Tardos

János

Tardos János 1964-ben kezdett cselgáncsozni az Újpesti Dózsa csapatánál. Az utánpótlásban ért el sikereket, felállhatott a dobogó harmadik fokára az ifjúságiak országos bajnokságán is, tanulmányai azonban nem engedték ezen a területen kiteljesedni. A Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen szerzett diplomát, és 1974-ben el is hagyta a tatamit, de nem ment messze tőle: a Budapesti Spartacus technikai vezetőjeként maradt a sport mellett. „Számomra ez egy egyszerű történetnek tűnik, de lehet, hogy mégsem az. Tizennégy évesen kezdtem dzsúdózni, nem voltam túl jó, de nagyon szerettem, attól kezdve folyamatosan csináltam. Tizennyolc évesen egyetemre mentem, s úgy döntöttem, fontosabb számomra a tanulás és a fejlődés. Az egyetem után elég komoly sérülést szenvedtem, megsérült a térdem. A munkámra koncentráltam, és közgazdász lettem. A dzsúdó továbbra is hobbi volt számomra, de a legfontosabb hobbi. Néhány év után teljesen abbahagytam a versenyzést, sporttisztviselő lettem, majd a klubom technikai igazgatója.” Később elnökségi tagként, az utánpótlás, illetve a bírói bizottság elnökeként szerepet vállalt a Magyar Judo Szövetség vezérkarában is, ezzel párhuzamosan egyre feljebb lépett a rangsorban a versenybírók között is.

Az ezredfordulót megelőző években a világ egyik legjobb bírójaként tartották számon, versenybíróként részt vehetett – mi több, olimpiai döntőt is vezethetett – az atlantai (1996) és a sydney-i (2000) ötkarikás játékokon, emellett a sportág legrangosabb tornáin, világ- és Európa-bajnokságokon is. Később a paradzsúdó világában is a legmagasabb szintre jutott, paralimpián is bíráskodhatott. Eközben a hazai dzsúdóbírók karrierjét is támogatta, jelentős szerepe van abban, hogy pártfogoltjai közül később Fridrich Annamária, Gosztonyi Balázs, Havasi Viktor és Fridrich Katalin olimpián, illetve paralimpián bíráskodhatott. „A klubomban úgy érezték, alkalmas lennék a bíráskodásra, így elkezdtem. Olyan volt, mintha egy új dzsúdókarrierbe kezdenék. Kicsit előreugorva, 1981-ben jelöltek az IJF B-címre, majd 1985-ben IJF A-kategóriát szereztem. 1987-ben az esseni világbajnokságon bíráskodtam az első magas szintű versenyemen. Ezután számos felnőtt-Európa-bajnokságon és világbajnokságon bíráskodtam, és természetesen a következő lépés az olimpia volt. Atlantában és Sydney-ben is ott lehettem a tatamin, de Ausztráliában úgy döntöttem, befejezem az olimpiai bíráskodást.”

Tardos János – aki „civilként” közgazdász és vállalatvezető – a paradzsúdó világában is meghatározó szerepet játszik. „2002-ben egy barátom a Magyar Judo Szövetségből megkért, hogy segítsek nekik kidolgozni a vakok és gyengénlátók dzsúdóprogramját Magyarországon, akkoriban világszerte csak egy vagy két versenyt rendeztek számukra. Nagyon keményen dolgoztunk, és nagyon gyorsan tudtuk előremozdítani a paradzsúdót. Athénban paralimpiai játékvezetőként voltam jelen, 2008-ban Pekingben a paralimpiai bírók felügyelője voltam. Ezután teljesen abbahagytam a bíráskodást, és a Magyar Vakok Sportszövetségének elnöke lettem.” 2008 és 2013 között a Magyar Paralimpiai Bizottság elnökségi tagja volt, 2013-tól sportági igazgatóként, majd 2021 óta a vak és gyengénlátó cselgáncsozókat tömörítő világszervezet, az IBSA Judo elnökeként dolgozik. Ő volt a legutóbbi három paralimpia (Rio de Janeiro, Tokió és Párizs) dzsúdóversenyeinek technikai igazgatója. Rengeteget tett azért is, hogy a sportágon belül szorosabb legyen a kapcsolatuk az épekkel, ennek mérföldköve volt, amikor 2018-ban beválasztották a Nemzetközi Judo Szövetség sportbizottságába. A sportágáért immár hat évtizede töretlen lelkesedéssel dolgozó Tardos János munkásságát megannyi elismerés kísérte, ezek közül kiemelkedik, hogy megkapta a hatodik, nagymesteri danfokozatot, 2010-ben pedig átvehette a Magyar Sportért Emlékérem ezüst fokozatát.

• Judoinfo.hu • Judoinside.com • Sági József: A magyar judosport fél évszázada • Arcanum