Dietz

Károly

Dietz Károly egy soproni német polgárcsaládba született, 1885. július 21-én. Még gyerekként a fővárosba került, középiskolai tanulmányait a Lónyai utcai Református Főgimnázium kitűnő előmenetelű diákjaként zárta. Visszaemlékezései szerint futásban és úszásban alig akadt párja a „főgimiben”, de megpróbálkozott a birkózással is, sőt, egyik osztálytársával, Fitt Józseffel – aki hozzá hasonlóan ügyes atlétának is számított – a BAK ifjúsági csapatában futballozott. 1907 és 1909 között a MAFC játékosa volt. Szegedi Péter gyűjtéséből tudható, hogy „a MAFC-ban néhány első osztályú mérkőzésen is pályára lépett. Huszonnégy éves koráig, rendőrgyakornoki kinevezéséig rúgta a labdát a műegyetemi sportklubban, melynek csapatkapitánya, később szakosztályvezetője is volt.”

A jogi egyetem elvégzése után a rendőrség szolgálatába állt, az 1918. októberi, őszirózsásnak nevezett forradalom után Budapest főkapitányává nevezték ki. Addigi szakmai életpályáját így foglalta össze az Újság: „Hosszú ideig sok sikerrel működött a bűnügyi osztályban. Sikkasztások, csalások, házasságszédelgések köre volt a reszortja. A háború elején a vasúti lopások ügyét intézte, majd amikor egész Budapest feljajdult az árdrágítók garázdálkodása miatt, Dietz teremtett nagy buzgalommal rendet az árdrágítók közt és nem rajta múlt, hogy ezt a munkáját nem fejezhette be. A Közélelmezési Hivatal megalakulásával a rendészeti osztályhoz került és itt egész Magyarország árdrágítási visszaéléseit és áruhalmozásait üldözte mindvégig a legteljesebb elismeréssel. Új állásában ettől a 33 éves, rokonszenves, szívélyes és demokratikus gondolkodású embertől sokat várunk. Megértő lélekkel van a szociális ügyek iránt és a népkormány első jeles választása valóban helyes emberre talált, amikor Budapest rendőrfőkapitányi székébe Dietz Károlyt ültette. A forradalom első zűrzavarában ő teremtett rendet Budapesten és az ő érdemének kell betudni, hogy a főváros voltaképpen nyom nélkül haladt el a forradalom felett.” Ismét csak Szegedi Pétertől idézzük: „Egészen 1919. március 21-ig hivatalban maradt. Az alapvetően apolitikus beállítottságú Dietz későbbi sorsát döntően meghatározta a főkapitányi székben töltött néhány nehéz hónap. Az illegálisan fegyverkező, hatalomátvételre készülő kommunisták – élükön Kun Béla – letartóztatása, a Tanácsköztársaság idején, majd 1945-öt követően volt számára igen rossz ajánlólevél. A Horthy-korszakban azt nehezményezték, hogy március 21-én ellenállás nélkül adta át a rendőrség vezetését, a nyilasoknak pedig mint a baloldali Károlyi-éra magas beosztású tisztviselője volt gyanús. A tanácshatalom idejének nagy részében börtönben ült, a kommün bukása után pár napig újra rendőrfőkapitány lett, majd fegyelmi vizsgálatot rendeltek el vele szemben. 1920 júniusában, 35 éves korában megfosztották hivatalától és a szolgálati évei után járó nyugdíjától.” Ezt követően – önéletrajza mondata szerint – 1920-tól nagyiparvállalatok kebelében kereskedelmi tevékenységet folytatott, majd ügyvédi vizsgát tett, irodát nyitott.

Néhány évvel később visszakapcsolódott a futball vérkeringésébe, a PLASZ vezetőségében dolgozott, még az is szóba került, hogy ő lesz a profi válogatott kapitánya. Ám aztán megkapta az A-válogatottat, amellyel világbajnoki ezüstérmet nyert 1938-ban. Az eredmény természetesen óriási sikert jelentett, a döntő előtti történések mégis nagyon komoly polémiát szültek. Vajon Dietz Károly valóban az olaszok kérésére hagyta ki Toldi Gézát a döntős összeállításból? Miért mondott le Korányi Lajosról? Miért nem akart játszani Turay József? Sokan már a párizsi ezüst után lemondatták volna, de még maradt egy évig. Nem nagy öröme lehetett benne, a világbajnoki ezüstérmes csapat a következő 12 hónapban egyetlen mérkőzését sem tudta megnyerni.

Dietz Károly a kapitányi évei alatt is dolgozott ügyvédként. A német megszállás kezdete után igyekezett embereket menteni. A nyilas hatalomátvétel után, 1944 novemberében letartóztatták és Sopronkőhidára vitték, korábbi miniszterelnökök, főtisztek, nagykövetek, valamint Jávor Pál színész társaságában. Az ágostai evangélikus hitű ügyvédet 1945 márciusában a dachaui koncentrációs táborba vitték, onnan fél év múlva jutott haza.

Újra ügyvédként tevékenykedett, az úgynevezett koalíciós időkben a Ferencvárosi Torna Club tíz alelnökének egyikévé választották. (Éppen egykori iskolája, a Lónyai utcai református gimnázium dísztermében.) Sőt, 1947 októberében még előrébb lépett (számolt be róla a Magyar Nap): „Nádas Adolf, a Ferencváros elnöke bejelentette a legutóbbi elnöki ülésen: betegszabadságra megy. Helyette háromtagú bizottság vette át a Fradi ügyeinek vezetését. Tagjai Oláh Gyula dr., Dietz Károly dr. és Fazekas Dezső dr. A vezetésben történt változás összefügg az egyesület már régóta húzódó belső válságával.”

Nem volt azért minden felhőtlen: a Szabad Nép 1946 áprilisában Dietz dr-t is nevesítve azt írta: „A nehéz élelmezési helyzetet is kihasználják a jó összeköttetésű ügyvédek.” Megjegyzendő, hogy az 1920-as években éppen feddhetetlenségét, megkérdőjelezhetetlen tisztességét emelték ki. 1946-ban Dietzet rendőri felügyelet alá helyezték, viszont praxisát megtarthatta, sőt jó pontokat szerzett azzal, hogy az ügyvédek aranyalapjába adakozott. Harmadszor is Szegedi Péter munkáját citáljuk életének újabb nagy fordulatáról: „1951 júliusában feleségével Bodrogkeresztúrra telepítették ki, ahol két évet töltött. Dietzéket egy helybeli »népellenséggel«, Löwe Henrik volt kőbánya-tulajdonossal költöztették össze. Löwe háromszobás házában rendezkedett be egyébként a helyi pártiroda is, ahol – félretéve az osztályharcot – az egykori tőkés vállalkozó, a rendőrkapitány és a párttitkár rendszeresen kártyacsatákat vívott, nemegyszer a falu plébánosával kiegészülve. Dietz rövid időre a futballpályára is visszatért: unokája elmondása szerint megpróbált egy valamirevaló futballcsapatot szervezni a faluban, legalábbis felkészíteni a Bodrogkeresztúrt az Olaszliszka elleni rangadókra. 1953-ban hagyhatta el a falut, de Budapestre nem térhetett vissza, Piliscsabán kapott letelepedési engedélyt. Az ügyvédi kamara nem vette vissza tagjai közé, így jobb híján éjjeliőrként, majd segédmunkásként helyezkedett el, bár a családi emlékezet szerint a kétkezi munkához semmi érzéke nem volt (ezzel szemben vég nélkül tudta idézni a latin klasszikus szerzők bölcsességeit). Munka közben baleset érte, elvesztette két lábujját, s csak ezután engedélyezték, hogy Budapestre jöhessen. Feleségével a lányukhoz költözött, mivel saját lakását a kitelepítésekor elkobozták.” Dr. Dietz Károly 1969. július 9-én hunyt el.