Halász
Bence

Halász Bence junior világbajnok, olimpiai és Európa-bajnoki ezüstérmes, illetve háromszoros világbajnoki bronzérmes kalapácsvető, a magyar dobó szakág egyik legsikeresebb sportolója, és a szombathelyi Dobó SE egyik legeredményesebb tanítványa.

1
Olimpia
3
Világbajnokság
2
1
Európa-bajnokság
Születési hely
Kiskunhalas
Születési idő
1997. aug. 4.

Otthonától 300 kilométerre költözött

Halász Bence Kiskunhalason ismerkedett meg az atlétikával, eleinte tíz évvel idősebb testvéreit kísérte le az edzésre, mert gerelyhajító édesapja, Halász Tamás révén a gyerekei is megpróbálkoztak a sportággal. Akik egyébként szabadidejükben besegítettek a családi gazdaság működtetésébe. De míg a többiek idővel abbahagyták a sportolást, a legkisebb fiú egyre jobban belejött, eleinte távolugrásban és síkfutásban jeleskedett, előbbiben a serdülő korosztályában országos bajnokságot és diákolimpiát nyert, majd tízévesen vett először kalapácsot a kezébe, és hamar megszerette. Jöttek a sikerek, de amikor a kiskunhalasi egyesület működésképtelenné vált, az akkori edzőjével, Míg Györggyel és a szüleivel közösen úgy döntöttek, érdemes folytatni. A háromszáz kilométerre lévő Szombathelyre esett a választásuk, ugyanis édesapja a Dobó SE-t irányító Németh Lászlóval annak idején együtt volt magyar válogatott, jól ismerték egymást. Így 2012 februárjában, tizennégy évesen Szombathelyre költözött egyik bátyjával, Gergővel együtt, aki akkoriban végzett agrármérnökként Keszthelyen, 2014-től pedig az édesanyja lakott vele.

Egymást követték a korosztályos sikerek

Edzéseit onnantól kezdve Németh Zsolt és László irányította, teherbírása pedig hamar kiderült, 2013-ban nyolc nap alatt hét versenyen állt dobókörbe, köztük háromszor Hollandiában, az utrechti nyári európai ifjúsági olimpiai fesztiválon, ahol két aranyérmet is nyert, kalapácsvetésben és diszkoszvetésben sem tudta senki legyőzni. A következő évben második lett a nankingi ifjúsági olimpián, amit kicsit nehezen élt meg, de egy évvel később megnyerte a svédországi junior-Európa-bajnokságot, úgy, hogy valójában még az eggyel fiatalabb korosztályban versenyezett. A következő években is folytatódtak az elképesztő korosztályos sikerek, 2016-ban a lengyelországi Bydgoszczban megnyerte a junior-világbajnokságot 80,93 méterrel, még hatkilós kalapáccsal, egy évvel később pedig az U23-as Európa-bajnokságot is 73,30-cal, akkor már a 7,26 kilós felnőtt szerrel. Épp hogy betöltötte a huszadik életévét, amikor első felnőttvilágversenyén, a 2017-es londoni világbajnokságon bejutott a döntőbe, és tizenegyedik helyen végzett. Ebben az évben lett először magyar bajnok kalapácsvetésben, azóta pedig minden évben megvédte a címét.

Amikor régen hazamentem, egész nap a nagy elődök videóit néztem, Pars Krisztián és Primoz Kozmus olimpiai aranyát, és átéreztem, milyen lehetett a győztes dobásuk.

2022-ben dobott először nyolcvan méter felett

Nem kellett sokáig várni az első érmére felnőttvilágversenyen, ami ekkorra, bármilyen fiatal is volt, szinte már elvárás volt vele szemben. De bírta a rá nehezedő nyomást, és a 2018-as berlini Európa-bajnokságon 77,36 méteres dobásával harmadik lett két lengyel ellenfele, Wojciech Nowicki és Paweł Fajdek mögött. A következő évben címvédőként indult az U23-as Eb-n, amelyen ezüstérmes lett, de akkora már egyértelműen a felnőttmezőnyre koncentrált, és a dohai világbajnokságon bronzérmes is lett 78,18 méteres kísérletével. Azonban egyre több gond volt a jobb térdével, amit 2021 januárjában meg kellett műteni. A 2021-es tokiói olimpián nem jutott a döntőbe, a 2022-es eugene-i világbajnokságon tért vissza igazán, amikor 80,15-tel ötödik lett, egyben a kilencedik magyar kalapácsvető, aki átlépte a nyolcvanméteres álomhatárt. Az az évi müncheni Európa-bajnokságon 80,92-es egyéni csúccsal lett ezüstérmes, egy év múlva, a budapesti vb-n pedig újra bronzérmet szerzett 80,82-es dobással. A 2023-as XV. Németh Pál Emléknapon 78.27 méterrel nyert, ezzel kvalifikálta magát a 2024-es párizsi olimpiára, majd 80.49-es dobásával újra ezüstérmet szerzett a római kontinensviadalon.

Születésnapi olimpiai ezüst, újabb vb-bronz

A 27. születésnapján ünnepelte élete legnagyobb sikerét: olimpiai ezüstérmes lett Párizsban. Az volt a terve, hogy 82 méter fölé hajítja a kalapácsot, ezért dolgozott egész évben. A döntőben háromszor találta el a 80 méteres vonalat, a legnagyobb kísérlete 79,97 volt. Stabilan dobott 80 méter környékén, amivel magabiztosan szerezte meg a második helyet – fél métert vert az őt követő ukránra –, az elsőre nem volt esélye, mert a kanadai Katzberg mindjárt az első sorozatban 84 méter felettit dobott. A 2025-ös tokói világbajnokság ellőtt nagyszerű formában volt, az augusztusi Gyulai István Memorialon 83.18-as egyéni csúccsal diadalmaskodott, majd a vb-n minden dobása 80 méter fölé szállt, és 82.69 méterrel bronzérmet szerzett. Év végén újra a legjobb férfi atlétának választották Magyarországon.

Díjai, elismerései

• olimpiai ezüstérmes (2024) • 3× világbajnoki bronzérmes (2019, 2023, 2025) • 2× Európa-bajnoki ezüstérmes (2022, 2024) • Európa-bajnoki bronzérmes (2018) • 8× magyar bajnok (2017–2023, 2025) • 2× téli dobó Európa-kupa-győztes (2022, 2023) • junior-világbajnok (2016) • junior-Európa-bajnok (2015) • U23-as Európa-bajnok (2017) • az év magyar ifjúsági atlétája (2014) • 2× az év magyar junioratlétája (2015, 2016) • az év magyar utánpótlás-sportolója (2016) • az év magyar utánpótlás-atlétája (2017) • 7× az év magyar atlétája (2018, 2019, 2020, 2022, 2023, 2024, 2025)

Egyesületei

2012 —
Szombathelyi Dobó SE
Szombathely

Eredményei

2020
Tokió
Japán
XXXII. nyári olimpiai játékok
Dobószámok kalapácsvetés
14
2017
London
Nagy-Britannia
XVI. atlétikai világbajnokság
Dobószámok kalapácsvetés
11
2019
Doha
Katar
XVII. atlétikai világbajnokság
Dobószámok kalapácsvetés
3
2022
Eugene
Amerikai Egyesült Államok
XVIII. atlétikai világbajnokság
Dobószámok kalapácsvetés
5
2018
Berlin
Németország
XXIV. atlétikai Európa-bajnokság
Dobószámok kalapácsvetés
3
2022
München
Németország
XXV. atlétikai Európa-bajnokság
Dobószámok kalapácsvetés
2
2023
Budapest
XIX. atlétikai világbajnokság
Dobószámok kalapácsvetés
3
2024
Róma
Olaszország
Európa-bajnokság
Dobószámok kalapácsvetés
2
2024
Párizs
Franciaország
XXXIII. nyári olimpiai játékok
Dobószámok kalapácsvetés
2
2025
Tokió
Japán
20. Szabadtéri atlétikai világbajnokság
Dobószámok kalapácsvetés
3
Összes eredmény