott rajta a depresszió. „Vannak olyan emberek, akik a saját tévedéseikből sem tanulnak. Újra és újra rosszul ítélnek, és örökösen csalódniuk kell” - vallotta be egyszer magáról, ami mutatta, nehezen viselte, hogy bár egy időben a világ legjobb futójának tartották, világversenyeken sosem tudott bizonyítani. Hatvanhárom éves korában agyvérzést kapott, 1996. január elején pedig egykori futótársaival, Rózsavölgyi Istvánnal és Tábori Lászlóval elhelyezték a tenyérlenyomatukat a Magyar Sportcsillagok Falán. Ekkor már nagyon nehezen mozgott, 23-án pedig szívinfarktust kapott, és másnap Iharos Sándor, a magyar atlétika meg nem értett zsenije és tragikus hőse 65 évesen elhunyt. Sírja a Fiumei úti temetőben található.

• Európa-bajnoki 6. 1500 m-en (1954) • olimpiai 11. 10000 m-en (1960), • olimpiai 14. 5000 m-en (1960), • 2x magyar bajnok 1500 m-en (1943, 1954) • 5x magyar bajnok 5000 m-en (1955, 1957, 1958, 1960, 1961) • 3x magyar bajnok 10000 m-en (1956, 1959, 1960) • 3x magyar csapatbajnok 5000 m-en (1959, 1961, 1962) • 4x magyar bajnok 4x800 m-es váltóban (1955, 1959, 1960, 1961) • 5x magyar bajnok 4x1500 m váltóban (1955, 1959, 1960, 1961, 1962) • 2x mezei futó bajnok (1955, 1959) • 6x mezei futó csapatbajnok (1955, 1959, 1960, 1962, 1963, 1964) • az Európa legjobb sportolójának járó World Trophy-díj (1955) • a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (1994)