Az ultrafutás magyar csillaga
A kétszeres világ- és Európa-bajnok Bérces Edit gyerekkorában úszott, aztán triatlonozott, 24 évesen indult első triatlonversenyén, majd a hosszútávfutás szerelmese lett. Kaliforniában tanult 1992-ben ösztöndíjasként, ahol több maratonit is végigfutott, ott találkozott először a megszállott ultrafutókkal. Egyre hosszabb távú viadalokon indult, 1997-ben megnyerte a Bécs–Budapest futóversenyt, majd egyre nagyobb kihívásokat keresett és talált.
Száz kilométeren világ- és Európa-bajnok lett
A Pannon Egyetem Zalaegerszegi Központjának nyelvész oktatója több nemzetközi ultramaratoni verseny megnyerése után 2000 áprilisában, 36 évesen 100 kilométeren Európa-bajnok lett Franciaországban, majd szeptemberben ezen a távon világbajnoki győzelmet ünnepelhetett Hollandiában. Ugyancsak az ezredfordulón első nőként futotta körbe a Balatont egy napon belül.
Három világcsúcsot is megdöntött Veronában
Bérces Edit sikeres pályafutásának legeredményesebb éve 2002 volt: a 24 órás futásban is Európa-bajnoki címet szerzett, majd a veronai pályaversenyen 100 mérföldön 14:25.45 órás eredményével majdnem négy perccel megjavította az amerikai Ann Trason világrekordját. Ezen a versenyen 250 106 kilométerre javította az egynapos futás világrekordját is. A nők közül elsőként törte át a 250 kilométeres álomhatárt, hét évet kellett várni, hogy a japán Kudo Mami túlszárnyalja teljesítményét.
Tévhit a hosszútávfutó magányossága. Az elmélyült alkotáshoz egyedüllétre van szükség, erről lehet szó. Sohasem unatkozom a versenyeken, sőt előfordul, hogy egy huszonnégy órás viadalon gondolatban időzavarba kerülök. Az előre eltervezett meditálásomat megzavarhatja például az is, hogy kavics kerül a cipőmbe.
„„
Kétszer is a világ legjobb női ultramaraton-futója volt
Ugyanebben az évben belekóstolt a 48 órás versenyszámba is. Három egymást követő évben nyerte a surgeres-i pályaversenyt. Két év múlva Bérces futópadon 247.2 kilométert teljesítve újabb világrekordot ért el, amelyet az elmúlt két évtizedben senkinek sem sikerült megjavítania. A Nemzetközi Ultramaratoni Szövetség (IAU) 2000-ben és 2002-ben is a világ legjobb női ultramaraton-futójának választotta, 2019-ben pedig megkapta a Magyar Olimpiai Bizottság fair play-díját, életmű kategóriában.
Világcsúcsai atlétikai pályán
• 100 mérföld: 14:25.45 (Verona, 2002. szeptember 21–22., régi: Ann Trason: 14:29.44, Santa Rosa, 1989. március 18–19.)
• 200 km: 18:31.43 (Verona, 2002. szeptember 21–22., régi: Eleanor Robinson: 19:00.30, Milton Keynes, 1990. február 3–4.)
• 24 óra: 250.106 km (Verona 2002. szeptember 21–22., régi (pályán): Irina Reutovics 242.624 km, Moszkva 1998. május 9–10., aszfalton (abszolút): Sigrid Lomsky (német) 243.657 km Bázel, 1993. május 2.)
Világcsúcsai futópadon
• 24 órán: 247.2 km (Budapest, 2004. március 8–9., régi (férfi): 245.05 km, Serge Arbona, 2004. január 24–25. Régi női (2 nappal korábbi!): 181.3 km, Christine Sextl, 2004. március 6–7.)
• 12 órán: 136.1 km (Budapest, 2004. március 8–9.)
• 6 órán: 70.8 km (Budapest, 2004. március 8–9.)
• 100 km: 8:35.05 (Budapest, 2004. március 8–9. )
• 100 mérföldön: 14:15.08 (Budapest, 2004. március 8–9., régi: 20:05.00, Monika Scholz, Toronto, 2004. február 12–13.)
Források
• Bérces Edit honlapja
• Magyar Nemzet interjú, 2002. október 12.
