Laki

Anikó

Fiatalkorát aztán Ráckevén töltötte, ahová köthető az úszás iránt érzett mély szeretete is, amelytől az sem rettentette el, hogy 1976-ban egy baleset következtében combközéptől amputálni kellett a jobb lábát. A legelső vizes élménye nyomán rögtön világossá vált számára, hogy a vízben biztonságban, otthonosan érzi magát: nővérével labdáztak a Duna partján, amikor a játékszer véletlenül messze berepült a folyóba, és mivel nem szerette volna veszni hagyni, minden bátorságát összeszedve utána ugrott a stégről, és ha nem is versenystílusban úszva, de kimentette azt.

Innentől kezdve egyértelművé vált számára, hogy ha lesz sport, amelyet rendszeresen űzni fog, az az úszás lesz. Általános iskolai tanulmányai során a ráckevei gyógyfürdő medencéjében töltötte el a legtöbb időt, majd amint nagyobb lett, 1987-től a helyi újságban meghirdetett versenyekre is elkezdett járni édesanyja unszolására. Ez volt az a pont, amikor kikristályosodott, hogy Lakinak jóval több keresnivalója van a sportágban, mint ahogyan azt először gondolta: sorozatban nyerte a versenyeket, aminek köszönhetően Koller István és Nádas Pál is felfigyelt rá, és fel is karolták őt.

Egyrészt a Halassy Olivér Sport Club igazolt tagjává vált, másrészt 1988-ban egy óriási meglepetés érte, hiszen eredményeinek hála, meginvitálták a szöuli paralimpiára készülő úszók edzőtáborába Balatonfűzfőre. Itt többedmagával csiszolta tovább az úszás azon kulcsmozdulatait, amiket korábban nem volt lehetősége, csak autodidakta módon elsajátítani: a lábtempót, a fordulást, a levegővételt – ez pedig nagy hatással volt a további karrierje alakulására. Ezt követően kezdett el ugyanis rendszeresen nagyobb versenyekre járni, sőt, pályafutása során először a nemzetközi porondon is megmérettette magát Prágában, Szófiában és Belgrádban.

1990-re datálható az első jelentősebb siker Paczulák András kezei alatt: Laki Anikó a franciaországi Saint-Étienne-ben rendezett ifjúsági világbajnokságról három érmet is el tudott hozni – 100 méter gyorson és háton ezüstöt, míg mellen bronzot szerzett. 1991-ben aztán valóra vált egy óriási álom: Laki Anikó azt követően, hogy csatlakozott a Paczulák által alapított Delfin SE-hez, 100 méteres mellúszásban 1:46-os idővel Európa-bajnokságot nyert Barcelonában, amelyet, lévén, hogy aranyat akasztottak a nyakába, karrierje legcsodálatosabb eredményének tart. Korábban az elsődleges számai a vegyes és a gyors voltak, de az edzője tanácsára Saint-Étienne után áthelyezte a hangsúlyt a mellre, folyamatosan fejlesztette a technikáját, javította a saját idejét és titkon reménykedve utazott ki Katalóniába. Ennek ellenére, mégis, meglepetésnek számított az első helye, hiszen a helyszínen ekkor például már nem stoppert, hanem az akkor még újdonságként ható, medencébe helyezett mérőórát használták, amit ott helyben kellett megszoknia – illetve a kvalifikációs eredménye a külső, hetes pályára regisztrálta őt, ami a belső sávokban úszó, jobb idővel kvalifikáló úszók mellett surranópályának számított.

Az 1992-es barcelonai játékok volt Laki Anikó egyetlen paralimpiája, ahová viszont Joanne Mucz feltűnése miatt egyértelműen azért utazott ki, hogy az ezüstérmet szerezze meg: a kanadai úszóhölgy toronymagas esélyesnek számított, és a játékok során mind az öt számban, amelyekben elindult, aranyérmet szerzett. Laki Anikó a megelőző évben produkált eredményét közel hat másodperccel javította meg, és úszott egy remek 1:40-et, ami elég is volt a második helyhez. Az ezüstért ment, meg is szerezte azt, azonban, lévén szó ízig-vérig versengő típusról, teljes elégedettséggel nem töltötte el, hiszen, ha csak minimálisan is, de végig reménykedett az arany megkaparintásában. Ezt leszámítva, maga a verseny, valamint a paralimpiai falu élete egyik legszebb élményeként maradt meg: kiváló kapcsolatot alakított ki az utazó magyar csapat többi tagjával, akikkel közösen számos más sporteseményt tekintettek meg és nyertek olyan betekintést ezen sportágak kulisszái mögé, mint soha korábban.

1993-ban, aztán edzője és egyben legfőbb mentora befejezte a tevékenykedését az uszodában, Laki Anikónak pedig eljött az érettségi ideje, így egy rendkívül nehéz döntést kellett meghoznia: annak ellenére, hogy alapvetően érzett volna magában elegendő erőt egy újabb paralimpia ciklushoz, Paczulák visszavonulása következtében inkább a civil életét helyezte előtérbe és teljesen abbahagyta az úszást.

1994-ben férjhez ment – azóta született egy kisfia és egy kislánya is. Gyermekeinek ugyan átadta a sport szeretetét, sőt, eleinte mindketten a víz környékén találták meg számításaikat: lánya sokáig versenyszerűen úszott, fia pedig az amatőrök között országos kajakversenyt is nyert – az édesanyjuk sportbéli küzdőszellemét viszont nem örökölték meg, és idővel mindketten inkább tanulmányaikra helyezték a fókuszt.

Laki Anikó karrierje során az elnyert címei mellett néhány olyan díjat is kiérdemelt, amelyek csak keveseknek adatnak meg: 1991-ben és 1992-ben is dobogós lett az „Év Invalid Női Sportolója” választáson – előbb a harmadik, aztán a második helyezett kitüntetését vehette át. Mivel pályafutása lezárultát követően Ráckevén helyezkedett el, 2008-ban a város önkormányzata „Testnevelési és Sportdíj”-jal is jutalmazta kiemelkedő tevékenységét.