Csermák

József

Az 1932. február 14-én, a mai Szlovákia területén található Szencen született Csermák József ötévesen veszítette el az édesapját, majd röviddel később a nevelőapját is, így édesanyja egyedül nevelte fel őt és testvérét. A második világháború után Pozsonyba, majd Tapolcára költöztek, ahol a fiatal fiúnak a nemesgulácsi kőbányában kellett csillésként dolgoznia, hogy anyagilag is segítsen a családjának. Közben rendszeresen járt ki a tapolcai sportpályára, ahol a bánya képviseletében többször is részt vett az akkoriban népszerű MHK (Munkára Harcra Kész)-versenyeken, amelyen egy nap meglátta őt az egykori gerelyhajító Papp Pál, megakadt rajta a szeme és a szárnyai alá vette a tehetséges, alázatos és nagy munkabírású fiút. Először gerelyhajítót majd diszkoszvetőt akart faragni belőle, de idővel kiderült, hogy ifjú tanítványának mindkettőhöz túl merevek az izmai, ráadásul a tizenhat éves fiút fellelkesítette Németh Imre kalapácsvető olimpiai győzelme 1948-ban, Londonban, így Papp a saját régi kalapácsát adta oda, és megtanította neki a versenyszámhoz szükséges forgásokat. A dobóatlétáknál alacsonyabb és vékonyabb testalkata miatt új technikát kellett kidolgozniuk: Csermák alacsonyan, szinte guggolva forgott, és rugószerű mozgást végezve csak a dobás pillanatában állt fel. Közben könnyebb lett az élete, elkerült a bányából, és mivel imádta a vonatokat, edzője és pártfogója közbenjárására a vasútnál kapott munkát, a MÁV keszthelyi részlegében lett távírász. Mivel azonban az ingázás miatt kevesebb ideje jutott a sportra, 1951-ben váltott, és Tapolcán kapott rakodói állást, amely megkönnyítette az edzésmunkát, és ő is egyre komolyabban foglalkozhatott a kalapácsvetéssel. Olyannyira, hogy még abban az évben, a Tapolcai Lokomotív versenyzőjeként meghívták az ifjúsági válogatott tatai edzőtáborba.

Mivel eredményei látványosan javultak, hamar bekerült a felnőtt válogatott keretébe, és az 1952-es magyar bajnokságon már a második helyen végzett példaképe, Németh Imre mögött. A helsinki olimpia előtt egyetlen nemzetközi versenye volt Budapesten, de azon 55.85-öt dobva teljesítette a szintet és mindössze három évvel azután, hogy először vett a kezébe kalapácsot, kijutott a nyári játékokra. Ott aztán már a selejtezőben berobbant a köztudatba, 57.20-as olimpiai csúccsal végzett az első helyen, métereket verve a mezőnyre. A fiatal fiú egy csapásra az esélyesek közé lépett elő a délutáni fináléban, ami előtt egy történet szerint a leghíresebb magyar futballista, Puskás Ferenc nyugtatgatta őt a jól ismert stílusában: "Mit majrézol, Jóska? Fogod, eldobod hatvan méterre, aztán felülsz a dobogó tetejére, hogy el ne lopják!" Ez az anekdota talán nem is lenne annyira ismert, ha nem történt volna minden pontosan így. A döntőben ugyanis Csermák már elsőre javított egy méter huszonöt centit délelőtti olimpiai csúcsán (58.45), majd a harmadik sorozatban – Puskás „utasításait” követve – valóban hatvan méter fölé hajított a kalapácsot, a világon elsőként. Az már belefért, hogy az utolsó két kísérletét elrontsa, hiszen senki sem tudott a nyomába érni, így 60.34-es új világcsúccsal nyert, és már húszévesen olimpiai bajnoknak mondhatta magát. A hetvenezres helsinki olimpiai stadion ujjongva ünnepelte a magyar dobóatlétát, teljesítménye egy speciális pontszámítás alapján az egész olimpia második legjobb eredménye lett.

„Olyan ez az egész, akár a mese. Amikor elértem azt a nagy dobást, már nemigen tudtam semmire sem figyelni, a gondolataim otthon jártak, Tapolcán, csupán az kóválygott a fejemben, hogy a rádióban most mindenki ezt hallgatja” – mondta az eredményhirdetés után a Magyar Rádiónak meghatottan Csermák. A magyar városban annyira örültek a sikerének, hogy már szobrot akartak neki állítani, győzelme után pedig minden hazai vasútállomás hangosbemondójából az szólt, hogy egy vasutas, egy kétkezi munkás olimpiai bajnok lett. Mikor a friss olimpiai bajnok hazatért, a MÁV főintézőjévé nevezték ki. Két év múlva bronzérmet szerzett a berni Európa-bajnokságon, majd a következő, 1956-os olimpián, Melbourne-ben ötödik lett 60.70-es dobással, és az az óriási megtiszteltetés érte, hogy a bevonuláskor ő vihette a magyar delegáció zászlaját. Négy évvel később, Rómában már nem jutott be a döntőbe, a selejtezőben elért 62.73-as kísérlete nem volt elég a tizenöt fős fináléhoz. Két év múlva, 1962-ben bejelentette a visszavonulását. Négyszer volt magyar bajnok, 1952 és 1961 között negyvennégy alkalommal szerepelt a magyar válogatottban, egykori világcsúcstartóként és nyolcszoros magyar csúcstartóként hagyta abba az élsportot.

Visszavonulása után, 1967 és 1970 között a magyar dobóválogatott edzőjeként dolgozott, ő készítette fel utódját, Zsivótzky Gyulát, 1989-ben pedig a Magyar Olimpiai Bizottság tagja lett. Közben a MÁV-nál is alkalmazásban maradt, a szükséges szakmai végzettséget megszerezve a Tapolcai Fűtőház vezetőjeként dolgozott, és harmincnyolc évnyi vasutas szolgálat után vonult nyugdíjba. 1997-ben meg kellett operálni a szívét, ezután nyugodtabb életet élt, és 2001. január 12-én, hatvankilenc éves korában hunyt el, sírja a tapolcai régi köztemetőben található. Az ő és edzője emlékére a városban minden évben megrendezik a Dr. Papp Pál–Csermák József Nemzetközi Kalapácsvető Emlékversenyt.

• 4x magyar bajnok (1953, 1954, 1956, 1957) • angol bajnok (1954) • a Magyar Népköztársaság Érdemes Sportolója (1954) • a Magyar Köztársasági Érdemrend arany fokozata (1993)