Az erőemeléshez vezető út
Mezei élete 1983-ban vett éles fordulatot, amikor orvosa csak utólagosan vette észre, hogy a beadott védőoltása le volt járva, miután mozgáskorlátozottá vált. Ezután 7 évre tolószékbe kényszerült, amely időszak alatt számos sportot kipróbált – az úszás és az erőemelés volt leggyakrabban a mindennapjainak része. Végül Szabó Ozor János edző hatására cövekelt le utóbbi mellett és 2007-ben, egy olyan pusztaszabolcsi verseny után, ahol ép társai között a második helyet szerezte meg, végérvényesen elkezdte teljes komolysággal űzni a sportágat. Eleinte kisebb versenyekre jártak a környező országokba, de hamarosan Európa-bajnokságoknak és világbajnokságoknak is rendszeres résztvevője lett, amelyeken saját kategóriájában gyakran dobogóra is tudott állni.
A riói paralimpia
Élete eddigi csúcseseményére, a riói paralimpiára nem önerőből kvalifikált – Oroszországot az IPC kizárta a viadalról az államilag támogatott, szisztematikus doppingolás miatt, a kvótáikat pedig újraosztották a szereplésre jogosult nemzetek között, és így került az utazó csapatba Mató Gyula, valamint Szántó György mellett Mezei is. A szabadkártyás Mezei Katalin az 50 kilós súlycsoportban az egyetlen magyar női erőemelőként, 52 kilóval a 9. helyen végzett.
Nagy veszteség
2019-ben nagy érvágás érte, hiszen elhunyt edzője, a magyar erősport emblematikus alakja, Szabó Ozor János, a teljes közösséget nagyon megrázta a halálhír. Mezei, ugyanakkor, talpra tudott állni ebből a megrázkódtatásból, folytatta a kőkemény edzéseket, és egyéniben, valamint csapatban egyaránt továbbra is folyamatosan szállítja a jobbnál-jobb eredményeket.