Sportpályafutása
Bessenyei Gyula testnevelő tanári diplomáját 1933-ban szerezte a Magyar Testnevelési Főiskolán. Korának neves atlétája és tornásza volt. Fiatal tanárként 1935-ben került Szekszárdra, a Garay János Gimnáziumba, ahol már a harmincas évek második felétől egészen 1953-ig virágzó diáksportot és atlétikai életet teremtett. Igen mostoha körülmények között dolgozva ért el országos sikereket diákjaival tornában és atlétikában. Több rövidtávfutót, hármasugrót, távolugrót és gátfutót nevelt a magyar atlétika számára – joggal nevezték akkoriban Szekszárd városát a sportág egyik fellegvárának. 1954-től Budapesten, a Than Károly Vegyipari Szakközépiskola testnevelő tanára volt. Itt folytatta töretlen lendülettel oktató- és nevelőmunkáját 1980-ig, nyugállományba vonulásáig. A BEAC atlétikai szakosztályának eredményes edzője volt. Aktív tanári és edzői pályafutása után sem tudott elszakadni a sporttól. Szinte minden atlétikai versenyen ott volt, bíráskodott, segített. Kiválóan képzett, elhivatott pedagógus volt. Munkáját fáradhatatlanul, nagy szeretettel és fanatizmussal végezte. Mindig derűs, vidám, optimizmussal teli tanár, nevelő, edző és munkatárs volt. Sokan szerették a népszerű Zénó bácsit, Csáreszt. Büszke volt arra, hogy többen választották a hatására hivatásul a testnevelői pályát. Kemény, töretlen hitű ember volt. Meg tudott küzdeni az élet sorscsapásaival is. Talpra állt a háborúban szerzett súlyos sérülése után, s átélte a legnagyobb tragédiát, két lányának elvesztését is. Életének utolsó éveiben a betegség lakásához kötötte, de ekkor is bizakodó volt. Tartalmas életet élt, és nem élt hiába. Szellemisége tovább él tanítványaiban és mindazokban, akik szerették és tisztelték őt. Az ő esetében feltétlenül igaz Napóleon mondása: „Lehet, hogy a szív megszakad, s a lélek mégis érintetlenül él.” A kiváló testnevelő tanár, a híres atlétaedző 1994. október 20-án, életének 85. évében hunyt el.