Üstökösként a nemzetközi élmezőnyben
„Addig inkább bokszoló akartam lenni, de egy nyári mozizás meghozta a kedvem a dzsúdóhoz. Nem is tudom már, hogy melyik filmet néztük meg. A filmhíradóban láttam meg a TF óvodás dzsúdós csoportjáról szóló kisfilmet. Nagyon megtetszett, ahogy fehér ruhában küzdenek, én is akartam egy ilyen ruhát magamnak, meg aztán a szüleimnek sem volt ellenére, kicsit eleven fiú voltam… A Régi Fóti úti Általános Iskolában indult tanfolyam, oda jelentkeztem is, de jó fél évig nem kaptam meg az áhított ruhát, ehhez előbb meg kellett tanulni az eséseket” – idézte fel a kezdeteket Csák József, aki kilenc esztendősen kötött életre szóló barátságot a dzsúdóval. Az alapokat Erdődy Miklós kezei alatt sajátította el, de az évek során mestere volt Muszil Ferenc, Andrássy László, Horváth István és Czinege József is.
Üstökösként robbant be a nemzetközi élmezőnybe, alig egy esztendővel azután, hogy tizennyolc évesen junior magyar bajnoki címet tudott szerezni, az 1986-os belgrádi felnőtt Európa-bajnokságon aranyérmet szerzett, négy győzelem közül kettőt rutinos, világbajnoki ezüstérmes rivális ellen ért el.
Egyenes út az olimpiai dobogóig
Csák József előbb lett felnőtt Európa-bajnok, minthogy meg tudta szerezni első utánpótlás Eb-érmét, fél évvel Belgrád után az ausztriai Leondinban bronzérmes lett a juniorok kontinensbajnokságán. A felnőtt mezőnyben A-kategóriás nemzetközi tornákon gyűjtötte a medálokat (pályafutása során összesen huszonhetet szerzett ezeken a viadalokon, ezek közül kilenc arany volt), s huszonegy esztendősen tatamira léphetett pályafutásának első olimpiáján is. Szöulban nem pártolt mellé a szerencse, Csák József három szép győzelem után a legjobb nyolc között már térdét fájlalva lépett tatamira a franciák Európa-bajnoka Patrick Roux ellen, a veresége pedig az akkori szabályok szerint a kiesést jelentette.
1989-ben újra felállhatott a felnőtt Eb-dobogóra, Helsinkiben bronzérem lett a jutalma, két évvel később, Prágában pedig újra Eb-döntőt vívhatott, de nem bírt a svájciak világbajnoki ezüstérmesével, Eric Bornnal. A barcalonai olimpia előtt nehéz időszakon ment keresztül, hónapokig nem versenyezhezett, de a döntő pillanatban a legjobbját tudta nyújtani. A magyarok számára eufórikus hangulatú dzsúdótorna hatodik napján került a 65 kilogrammosokra a sor, a mieink ekkor már Kovács Antal, Hajtós Bertalan és Csősz Imre révén begyűjtöttek egy arany-, egy ezüst- és egy bronzérmet, s a sorból Csák József sem akart kimaradni. Ihletett formában vette sorban az akadályokat, öt győzelemmel jutott be a fináléba, ahol a brazilok klasszisa, Rogerio Cardoso Sampaio bizonyult jobbnak. Csák József ezüstérme a magyar dzsúdósport hetedik olimpiai medálja lett.
Búcsú a negyedik olimpia után
A folytatásban sem hagyott alább az UTE versenyzőjének lendülete, 1993-ban Hungária-kupát nyert, 1994-ben az Államigazgatási Főiskola hallgatójaként egyetemi és főiskolai világbajnok lett, 1995-ben ötödik helyen végzett a csibai világbajnokságon, 1996-ban, pályafutásának harmadik olimpiáján ugyancsak ötödikként zárt Atlantában, három győzelem után az elődöntőben a japánok világbajnoka, Nakamura Jukimasza állította meg, a bronzmeccsen pedig a kubai Israel Hernandez vágott vissza a barcelonai elődöntőben elszenvedett vereségéért.
Harminc esztendősen sem foglalkoztatta a visszavonulás gondolata, és már 1997 kora tavaszán visszaigazolást kapott, előbb bronzérmet nyert a kontinens napjainkig legrangosabb versenyén, a párizsi szupertornán, majd a hazai szurkolók nagy örömére megnyerte az A-kategóriás Hungária-kupát.
A reméltnél gyengébben sikerült világbajnokságok és Európa-bajnokságok következtek, de Csák Józsefet fűtötte a vágy, hogy ott lehessen a tatamin negyedik olimpiáján is. Sydney előtt még „nagyot dobott”: tizennégy évvel Európa-bajnoki aranyérme után ismét Eb-döntőt vívhatott, s végül ezüstérmet szerzett a májusi wroclawi kontinensbajnokságon. Sydney már nem sikerült jól, de ebben a sorsolás is „ludas” volt: az olimpiai bronzérmes bolgár Georgijev az első mérkőzésen elbúcsúztatta.
2000 végén a német TSV Abensberg légiósaként ő is a Bajnokcsapatok Európa-kupája győztes együttes tagja volt, s a búcsú is Németországhoz köthető: az 1972-es müncheni olimpiára készült sportcsarnokban rendezték meg a 2001-es világbajnokságon, amelyen a dél-koreai Jong Csoj Von elleni mérkőzés volt a hosszú utazás utolsó állomása.
Kiemelkedő eredményei
Olimpiai 2. (1992, Barcelona, 65 kg), olimpiai 5. (1996, Atlanta, 65 kg), olimpikon (1988, Szöul, 60 kg; 2000, Sydney, 66 kg), vb-5. (1995, Csiba, 65 kg), vb 7. (1993, Hamilton, 65 kg), Európa-bajnok (1986, Belgrád, 60 kg), 2x Eb 2. (1991, Prága, 65 kg; 2000, Wroclaw, 66 kg), Eb 3. (1989, Helsinki, 65 kg), junior Eb 3. (1986, Leonding, 60 kg), BEK-győztes (TSV Abensberg, német, 2000), egyetemi és főiskolai világbajnok (1994, Münster, 65 kg), 6x magyar bajnok (1990, 65 kg; 1992, 65 kg; 1993, 65 kg; 1994, 65 kg; 1995, 65 kg; 1998, 66 kg)
Sportvezetői pályafutása
Visszavonulása után 2003 és 2005 között három éven át ő volt a Magyar Judo Szövetség történetének tizenegyedik főtitkára, a pozíciót edzői ambíciói miatt adta át.
Edzői pályafutása
2005-ben rövid ideig a magyar női válogatott szövetségi kapitánya volt, majd külföldre vezetett az útja, edzősködött Dominikán és a csaknem másfél milliárd lakosú Indiában is, utóbbi országban a pekingi olimpia után két éven át szövetségi kapitányként dolgozhatott. Hazatérése után korábbi klubjában, az UTE csapatánál edzősködött tovább.
Tanulmányai
1992-ben szerzett dzsúdó szakedzői diplomát a Magyar Testnevelési Egyetemen, majd 1996-ban végzett az Államigazgatási Főiskola rendszerszervező szakán.
Családja
Két gyermeke van, Bojta és Csenge.
Díjak, elismerések
1992-ben, a barcelonai olimpiai ezüstérme után vehette át a Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkeresztjét. Két alkalommal választották az Év férfi dzsúdósának Magyarországon (1996, 2000). Hatodik danfokozatú dzsúdó nagymester.
