Az ifjúsági korosztályban Európa legjobbja volt
Eszes Dániel már négyéves korától karatézott, és hamar kiderült, hogy gyorsan fut, így édesapja kilencévesen levitte a Dunakeszi Vasutas SE atlétikai szakosztályba (2021-től Dunakeszi VSD), ahol eleinte többpróbázott, serdülő országos bajnoki címet is szerzett. Amikor az ifjúsági korosztályba lépett, 2015-ben a gátfutásra specializálódott, Maracskó Pál tanítványa lett, és gyorsan jöttek a sikerek, nemcsak ifi és junior magyar bajnoki címek és a korosztályos országos csúcsok formájában, 2016-ban Tbilisziben megnyerte az U18-as Európa-bajnokságot 110 méteres gátfutásban a kontinens legjobb idejével.
Közben a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen is megkezdte a tanulmányait. Egy elhúzódó kórházi betegség miatt fél évet kihagyott, majd 2023-ban indult első felnőttvilágversenyén, az isztambuli fedett pályás Európa-bajnokságon, majd a következő évben ott volt a római szabadtéri Eb-n is. 2025-ben megnyerte a szabadtéri és fedett pályás magyar bajnokságot is, amit egy év múlva megvédett, márciusban pedig a dobogó legfelső fokára állhatott egy nemzetközi atlétikai versenyen Bécsben, és helyett kapott a fedett pályás vb-csapatban.
Felemelő az a családi támogatás, amit a szüleimtől kaptam a sport kapcsán. Édesapám Ironman kategóriában ért el kiemelkedő teljesítményeket, amiért nagyon felnézek rá. Mindig azt a példát mutatta, hogy a végletekig képes elmenni, és mindent kibír. Ez nekem is jó példa arra, hogy én is meg tudom csinálni, amit kitűzök.
„„
Díjai, eredményei
• magyar bajnok 110 m-es gátfutásban (2025)
• 2× fedett pályás magyar bajnok 60 m-es gátfutásban (2025, 2026)
• magyar bajnok a 4 × 200 m-es váltóval (2017)
• ifjúsági Európa-bajnok (2016)
Forrás
• https://fotinfo.hu/ismerjek-meg-eszes-daniel-atletat-fot-egyik-buszkeseget/
