Tamási

Ibolya

A keménykötésű fiatal lány saját bevallása szerint egy véletlennek köszönhetően lett cselgáncsozó, hogy aztán a sportág egyik úttörőjévé és rekorderévé váljon. „Tizenhárom éves koromban levittem a kutyánkat sétálni a térre. Ott egy fiatalemberrel, egy vizsla gazdájával összeszólalkoztam, lezavart egy fülest, én meg cserébe kirántottam alóla a talajt, aztán elfutottam... Fél év múlva, amikor ismét találkoztunk, azt javasolta, hogy ha már ennyi energia tömörült belém, próbálkozzak a dzsúdóval, és elvitt a Spartacushoz. Ott ragadtam egy edzés után, közben azt is tisztáztuk, hogy akkor nekem volt igazam. Anyámnak nem is mertem elmondani, hova járok kutyasétáltatás ürügyén. Később meg már ő ösztökélt, főleg, amikor lusta voltam, és nem akartam edzésre járni: Kapsz két pofont vagy szedelőzködsz! – fenyegetett, és mentem” – idézte fel a kezdeteket a korabeli sajtóban Szunyogh Ibolya, aki férje révén már Kékes Ibolya néven vált ismertté a sportág berkein belül.

A Spartacusban Króner Ferenc és Varga Imre tanította meg az alapokra, és kísérte az első években, de megfordult dr. Skapinyecz József, majd Illés Sándor kezei alatt is. Ez volt a női dzsúdó hőskora, amikor Magyarországon még nem volt kifejezetten elfogadott a nők szerepe a küzdősportokban, éveken át csak amolyan házi versenyeket rendeztek a lányoknak. Kékes Ibolya húsz évesen érte el első jegyzett eredményét, és mindjárt ezen a versenyen történelmet is írt: 1983 októberében rendezték meg az első női magyar bajnokságot, ahol a 72 kilósok között és az open-kategóriában is bajnok lett. Már ekkor ő volt a női csúcstartó Magyarországon,é s csaknem három évtizeddel később is – amikor abbahagyta – az örökrangsor élén állt, tizenhárom bajnoki arannyal...

A férfias bicepszet építő dzsúdós lány természetesen felkeltette a szakemberek figyelmét is, Króner Ferenc mesteredző pedig fejébe vette, hogy a nőket is kivezeti a nemzetközi porondra, így aztán az 1984-es női világbajnokságra utazó csapatban is helyet kapott Kékes Ibolya. „Amikor a mieink esélyeit kezdenénk latolgatni, el kell mondani, hogy bármiféle bölcselkedés, szakmai előremutatás fölösleges lenne. Elsősorban azért, mert lányaink — mivel először indulnak világbajnokságon — nem ismerik a nemzetközi mezőnyt, és a külföldiek sem őket” – fogalmazott az elutazás előtt. Az osztrák fővárosban Kékes Ibolya – aki a magyar nők közül elsőként lépett tatamira világbajnokságon – ausztrál, tajvani és Puerto Ricó-i ellenfelének is begyűjtötte a skalpját, de a mieink számára még valóban igen erős mezőnyben ezzel sem tudott a helyezettek közé kerülni.

Újabb bajnoki címek következtek, 1986-ban egy sikertelen világbajnokság Maastrichtban, majd egy újabb mérföldkő: Kékes Ibolya lett a magyar cselgáncs első világbajnoki helyezettje: az első „összevont”, férfi és női dzsúdó világbajnokságon, Essenben a 66 kilós súlycsoportban a hetedik helyen végzett, nem csoda, hogy 1987-ben az Év női cselgáncsozójának választották Magyarországon. Kell-e mondani, ezt a címet is elsőként kaphatta meg, korábban ugyanis csak férfiaknak járt ez az elismerés a sportágban. Tegyük hozzá: a női válogatottak a saját pénzükből utazhattak az esseni világbajnokságra (akkoriban a szerény személyes valutakeret alapján lehetett a nyugatnémet márkát kiváltani), a honi szövetség csak annyit tudott ígérni, hogy jó eredmény esetén itthon, forintban megtérít valamennyit a költségekből. Arról persze nem szólnak a korabeli híradások, hogy vajon történt-e efféle valutaváltás...