Hoffmann

Judit

Általános iskolában felmentése volt testnevelésből, de ennek ellenére részt vett az órákon és igyekezett minden feladatot teljesíteni, úgy ahogy a többiek. Elsősorban magának szerette volna bebizonyítani, hogy bármire képes.

Eleinte balettozni és tornázni szeretett volna, de végül orvosai javaslatára biciklizni és úszni kezdett. Óvodás korát, amikor az egyensúlyérzék és a mozgáskoordináció fejlődik a gyerekeknél, ő műtétei miatt gipszben töltötte, emiatt sok türelemre volt szüksége, ahhoz, hogy meg tudjon tanulni biciklizni. Úszni tíz évesen kezdett, Várkonyi Judit a Janus Pannonius Tudományegyetem (jelenleg: Pécsi Tudományegyetem) uszodájában tanította meg az alapokra. Néhány hónap múlva el is indult első versenyén, amin bár utolsóként ért célba, de mégis fontos fordulópont volt ez a megmérettetés számára, mert ezután került dr. Vlaskovics József „Dódi” tanítványai közé. Neki köszönheti, hogy úszó lett belőle.

Középiskolás korában az egyesületen belüli változások miatt szétszóródott a csapat és egy időre abbahagyta az úszást. Édesanyja a Mozgássérültek Pécsi Egyesületében dolgozott és azt tanácsolta lányának, hogy kezdjen újra sportolni és csatlakozzon hozzájuk. Eleinte nem tetszett neki az ötlet, mert épek között szeretett volna versenyezni, de végül mégis kipróbálta magát az egyesületnél több sportágban is és a jó közösség és a mozgás szeretete ott tartotta. Ekkoriban saját magának állította össze az edzéseit és versenyekre is járt. Egy Budapesten rendezett nemzetközi versenyen több aranyérmet is szerzett és ennek hatására Koller István meghívta a Halassy Olivér Sport Clubba. Megbeszélték, hogy ha elkezdi az egyetemet járhat hozzájuk úszni tiszteletbeli tagként, de hivatalosan marad a Lendület Sport Clubnál.

Miután felvételt nyert a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolára, az első szabad délutánján lement a csapat edzésére. Innen került be a válogatottba, melynek kilenc férfi mellett (Paczulák András, Stettner Ferenc, Szűcs István, Kiscsatári János, Dukai Géza, Tóth András, Becsey János, Pálinkás László és Jeszenszky Attila) ő volt az egyetlen női tagja. Új csapattársaival hamar megtalálta a közös hangot és sok közös programot szerveztek az edzéseken túl is, egyszer a Balatont is átúszták közösen. Eleinte minden este nyolckor volt edzés, a vízilabda csapat után tudtak vízbe ugrani. A késői edzések utáni beszélgetések összekovácsolták a csapatot. Miután bekerült a válogatottba már napi két-három alkalommal is úszott és közben tanult a főiskolán.

1983-ban kijutott a párizsi Európa-bajnokságra, ahol lengyel ellenfele megelőzte, így fő számában ezüstérmet szerzett. Innentől kezdve azt tűzte ki maga elé célként, hogy a Fáklya Világjátékokon (paralimpián) jobb legyen nála. Végül ez az összecsapás nem valósulhatott meg, mert a keleti blokk bojkottja miatt Lengyelország nem vehetett részt a new york-i játékokon. A magyar sportolók számára is bizonytalan volt a részvétel, a reptéren bőröndjükön ülve várták a döntést. Végül a parasportolók számára engedélyezték az indulást. Bár 100 méter mellúszásban aranyérmet szerzett, sokáig nem volt büszke eredményére, mert lengyel riválisával nem tudott megküzdeni. Az arany mellett 100 méteres hát és 200 méteres vegyesúszásban ezüstöt szerzett. Sokáig a padláson tartotta az érmeit és nem beszélt senkinek eredményeiről, mert hiányérzet maradt benne a ’84-es paralimpia kapcsán, de férje hatására ma már méltó helyre kerültek érmei otthonukban.

A paralimpiai részvétel egy óriási élmény volt számára, de a hazatérés után húsz évesen úgy döntött, hogy visszavonul. Úgy érezte, hogy felért sportolói pályája csúcsára és egy másik szakasz kezdődik az életében. Nem sokkal később befejezte az egyetemet és férjhez ment. A szöuli paralimpia évében pedig már megszületett a kisfia. Egy időre az edzősködésbe is belekóstolt, ő tanította meg úszni például Kovács Ervint és Sági Jenőt is, akikből később paralimpikon lett.

Gyógypedagógus végzettségét látássérültek és értelmileg akadályozottak pedagógiája szakon szerezte, majd a szomatopedagógiát is elvégezte, aminek köszönhetően mozgássérült személyek személyiségfejlődésével foglalkozhatott. A korai fejlesztés az egyik fő területe, 1987-ben meghívták a Pedagógiai Szakszolgálat Szakértői Bizottságának tagjai közé, ahol egy baranyai intézményben alakították ki a látássérült gyerekek fejlesztését. Lánya születésekor hagyott fel az itt kiépített fejlesztői hálózat körüli munkákkal. Kislánya mellett a Kaposvári Egyetemen gyógypedagógiával kapcsolatos tárgyakat tanított, jegyzeteket és könyveket adott ki. Ezután Pécsen vállalt munkát egy felnőtt értelmi fogyatékossággal élő személyek többcélú szociális intézményének vezetőjeként, ahol változatos esetekkel foglalkozott, minden korosztályban. Később újra meghívást kapott a szakszolgálattól, amit azonnal el is fogadott. Jelenleg pedig vállalkozó tanácsadó, diagnosztizáló gyógypedagógusként tevékenykedik.

A sport mai napig lételeme, szabadidejében férjével kenuzni és tandemezni járnak, valamint az úszással sem hagyott fel, de ma már jobban szeret nyílt vízben úszni, mint medencében. Gyermekeinek is igyekszik átadni a sport iránti rajongását, fiát korábbi edzője Vlaskovics József tanította meg úszni, lánya is kipróbálta édesanyja szeretett sportágát, de végül a lovaglást választotta.