Gróf

Ödön

Hogy a hőskorban még más dimenzió jellemezte az úszósportot, arra jó példa Gróf Ödön pályája, aki már 13 esztendős volt, amikor első tempóival próbálkozott Pécsett. Három esztendőn át csiszolódott a technikája Várnagy Elemér kezei alatt – miután nem igazán hajlott arra, hogy rendesen összezárja az ujjait, edzője egy speciális módszerrel próbálkozott. Eleinte filléreket adott a fiúnak, hogy azokat tartsa az ujjai között gyorsúszás közben. Amikor kezdetben elmerültek a pénzek, közölte vele, keresse meg az érméket, mert csak kölcsönadta neki, nem szeretné behajtani rajta vagy a szülein. Az ifjú Gróf igencsak megrettent, annál is inkább, mert nem sikerült az összes mélybe süllyedt aprót megtalálnia... Ráadásul Várnagy doktor szép lassan emelte a tétet, a kezdeti ötfilléresek után húszfilléresek, idővel a fiatalok szintjén már valóságos vagyonnak számító egypengősökkel az ujjai között úszatta a tinit, aki ennek köszönhetően hamarosan kiforrott technikával szelte a vizet, elsősorban a hosszabb távokra specializálódva. 1932-ben még a 100 ifibajnoki címével keltett először feltűnést, egy évre rá 200-on, 400-on és 800-on lett második Lengyel Árpád mögött, 1934-ben pedig 400-on a felnőtt ob-n harmadik. Így került be tartalékként a magdeburgi Eb-csapatba. Egy korabeli újságcikk felidézi, hogy „Hódy László, a műugróbajnok magával vitte tangóharmonikáját is, a pályaudvaron odanyomta egy csendesen álldogáló fekete kisfiú kezébe: ’Aztán vigyázz rá az úton!’ Hja, amikor az ember egyszer életében újonc, akkor engedelmeskednie kell a nagyoknak. A fekete gyerek, Gróf II. Ödön újonc volt Magdeburg előtt. Tartalékként vitték el, általános vélemény volt, hogy jó, ha rábízzák a harmonikát, legalább lesz valami elfoglaltsága. Magdeburgban amúgyis csak tanulnia kell, figyelni az igazi, kiforrott úszókat. A sors úgy akarta, hogy Grófot be kellett dobni az ütközetbe. A 4x200-as stafétában volt rá szükség, őt úsztatták elsőnek, és Gróf Ödön 2.21 mp-et úszott. Egyszeriben hat másodperceset javult!” Az ifjú, 19 esztendős tartalék tehát máris Európa-bajnoki címet szerzett 1934-ben, s mivel igen szép fejlődési pályát írt le – az 1935-ös főiskolai vb-n például második lett 400-on és győzött a váltóval, s ebben az évben első felnőttbajnoki címét is begyűjtötte –, egyértelmű volt, hogy a berlini játékokon is indulhat.

Az olimpián 400 gyorson az előfutamból még simán továbblépett, az elődöntőben viszont eléggé lemaradt, hanem a váltóval újfent sikerült érmet szereznie: Lengyel Árpáddal, Abay-Nemes Oszkárral és Csik Ferenccel harmadikként végeztek 4x200-on. Érdekes, hogy a szaksajtó az olimpiai visszatekintésekben finoman azt érzékeltette: Grófnak nem sikerült csúcsformába kerülnie Berlinben. A Nemzeti Sport eképp fogalmazott: „Gróf egy kicsit későn lendült bele, és akkor a japánok eredményein felbuzdulva, mindent be akart hozni. Ő a berlini közös edzéseket még megtoldotta egy kis ’házi dolgozattal’, szorgalmi feladattal. Nem egyszer megszökött az edzés után és átment a Sportforumba, hogy a japánokkal folytassa a munkát. Ő még akkor is igyekezett, amikor már a pihenés napjai voltak esedékesek. Emiatt kissé visszament formájában, de nem tört le, ezt budapesti eredményei is fényesen igazolták.” (Célzás a játékok után rendezett magyar–japán párosviadalra.) A Pesti Napló szerint „a (munkahelyén) késő délutánig elfoglalt, igen erős fizikumú úszó a télen határozottan keveset trenírozott. Nyáron, nagyon helyesen, hozzálátott a mulasztottak pótlásához, ami különösen a júliusi berlini tapasztalatok után történt meg. Győrben ragyogó formában nyerte a 800 m magyar bajnokságot, sőt az olimpiai versenyek kezdete előtt két nappal is 2 p 14 mp körüli időt úszott 200 métere. Azonban a rövid tréning után gyorsan formába jött versenyző képtelen volt tartani jó formáját, és éppen az olimpiász idején ért mélypontra. Ekkor, sajnos, az olimpiai szereplés szempontjából későn jött az a párnapos pihenő, amit tartott, de elegendő volt arra, hogy a túltrenírozottság a japánok budapesti szerepléséig elmúljon, és itt ismét nagy formában legyen Gróf.” Azaz a korabeli hírlapírók számára a játékokat követően rendezett párosviadalon nyújtott teljesítmény legalábbis feloldozást nyújtott a haloványabb berlini produkció alól...

Az viszont tény, hogy Gróf 1937-re beérett, 400-on, 800-on és 1500-on immár ő tartotta a magyar rekordokat. 1937-ben, a párizsi főiskolai vb-n három aranyérmet is szerzett – miközben Hosszú Katinka előfutáraként szinte megállás nélkül versenyzett. Ahogy a 22 éves fiatalember válaszolta az ezt firtató kérdésre: „Ma már nem árthat nekem. Régebben bizony keveset álltam rajthoz és sokszor előfordult, hogy feladtam a versenyt. Azóta megkomolyodtam. Amikor csak lehet, versenyzem. Idén május eleje óta nem volt hét, hogy legalább három versenyszámban nem indultam volna. Most még jön Páris, a főiskolai világbajnokság, aztán pihenni fogok. Rám fér?... Még nagyon nagy feladatok várnak rám!” Egy évre rá rém pechesen szerepelt a londoni Eb-n, ahol három számban is negyedik lett – akkoriban aligha gondolta volna, hogy több esélye nem lesz komoly eredményekre. A világháború derékba törte ekkoriban kifejezetten ígéretesnek tűnő pályafutását. Így csupán ismét csak az akkori dimenzió illusztrálása gyanánt idézzük vissza a Sporthírlap cikkéből azt a részt, ami elsőrangúan bemutatja, miként telt egy élvonalbeli úszó átlagos napja a harmincas években. „Hogyan él Gróf? Reggel fél 8-kor kel, megiszik egy pohár kávét zsemlével, aztán siet az irodába. Fél 9-től délután 4-ig van bent, közben 1 órakor ebédel, fél 5-re ismét hazaér, akkor lefekszik aludni 6-ig. – Megszokássá vált a délutáni alvás. Nem tudom kihagyni. Általában szeretek sokat aludni. Este már fél tízkor ágyban vagyok. A délutáni alvás után minden nap edzésre megy. – Nincs változatos edzésműsorom – mondja. – Mégis, mennyit úszik naponta? – Sprintelek 800-1000 métert, néha csak lábbal, vagy csak kézzel. Ez a napi adagom. Edzője tulajdonképpen nincs, gyúrója sem. Csak nagyon ritkán szokott gyúrót kérni. Vidéken nem kergették az asztal körül, hogy nem gyúratta meg magát.”

Még egy ideig bízott abban, hogy ismét komolyabb babérokra pályázhat, ám 1945-ben belátta, nincs értelme a folytatásnak – ekkor vonult vissza hivatalosan. Ezután az UTE (idővel Újpesti Dózsa) vezetőedzője lett, és igen eltökélten dolgozott, sok nagyszerű tehetséget nevelt fel a magyar úszósportnak. A legtöbbre Dömötör Zoltán vitte, aki a tokiói olimpiai diadalt jelentő gólt lőtte a szovjetek elleni mérkőzésen, ám úszóként is az élvonalba tartozott, és akárcsak korai mentora, ő is Európa-bajnok lett a 4x200-as gyorsváltóval 1954-ben, történetesen szintén 19 évesen. Két évvel később aztán útjaik elváltak – Gróf a melbourni játékokon az úszók kísérőjeként vett részt, azonban nem tért haza többé, az Egyesült Államokban telepedett le, ahol edzőként, masszőrként dolgozott, majd jól menő úszóiskolát üzemeltetett. San Franciscóban hunyt el, 1997-ben, azonban Budapesten helyezték végső nyugalomra.