Gyulai

István

Gyulai István annak ellenére lett a magyar atlétika egyik legismertebb alakja, hogy legnagyobb eredményeit nem a pályán érte el. Ez persze nem jelenti azt, hogy már futóként ne tette volna le a névjegyét, a hatvanas években a Budapesti Honvéd és a BEAC versenyzőjeként 28 magyar bajnoki címet szerzett, a dobogó legfelső fokára állhatott az 1963-as brazíliai Universiadén Csutorás Csabával, Mihályfi Lászlóval és Rábai Gyulával a 4x100-as váltó csapatában, két év múlva Budapesten ugyanezzel a négyessel ezüstérmesek lettek a 400-as váltóban, a kettő között, 1964-ben pedig egyéniben indult a tokiói olimpián. Kiemelkedő kommunikációs érzéke már versenyző korában nyilvánvalóvá vált, nemcsak közvetlensége miatt, hanem mert beszélt angolul, németül, oroszul, franciául, olaszul és spanyolul is, így tanítványai és első felesége, az Európa-bajnoki bronzérmes atléta, Kazi Olga biztatására jelentkezett a Pályabelépő című tehetségkutató pályázatra, amelynek győztesei között rögtön állást kapott a Magyar Televíziónál.

Ösztönös tehetségként Gyulai István pályafutása nagyon gyorsan ívelt felfelé, 1970-ben gyakornokként kezdett, de egy év múlva már a televízió munkatársaként, majd 1978-től főmunkatársaként dolgozott. Kiemelkedő nyelvtudásának köszönhetően nemzetközi karrierje is beindult, 1977 és 1989 között a Nemzetközi Sportújságíró-szövetség (AIPS) főtitkárhelyettesi, 1989-től főtitkári posztját töltötte be, miközben a televízió 1988-ben kinevezte rovatvezetőnek, 1990-ben pedig a sportosztály helyettes vezetője, egy év múlva a vezetője lett. Több száz Telesportot vezetve és sporteseményt közvetítve vált országszerte ismertté és népszerűvé. Gyulai István tudására és felkészültségére több területen is igényt tartottak, ő azonban sosem szakadt el nagy szerelmétől, az atlétikától. Már 1984-ben beválasztották a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) tanácsába, dr. Sír József helyére, majd az 1991-es tokiói világbajnokságon a szervezet akkori elnöke, az olasz Primo Nebiolo kérésére elvállalta a világszervezet főtitkári posztját. 1972 és 2004 között valamennyi téli és nyári olimpián ott volt: először riporterként, később sportdiplomataként, ugyanis 1992-ben abbahagyta a televíziózást, mert rájött, a kettőt nem tudja összeegyeztetni, bár élete végéig az MTV állományában maradt.

Egykori válogatott atlétaként itthon is szerepet vállalt a sportág vezetésében, tíz éven át volt a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) elnökségi tagja, amelynek 2001-es távozásakor tiszteletbeli elnöke lett. Az ő sportdiplomáciai tevékenységének köszönhetően Magyarország több rangos atlétikai világversenyt is rendezhetett ebben az időszakban, többek között az 1994-es mezeifutó-világbajnokságot, az 1998-as Európa-bajnokságot, a 2001-es ifjúsági vb-t és a 2004-es fedett pályás vb-t. Szerette a téli sportokat is, fiaival, Miklóssal és Mártonnal a kilencvenes és kétezres években fontos szerepet vállalt a magyar bob felélesztésében és abban, hogy csapatunk négy téli olimpián képviselte hazánkat. Gyulai István 2003-ban ment nyugdíjba, és 2006. március 11-én hunyt el súlyos betegség után Monte-Carlóban. Emlékét nemcsak négy gyermeke, Miklós (2009-től a MASZ elnöke), Márton (előbb az Európai Atlétikai Szövetség tanácsának és végrehajtó bizottságának tagja, majd a Nemzetközi Atlétikai Szövetség sportigazgatója), Katalin és Júlia ápolja, hanem a magyar atlétika és a sportújságírói szakma is. Az ő nevét viseli a legrangosabb magyar atlétikai verseny, a 2011 óta minden év nyarán előbb Budapesten, majd Székesfehérváron megrendezett Gyulai István Memorial, a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) pedig 2016-ban a Világnapi elismerések helyett alapította meg az éves Gyulai István-díjat.

• Universiade-aranyérmes 4x100 m váltóban (1963) • Universiade-ezüstérmes 4x400 m váltóban (1965) • 3x magyar bajnok 400 méteren (1963, 1964, 1966) • 7x magyar bajnok 4x100 méteres váltóban (1962-1966, 1968, 1969) • 6x magyar bajnok 4x200 m váltóban (1962, 1964, 1967-1970) • 6x magyar bajnok 4x400 m váltóban (1962-1965, 1967, 1968) • Olasz Köztársaság Lovagrendje (1989) • Esterházy Miksa-díj (2002) • Magyar Örökség-díj (2003)