Tóth

Ákos

Kevesen gyakoroltak akkora hatást a magyar úszósportra, mint dr. Tóth Ákos – igaz, nála a „tanítványok” szó nem versenyúszókat takar, hanem edzők sorát, akiket a TF-en oktatott tanárként, majd csaknem húsz éven át az úszótanszék vezetőjeként, miközben hét éven át szövetségi kapitányként is dolgozott. Megszámlálhatatlan tan- és szakkönyv szerzője, a Magyarországon rendezett világ- és Európa-bajnokságok többségén ő volt az úszóviadalok versenyigazgatója, mindezek megkoronázásaként pedig főszerepet vállalt a sportágat új dimenzióba helyező Úszó Nemzet Program alapjainak kidolgozásában. Az ötvenes évek elején nemhogy program nem volt a gyerekek úszásoktatására, de uszoda sem nagyon – Tóth Ákos szülővárosában, Kiskunfélegyházán a strand volt a természetes terep; gyerkőcként itt tanult meg úszni, ám ahogy az egész történt... Akár ha egy ÚNP-tanfolyamba csöppent volna egy időutazás során. „Mintha otthon játszottam volna az udvarban, olyan természetes közeg volt számomra a víz, hála, édesapám – dr. Tóth János gyermekorvos – nagyszerű pedagógiájának. Ösztönösen rátalált a napjainkban tudományosan kidolgozott elméletre, amely szerint az a legfontosabb, hogy a gyermek természetes közegnek érezze a vizet. Szinte észrevétlenül tanultunk meg úszni. Nem emlékszem, hogy valaha is tanított volna a tempókra.”

A folytatás még kalandosabb, merthogy hamarosan rendszeresen járt úszóedzésekre – Madách Imre dédunokájához! „Regénybe kívánkozik Kuchinka Vilmos élete – mesélte utóbb. – Hajdanán, versenyek sorát nyerte a medencékben, megpróbálta az élet. Kegyetlenül kitartóan edzett bennünket. Mai szemmel nézve ez persze csak úszkálás volt, de akkor kitűnően szerepeltünk a középiskolás versenyeken. Csak az érti boldogságunkat, aki tudja, hogy Félegyházán az uszoda megnyitása után be sem tették a lábukat az emberek a vízbe, ha nem volt legalább 30 fokos. Egy-két év múlva pedig egy mindenkit magával sodró edző révén virágzó úszószakosztály működött.” Igaz, a középiskolás megmérettetéseknél Ákos nem jutott tovább – annál inkább a tanulmányokban, hiszen elsőre felvették a TF-re, ahonnan hamarosan végzett úszóedzőként és testnevelő tanárként tért vissza Kiskunfélegyházára. Az első évben remek munkát végzett, elsőrangúan érezte magát – ám ekkor a felsőbb körök közbeszóltak, és át akarták vezényelni egy kecskeméti gimnáziumba, mondván, az akkor felépült uszoda miatt úszószakos testnevelő kell az ottani középiskolába. Ákosnak azonban sehogyan sem akaródzott váltani, és bár akkoriban nem volt ajánlatos packázni a fentről érkező instrukciókkal, ő bizony munkaügyi döntőbizottságig vitte az egészet, ahol neki adtak igazat. Legalábbis úgy, hogy még egy évig maradhatott otthon, aztán viszont muszáj volt átmennie Kecskemétre. Lett volna – merthogy jött egy TF-es mentőajánlat, és ha már menni kellett, akkor inkább ment Pestre tanársegédnek. Ez komoly fordulópont volt, saját bevallása szerint, ha nincs ez a turbulencia, a következő negyedszázadot minden bizonnyal félegyházi testnevelőként tölti, aki a Madách-dédunoka utódjaként a helyi úszópalántákat trenírozza.

Ehelyett a főváros és a főiskola forgatagába csöppent s kezdett aztán egyre feljebb menni a ranglétrán, bár megjegyzendő: a TF-en 1987-ig nem működött önálló úszótanszék. Hanem amikor a montreali olimpia kudarcát követően egy semleges szakembert kerestek az válogatott élére, a választás az úszóedzőket pallérozó agilis ifjú tanáremberre esett, akinek 1977-től 1984-ig szövetségi kapitányként a már akkor sem könnyen kezelhető Széchy Tamás mellett kellett valamiféle kontrollt és ellensúlyt képviselnie, ám ezt kiválóan megoldotta. 1984-ben aztán a Los Angeles-i játékok lemondása oly mértékben felháborította, hogy nem volt hajlandó megújítani kapitányi szerződését. Három évvel később megszerezte az egyetemi doktori fokozatot, végre megalakult az akkor még Úszás és vizes sportok tanszékének nevezett önálló egység a TF-en, igaz, Tóth doktor eleinte ritkábban volt jelen, hiszen Kuvaitban is edzősködött, 1990-től pedig három hónapig a dél-koreai válogatott mellett tevékenykedett. 1991-ben aztán őt nevezték ki tanszékvezetőnek, és a következő csaknem két évtizedben új dimenzióba helyezte az ott zajló szakmai munkát. Közben egy minden addiginál komolyabb külföldi megbízatást vállalt el: 1998 és 2001 között a görög úszók kapitányi tisztségét töltötte be – a helléneknél a mai napig áhítattal emlegetik, hiszen az addig meglehetősen amatőr alapon szerveződő úszósportot teljesen új úton indította el, ami igencsak rájuk fért a hazai olimpia előtt; azóta pedig a görögök komoly tényezővé váltak.

2001 után az időközben a kandidátusi fokozatot is megszerző szaktekintély egyre komolyabb feladatokat kapott a MÚSZ-ban: 2004-től ő lett a LEN úszóbizottságának magyar tagja és ebbéli minőségében 2006-tól a hazai rendezésű Európa-bajnokságokon, majd a 2017-es FINA Világbajnokságon az úszóviadalok versenyigazgatójaként kulcsszerepet játszott az események tökéletes lebonyolításában. Ugyanakkor folyamatosan megosztotta a feladatokat fiatalabb kollégáival, akik aztán a 2017-et követő újabb budapesti világversenyeken az örökébe lépve ugyanolyan kimagasló színvonalon dolgoztak. „Mindig is bíztam a nálam fiatalabbakban – mondta egy TF-es interjúban. – Amikor elkezdtem építeni a tanszéket a TF-en, olyanokat akartam magam mellé, akik tele vannak ötlettel és elképzeléssel, akik többre vágynak, mint én. Úgy vélem, ez nem volt rossz irány, hiszen nagyon erős úszótanszéket hoztunk létre kitűnő kollégákkal, akik nemcsak tudományos, hanem szakmai téren is mind megbecsült személyek. A kétezertizenhetes budapesti úszó-világbajnokságon az akkori tanszék összes tagja ott volt valamilyen pozícióban a Duna Arénában, s ennél nagyobb elismerést nem is tudnék elképzelni.” Egy másik beszélgetés során a tanítás kapcsán is hasonló gondolatokat fogalmazott meg:

2008-ban adta át a stafétát dr. Sós Csabának a tanszékvezetői poszton, de természetesen továbbra is tanított, és a fentebb említett feladatok mellett egy cikluson át, 2013 és 2016 között a MÚSZ alelnökeként is dolgozott. És persze könyvek sorát írta, egyetemi jegyzeteket, plusz az általa készített oktatóvideók a mai napig alapvetésként szolgálnak az újabb edzőgenerációk TF-es tanulmányaiban. Idővel nem csupán a tudományos fokozatok érkeztek elismerésként – egyébként 2020-ban nevezték ki címzetes egyetemi tanárnak –, hanem különböző kitüntetések is: 2015-ben vehette át a lovagkeresztet, előtte Kemény Ferenc-díjat, később Bay Béla-díjat kapott, beválasztották a Magyar Úszó Hírességek Csarnokába, az európai szövetségtől pedig a LEN ezüstjelvényét vehette át az úszóbizottságban végzett 12 éves munkája elismeréseként. Pályafutásának méltó megkoronázása azonban alighanem az Úszó Nemzet Program elindulása volt, melynek kidolgozásában tevékeny részt vállalt – a kezdeményezés egyik sarkalatos pontjaként oktatóként kizárólag a MÚSZ és a TF kritériumrendszerének megfelelő oktatók foglalkozhatnak a gyerekekkel; Tóth Ákos évtizedes harcot folytatott az úszásoktatásba beférkőzött, kizárólag a pénzre hajtó kóklerek kiszorításáért, az ÚNP országossá válásával mindez fokozatosan érvényre jut. Minő kontraszt, hogy 1983-ban még így beszélt az akkori magyar úszóvalóságról: „Elöljáróban el kell ismernem: nem álljuk az összehasonlítást az utánpótlásnevelés tekintetében a fejlett úszósporttal rendelkező országokkal. Lépéshátrányban vagyunk, későn ébredtünk rá, hogy mennyire fontos, elengedhetetlen a kötelező iskolai úszásoktatás, késve kezdtünk az uszodák, az iskolai tanmedencék építéséhez, és most nyögjük a lemaradás minden rossz következményét.”

A 80. születésnapján viszont már büszkén mesélhette: „Az oktatásmódszertan jut hirtelen eszembe, az igazi pedagógia érvényesülése. Amikor láttam tanítványaim fejlődését, legyen szó akár az egyetemről, akár az uszodai életről, nos, az megfizethetetlen élmény. Vagy említhetem az Úszó Nemzet Programot, amelynek előkészítésének tevékeny részese voltam, ötvenezer gyerek szerepel ebben a programban, ezt is óriási eredménynek tartom. Itt hadd emeljem ki ars poeticámat. Illés, Omega, LGT, imádtam ezeket a zenekarokat, s az egyik híres Illés-dal így kezdődik: Ne gondold, ó, ne, hogy tiéd a világ! Nos, minden tanítványomnak ezt ajánlottam figyelmébe. Hogy sohase helyezze önmagát előtérbe, ezt tekintem a filozófiámnak.”